Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Duczynska Ilona: Ünnepek ürügyén

Apja — „Alföldi vidéken ötvenegy év óta/Pihensz a földben, jó édesapám" — télen csizmadia volt, nyáron harmadba kapált, Tiszafüreden, hét család volt. Nagy József hat elemit végzett, kefekötő tanuló volt, segéd lett — „A városi élet, mint új család/Fogadta be az ifjú törekvőket" — munka nélkül volt, kitanulta a bádogosságot. Szervezve volt így is, úgy is — később így vészelte át az ellenforradalmi éveket: mikor bádogosként keresték, kefekötő volt, mikor kefekötőként, bádogos. Hűség mozgatta — családhoz, osztályhoz — és tudásszomj. Munkásgimnáziumba járt és a Galüei Körbe. 17-ben fölfigyelt Leninre. „Sokféle volt a megváltó eszme, Nagy eszével mind kielemezte, Rendbehozta a sok harci jelszót, A párt élén diktálta a tempót." Nagy József hetvenkilenc éves. Most is eljár dolgozni mint szerelő a Terézvárosi Építőipari Ktsz-be és „elvtársakhoz szívesen, ha csöpög a vízvezeték." Sok verset írt. Mondják rá az irodalmárok, hogy sematikusak. Minden bizonnyal. Sőt: irodalmár ilyen sematikusai nem is tud írni. Mert a forma mögött itt a tartalom egy embersorsnak a legmélyebb értelme: a hűség és a folytonosság. Az osztályát a hűség, a családját fiúi és apai szeretet őrzi, ebben van a folytonosság záloga. Elnézem a verseket. Tiszta szívvel és teljes szomorúságban elsiratta Sztálint. írt a békeharcról, Lenin kezéről, felszabadulásról, májusról, Vietnamról, tervgazdálkodásról mindig egyformán a bizalom és boldogság hangján. Szorongást érzek, tagadhatatlanul. Csupa vasárnap nem lehetett az élet — nem ilyen az emberi elrendeltetés. A mozgalom története tragédiákkal teljes. Milyen fájdalmat takar, enyhít is, a gyermekhitnek ilyen égszín köntöse ? Okos kisfiának, akit a rajongásig szeretett, még pici gyerekkorában elmondta a régi szegénységet: „A mi házunk egy kacsaúsztató árok mellett állott. A hátsó része egy faoszloppal volt megtámasztva, nehogy kidőljön. A teteje nádfedeles volt. Egy kis és egy nagyobb szobánk volt, a középen konyhának nevezett pitvarhelyiséggel s egy nagy kéménnyel, amelyen át ki lehetett látni az égre, ha aláálltunk." Lefekvés előtt a kisfiú: „Apuka kérem . . . jöjjön, folytassa a mesét saját életéről." A mese sok éven át folyt. A 8—9 évesnek a tanoncéletről, a kicsit nagyobb fiúnak a tanulásról, Munkásgimnáziumról. Már 16—17 éves volt a fiú, mikor Nagy József elmondta neki a forradalmi múltját, 1917-et, a Galüei Kört, a börtönt, ahol csak jobban megerősödött szocialista meggyőződése, a kommunista párt szervezésében és megalakulásában való tevékeny részvételét és meggyőződését, hogy „a szocialista tábor állandóan erősödik s tervszerűen halad a megvalósulás felé majdnem az egész vüágon". A fiú illedelmesen megköszöni: „Apuka, én is tanulni fogok jobban, hogy megértsem, amit Apuka elmondott nekem." Tanulékony a fiú, törekvő, emelkedik, fűtő-szerelő lesz. Iskolai tanulmányai alatt „tanárai a szocializmust nem tartották követendő példának", és mikor apja megkérdezi, hogy a szak- és pártmozgalomról mi a véleménye, tudja-e, hogy hol a helye, a válasz kitérő. „Ismerem Apuka harcos múltját, melyről beszélt nekem, tudom, mennyit harcolt és harcol még ma is a szocialista eszméért. Mégis engedje meg, hogy csak későbbi időben adjam meg a határozott választ ezirányú kérdésére." Később a most már húszéves fiatalember fontos kérdést kíván apjával megbeszélni, aki már-már várja, hogy most jön az állásfoglalás a Párt és Szakszervezet ügyében. 0, pedig dehogy. Szerelmes a fiú és nősülni kíván, a lány 18 éves. Hiába „az anyai sírás, az apa komoly intelme". Összekelnek, boldogok, fiuk születik, akit ugyanúgy a rajongásig szeretnek mint Nagy József a maga fiát. Közben jön a katonai behívóparancs, a fiatal Nagy Budaőrsön mint „karpaszományos híradó-őrmester" szolgál. 44 karácsonya otthon. Nagy őrmester azután visszatér a Székesfehérvárnál álló ezredéhez, ahol senki, senki se várta. A vezérkar nyugatra megy, az ezredbeli katonák megadják magukat a Vörös Hadseregnek. Nagy őrmester fölszáll egy vonatra Pest felé, de az a vonat hosszút utazik velük, kiszállni abból nem lehet. Az elkeseredett katonák éjjel ki akarnak törni, kiemelnek egy ajtót. Az őrség rajtuk kap. Nagy őrmestert, aki már útra készen áll, köpenyben, elővezetik a szovjet parancsnokhoz. „Kik akartak megszökni?" „Egyedül én." Szüárd mint az édesapja. Öt percet kap, hogy megmondja, ki mindenki akart szökni. Öt perc múlva fegyvert fog rá a tiszt. „Egyedül én készültem szökésre, hogy családomhoz juthassak, akiknek megígértem, hogy rövidesen hazatérek." A tiszt meglátja benne a bátor katonát, visszakísérteti a vagonba. De az őr a vagonajtóban hátulról szörnyű csapást mér a fejére puskatussal, ami „emberi érzését is egészen eltompította... gondolatai már nem vitték őt a család felé..." A hosszú út után „a részükre kijelölt fabódékban... éltek a megszabott szabályok szerint, semmittevéssel, mint az akolba terelt állatok. A tisztálkodás hiánya miatt testüket már ellepték az élősdiek — de nem törődtek semmivel..." Kezdenek otthonról hírek jönni, tábori lapok. Nagy őrmesternek is jön, a feleségétől, hogy megvannak. A nagy örömhírre „ugrálni kezdett s e nagy izgalom hatására a fejében levő véraláfutás leszaladt. Ettől a kihagyott értelme visszatért, nagyot sóhajtva eszmélt, szinte majd kiabált: Hát élnek?! így tehát nekem is élnem kell az új életet, családomért, szüleim boldogságáért!" És megkérte társait, kezdjék meg együtt a tisztálkodást, a helyiségek kitakarítását. Vizet hordtak, kisúrolták a fekvőhelyeket. „A rendes emberi munka hatása alatt" újjáéledt a tábor, és az újra életre kelt emberek csoportja elment, egy nyeletlen baltányi szerszámmal rendelkezve, a szomszédos, romokban fekvő szovjet város fölépítését elkezdeni. Gondolatai között Nagy őrmesternek „eszébe jutott édesapjának tett ígérete, hogy a Párthoz való csatlakozását annak tanulmányozása alapján teszi meg. Eljött az ideje annak, hogy állást foglaljon. Tisztán feltárult előtte a munkásmozgalom apja által ismertetett útja. Megértette most már a békeharcot és azt a politikát, amelyet a Szovjetunió vezet a vüág munkásosztályának felszabadítása érdekében." Az édesapja ezután „fiát még mélyebben megszerette". Az édesanyja pedig, hogy Isten jobban meghallgassa kérését és hazaengedje fiát, áttért a református hitre. * Megilletődve teszem le kezemből az önéletrajzot, ezt a korszerű teodiceát, aminek Nagy József a „Munkaszeretet" címet adta. A magam igazához, hogy lázadás nélkül nincs megújhodás, odateszem a Nagy József igazát, hogy hűség nélkül nincsen folytonosság. GYÁRFÁS ENDRE Pest-budai szerelmes vers Ha kénesforrásként feltör a kétség, hogy mégse szeretsz: jaj elszakad a földtől a kék ég, e pest-budai tájtól a szépség, a várrom, a templom, a bástya, a ház elereszti a dombot, az űrbe zuhan, valami roppant vákuum a fákat tövestül szívja magába föl, jaj szétszakadunk, ó szétszaladunk, hova lett az erő, ami összetart?! Szeretsz. Másként nem lehet. Ha nem szeretsz, nincs életed. Tagadnánk olykor, ám hiába, kellünk egymásnak, föld az égnek, ég a földnek. Nem „szívbecsöppentett méreg" szerelmünk, sem „gyógyító ír", melytől élni könnyebb: törvény. S ha már e törvény szeretni rendel, mondd ki, hogy szeretsz! Nem fölösleges, hisz néha oly bizonytalan az ember. 20