Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Duczynska Ilona: Ünnepek ürügyén

Duczynska Nona Ünnepek ürügyén vagy: a folytonosság dicsérete Ötven-ötvenegy évvel ezelőtt annyi minden történt velünk, hogy akár minden napra telne emlékezni való. Nap mint nap ünnepelhetnénk azt a régi elindulást ebben az új valóságban. Azok közé tartozom mégis, akik a sok hivatalos ünnepséget messze elkerülték. Pedig ott voltam, nemcsak hogy Pesten, de éppenséggel a kezdet színhelyén, a Városmajor utcában — pár házzal odább voltam elszállásolva. A 42-es számnak — mit nekem a fél évszázad — három alacsonyföldszintes ablaka van a kapualjtól balra. A kapualj végében, már az udvaron, balra kell fordulni. Ott kis gádorszerű nyitott folyosó visz tovább. Alacsony léckerítéses bejárata van, kétoldalt nyíló. Egy-egy fehér zománc táblácska a kis lécajtón, jobb- és baloldalt: „Kelen József", „Fried Jolán." Belül meleg kis otthon, gondozott, ízléses. A háziak: mérnök, tanárnő. Hivatásuk van, keresetük, komolyságuk. Józsi a fontoltan kemény és erélyes, Joli a mindig mindenben segítő. Meglett emberek szóval, és a mi idős elvtársaink. (Utánaszámítottam. Huszonhat évesek voltak.) Nekünk, fáradt diákoknak adnak meleg helyet, tapasztalatot, mozgalmi tanyát, titkos központot, kaját is az étleneknek. Kint keményen fagy. Éjjel van. Pár nappal Újév után, 1918-ban. Én Kelenéknél bent a csöndben ülök, még fásultan kicsit a hidegtől, még föl se oldottan egészen a kitűzött feladat teljesítése után. A kapualj melletti ablakon, az ultramarin-kék kis szoba ablakán kopog lázas ujjal, fojtott kérdéssel a diák. „Visszajött az IIa?" A „Katonatestvéreink!" röpiratot hordtuk szét ezen az éjjelen a kaszárnyákba. Bejött Sugár Tivadar is a melegbe. Fölfogtuk ésszel azt is, hogy megvagyunk. Egy alapélmény elég ahhoz, hogy formálja az emberéletet. Itt megformálta, így: Támadni akár puszta kézzel, hittel támadni egy embertelen hatalom embertelen gépezete ellen — lázadni és lázítani, hogy emberivé válhasson a társadalom, az élet. A kapualj melletti ablakot később befalazták, de megmaradt a falba kicsit bemélyült helye. Ahol kopogni szoktunk, fehér márványtábla tudatja, hogy ebben a házban alakult meg 1918. november 24-én a Kommunisták Magyarországi Pártja és indult el dicső útjára. Éjjel meleg kenyérszag gőze csap ki, mert ott most sütöde van. 1968 novemberében azután sokszor szívtam be a meleg kenyérszagot, késő este a szállásom felé menet. A köd kedvesen és vizesen befödte a földszmtre és első emeletre mázolt rút eperfagylalt színt, míg azután, ahogy közeledett az ünnep, fényszórót nem állítottak oda, ami keményen fölmutatta. Ahogy az ünnep közeledett, lassan változott a szín is. Három kis műanyag koszorú a falon. A járdán a vakablak alatt embersír nagyságú helyet kerítettek el cementtel, abban sorakoztak később a fal mellett szép piros szegfűk csokrai, széles, aranybetűs piros szalagjaik hosszan elnyúltak az elkerített járdarészen, kegyeletesen odarakott sokféle kis virágcsokrok között, ahogyan a sírkoszorúk szalagjai szoktak elfeküdni. Egy reggel azután hat kis srác állt a ház előtt sorban, kislányok, úttörő díszőrség, amennyire tőlük tellett, nem mozogva. Olyan kedvesek és titkosak, mint minden gyermek a világon. Az ünnepségre nem mentem el. Visszatartott talán a halottak protokollja. Vagy talán az a bizonyos alapélmény jelentkezett hívatlan erővel. Este átmentem a ködvizes Városmajoron, hogy keressek magamnak ünnepet. Valamelyik zsebemben volt egy cédula névvel és címmel, amit egyszer valaki odaadott — „Nagy József elvtárs, veletek volt a Galilei perben . . ." Nagyon is velünk volt, valóban és egészen. Tudásra szomjas munkás volt, aki tanulni járt a Galilei Körbe, és közénk szegődött, aktivisták közé. Úgy vettük, negyven éves is lehet — az „Esztendő" 1919 januári számában leközölt rendőrségi adatok jobban tudják: huszonnyolc. Szerény volt, alacsony termetű, kicsit suta mosolygású és csapzott hajú. Egyszer a Körbe menet láttam álldogálni az utcán, könyvet tartott a kezében, mintha kiscsibét. A Világ könyvtár kiadványa volt — azok a szürkészöld kötetek —, Bemard Shaw: „Ember és emberfeletti ember". Az egyetlen munkás volt, aki csakugyan a Galilei Körből jött hozzánk. Nem volt mozgató — ő mozgott, eltökélten, a munkásság felszabadulásának az útján és annak törvényei szerint, amik nem is olyan igen különböztek az emberiség felszabadulásának a törvényeitől. És szilárd volt mint a szikla. Mikor már égett a fejünk fölött a tető és el kellett tüntetni az ólombetűs nyomdát a Fillér utcai hónaposszobámból, éjnek idején elcipeltük Nagy Józsefhez, aki akkor egy magányos kis budai házban lakott a dombok közt. Csak másnap éjjel vittük onnét tovább, jómagam és Sólem, lógós orosz hadifogoly, baloldali szociálforradalmár, első megmozdulásunk legendás embere — kísérteteink nagy vonulatában vajon hol menetelteti őt a protokoll? 1968. november 24. volt, vasárnap, esti nyolc óra, mikor odaértem az Izabella utcai házhoz, amiben Nagy József lakik. A szokásos udvar, körül ganggal az emeleteken. A II. emeleten megtaláltam a lakást. A címtábla mellett még egy tábla: „Esperanto parolata". Kicsit várni kell, míg nyüik az ajtó. Hótiszta ing a házigazdán, ahogy ajtót nyit — talán már le is nyugodott és most gyorsan fölkapta a csengetésre. Hófehér nyírott haj és bajusz — a koponyát a félévszázad valahogyan szélesebbre fogta. Most az alföldi ember néz ki belőle, a keményfába metszett, az öreg kálvinista. Megcsókoljuk egymást, megmaradónak. Bemegyünk a szobába. Leülünk. Két apró szfinksz egymást nézi. Fölöttünk a könyvszekrény üvegje mögött Lenin képmása kitüntetési okiraton. Nagy elvtárs előveszi a tárcájából azt a kis összehajtott, elnyűtt papírlapot, amin a neve áll és az, hogy I. számú csoport, 17-es sorszám. Kommunisták Magyarországi Pártja. Ott a Városmajor utcában, a megalakuláskor a kisipari szervező feladatot kapta és azt végezte, majd a Vörös Újság terjesztője lett az egyesülésig, amikor átadta a rikkancsoknak. Tiszta fájdalom csendül meg, amikor azt mondja: „kisipari". Sajnos, mert hogy nem volt nagyipari. Ez most is fáj, úgy ahogy a félévszázadon át fájhatott. Hiszen Nagy József — az élete mutatja — maga a megtestesült munkásosztály. 19