Budapest, 1969. (7. évfolyam)

5. szám május - Bajor Nagy Ernő: VIII. kerületi mozaik

mozi melletti presszóba. Egy csibészsapkába összedobják minden krajcárjukat. A pénztáros gyors fejszámolás után fejenként egy narancsitalos átlagot hirdet ki. Egyikük rekedten protestál: — Én inkább ennék egy narancstortát. — Lesz szíves művész úr mélyhűteni a nagyzási hóbortját — így egy társuk, aki vállalhatná Geréb szerepét a Pál utcai fiúkban. — Talán, ha Fellini rimánkodik majd, hogy ne hanyagolja el... Nevetés. Csupa filmszínész. A szomszédos főiskola hallgatói. Kettőjük képét életnagyságban lengeti a szél a Rákóczi út fölött. A legzsengébb korú azzal dicsekszik, a kerület színeiben részt vesz a fővárosi kerületek tv-vetélkedőjén. — Óriási — mondja meggyőződés nélkül a szellemi vezérnek tűnő napszemüveges legény. — Tudod-e — kakaskodik a kis helytörténész —, itt volt polgárista József Attila, a mai Szentkirályi utcában lakott Katona József, és a Bródy Sándor utca tizenháromban halt meg Petőfi Zoltán. — Hol volt akkor még Bródy Sándor utca?! — ugratja valaki. — Volt, nem volt, ez tény — deklarálja mérgesen az ifjú vetélkedő. Zúdulnak kifelé az ajtón. A Széchenyi Könyvtár felé trappolnak. A kertben ki néz ilyenkor a Forum Romanumról való antik oszlopra? És kinek jutna eszébe, hogy ahová berobban a színészeknek ez a kölyökhada, ott szunnyad a Pray-kódexben, a Halotti beszéd 26 sorában, régi magyar nyelvünk első összefüggő emléke. Elmondja-e valamelyikük valaha? Mándy figurái A kézzel írott hirdetménycédulácskák mennyit elmondanak a környék életéről! „Lakásmegőrzést, virágápolást vállal talpig férfi" — olvasom a Jázmin utca egyik kapualjában. „Halmészárost felveszünk" — keres ilyen ritka foglalkozású személyt egy halásztanya. „Cimbalomtanítás — kottára. Jelentkezés Dankónál" — írja valaki Nap utcai hirdetményében. „Tiszta erkölcsű lányt házi munkára keres jólkereső magányos férfi" — ejt zavarba célját illetően a negyedik közlemény is, a szövegezője is. Ezen a vidéken Mándy Iván Csutakja él boldog gyermekcsínyjeinek, a kritika által elpáholt, de a közösség szívében menedékre lelt Csempe-Pempe lót-fut labdarúgócsapatáért. Mándy ennek a kerületnek az írója. Hősei ezeken az utcákon — tereken — kapualjakban vágynak, tűnődnek, szenvednek. Itt rohannak vagy botorkálnak végig az életen. Itt sok a rozsdás redőny, a festék alól is föüzzó régi fölirat: „Kneip kávé . . .Albus szappan ... Modiano cigarettapapír." Ez a kerület szinte észre sem veszi, hogy ott jár, küzd, és néha győz is közöttük a poéta, akit írásra késztet, mint vallja: „Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé." S ki tudja miért, a boltra, a tűzfalra, az emberi arcra — majdmindig a Józsefvárosban lel. Az Orvostudományi Kutatóintézet. Lőrinczy György felvétele 10