Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Granasztói Pál: Velence

4 Ar I. ker. Fortuna utca 14. számú műemlék-épü­let a Várnegyed legkisebb kiterjedésű, de legérde­kesebb házai közé tartozik. Azoknak az északi ere­detű, oromzatos (Giebel) homlokzatú lakóépületek­nekegyike, amelyekből ma már csak kettő áll a Vár­ban. Kapualj nélküli, egytraktusos, két helyiségű XIV. század eleji, vagy még korábbi házból alakult ki négyszáz év alatt. Legrégibb részei a mai, roma­nizáló kapualjának félköríves záródású, kőkeretes ajtó-ablak párjai. Ezekkel szemközt, a hasonló szomszéd ház három csúcsíves, Anjou-kori ablaka nyílik. Ezek egyikébe belevágva baldachindíszes ajtókeretkő áll, rajta 1514-es évszám. A magyar pa­rasztlázadás dátuma. A Dózsa-felkelésre utaló, egyetlen eredeti emlék Budapest területén. Budavára 1686. évi ostroma után Irackh Dániel asztalosmester kamarai adományként kapta meg a romos épületet és hamarosan újjáépítette. Majd 1720-ban Berber János polgár lett a ház második tulajdonosa, akitől Berger Xavér Ferenc, majd 1801-ben Berger Ignác tanácsnok örökölte. Millitzer Heinrich pékmester 1821-ben vásárolta meg tőle az időközben udvari szárnnyal bővített épületet és berendezte falai között a több mint százhúsz esztendeig itt működött budavári pékműhelyt. En­nek utolsó négy tulajdonosa Bahel Rezső, majd Va­dovcsák István, később Chalupka Sándor, végül ifj. Belényi Gyula sütőmester volt. Buda 1944—45. évi ostroma alatt súlyosan megrongálódott a hangula­tos kis ház, amely ekkor már barokk-klasszicista architektúrát és vakolat köntöst viselt az összes fa­lain. Műemléki helyreállítása előtt, 1955—57-ben gon­dos építészettörténeti feltárások segítségével bon­tottuk ki egyedülálló kapualjának gótikus marad­ványait. Majd 1958-ban befejeződött lakóházzá tör­tént újjáépítése. Amióta tudjuk, hogy a IV. Béla ál­tal 1243 körül alapított Buda városa az északnémet kolonizáció balti (Fellin) „Vorburgstadt" típusából alakult ki, azóta igen megnőtt a szemünkben e pél­dásan helyreállított kis műemlék kultúrtörténeti jelentősége is. 5 CZAGÁNY ISTVÁN Egy budavári ház története képekben 4. A helyreállított homlokzat 1958 után; mellette a szomszéd oromzatos gótikus ház. Épületünk barokk kapukerete új, üvegezett szárnyakat kapott a kapualj láthatóvá tétele céljából. 5. A kapualj déli falában helyreállított egyik Anjou-kori ablak a belevágott, 1514-es évszámú ajtókeretkővel. 1. A Fortuna utca 14. sz. ház barokk-klasszi­cista homlokzata a XIX. század másodikfelében. A kapun még eredeti szárnyak láthatók a XVIII. századból. 2. A volt sütöde-ház átalakított homlokzata 1944 előtt. A kapuban már szecessziós stílusú szárnyak állnak. 3. Az épület rombadőlt homlokzata 1955-ben. Elpusztult zárt erkélyének három kőkonzolja még eredeti helyén áll.

Next

/
Thumbnails
Contents