Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - dr. Szekeres József : Külföldi szemtanú Buda 1849. évi ostromáról

Korabeli ábrázolás a várostromról (Szabó Ervin Könyvtár, Budapest gyűjtemény) Külföldi szemtanú Buda 1849. évi ostromáról 1849. május 4-én, 120 évvel ezelőtt kezdődött meg Buda várának ostroma a forradalmi honvédseregek által. Május 21-én, háromheti harc után, melynek során súlyos károk keletkeztek nemcsak a budai várépületben, hanem az ostromlottak elvakult dühe következtében több alkalommal ágyúzott Pest városában is, a Görgey vezette magyar sereg visszafoglalta az elkeseredetten védett erődítményt. Buda 1849. évi visszafoglalása országos fontosságú esemény volt, mintegy betetőzve a forradalmi hadsereg tavaszi diadalútját, bár hadtörténészeink már évtizedekkel korábban rámutattak az ostrom időtrabló voltára. 1849 áprilisában az osztrák csapatok szinte Bécs faláig futottak, de a három héten át elhúzódó budai harcok időt adtak szétvert soraik rendezésére. Történetírásunk mindig nagy figyelmet fordított országos fontosságú események egykorú szemtanúk tollából keletkezett leírására. így az elmúlt évek folyamán is több alkalommal kerültek elő Buda ostromáról beszámoló levelek. A szemtanúk elbeszélésének szinte mindig van egy-egy sajátos részlete, amely új oldalról világítja meg az eseményeket, közelebb hozza, jobban érthetővé teszi a későbbi korszak olv?sc-a számára a történteket. Éppen ezért indokolt a történészek öröme, ha egy ilyen ritkának számító s egyúttal érdekes, sőt várostörténeti szempontból is értékes levelet sikerül feltalálni s közreadni a fővárosunk múltja iránt érdeklődőknek. 1967. december 15-én volt 100 éve annak, hogy a magyar gépipar külföldön is legismertebb üzemeinek, a Ganz gyáraknak alapítója, Ganz Ábrahám, az egyszerű svájci öntőlegényből európai hírességűvé vált feltaláló és gazdag gyáros tragikus körülmények közepette elhunyt. A hálás utódok méltóképpen emlékeztek meg a külföldről hazánkba került s itt életcélját megtalált, ugyanakkor a főváros és az ország fellendítése érdekében is fáradhatatlanul munkálkodó gyáralapító haláláról: helyreállították megrongálódott mauzóleumát, a sajtóban méltatások jelentek meg s elkészült életrajza is. A centenáriummal kapcsolatban került sor az üzemekben még meglevő Ganz relikviák átvizsgálására. így került elő a címben jelzett beszámoló is. A gyáralapító öccse, Ganz Henrik írta az ostromról beszámoló levelet a svájci Embrach községben élő szüleihez. Ismeretes, hogy Ganz 1845-ben vetette meg üzemének alapjait a Vízivárosban, a mai Bem utca elején, ahol a részben lebontott egykori üzem falai ma is láthatók. (Ganz helyreállított öntödéjében nyüik meg majd a Kohászati Múzeum.) Az üzemkezdés nehézségeit leküzdve, Kossuth segítségével a kis gyár hamarosan megszilárdult. Ganz, akire az üzem műszaki vezetésén túl az üzlet és a tőkeszerzés nehéz feladata is hárult, Konrád és Henrik öccseit Budára hívta segítségül. Konrád Budán sem bírta ki hosszabb ideig, Henrik, aki Ganz féltestvére volt, hosszú évekig élt Magyarországon s a nehéz napokban, néhány munkással együtt ő őrizte a gyárat. A levélben a gyár helyett még inkább a „házunk" meghatározás szerepel, mert az öntöde ekkor még tényleg nem emelkedett ki a kicsiny vízivárosi épületek közül. Az egykori Királyhegy (Bem) utca nevezetességét nem is Ganz üzeme jelentette, bár mindössze két öntöde volt egész Budán, hanem az utca végén, a Duna-parthoz közel fekvő, nagy, emeletes katonai szertár. Ez a szomszédság az ostrom heteiben igen veszélyesnek bizonyult. Az eseményekről tájékoztató levél 1849. július 23-ról van keltezve, tehát jóval az ostrom után készült el s a várharc egyes fordulatait naplószerűen tartalmazza. Sajnos, ekkorra már az Európában egyedül maradt magyar forradalommal szemben a nemzetközi reakció túlereje felülkerekedett — Budán 1849. július 11. óta újból osztrák csapatok voltak. Annál értékesebb ez a levél, mert soraiból kicseng az elismerés a forradalmi szabadságharc nagyszerűsége és hősiessége előtt s tartalmából az is kitűnik, hogy Ganz nem maradt tétlen szemlélője új hazája élethalálharcának, hanem az általa tudott leghasznosabb módon maga is részt vállalt: ágyúkat és lövedékeket öntött gyárában a honvédsereg számára. A levél — melynek családi vonatkozásait ezúttal mellőzzük — így kezdődik: „1849. január 5-én császári csapatok bevonultak Budára, amelyet a magyarok önként kiürítettek, mert nem volt elegendő reguláris katonaságuk, amellyel nyílt harcot folytathattak volna. A Tiszától délre vonultak és ott azokhoz a magyarokhoz csatlakoztak, akik éppúgy mint az igazi svájciak, kevésre becsülik életüket, amikor jogaikat látják megtámadva. Amíg délen folyt a szervezés, addig az osztrákok itt szörnyen szigorú bánásmódot tanúsítottak. Ha valaki a császárt vagy a katonaságot megsértette, a forradalom jelszavait hangoztatta és Kossuth nevét kiejtette, azt becsukták, évekig tartó börtönre ítélték, sőt agyon is lőtték. Múlt év november havában a magyarok részére ágyúkat kezdtünk el önteni. 4 lövésre kész darab készült el és 6 csövet öntöttünk, amikor 40