Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Szüts László: Budapest — „mezőváros”

zony hamisítatlan mezővárosi jelleggel is gyarapodott. A világvárosnak — a nagy fejlesztési tervek mellett — mezővárosi gondjai is támadtak. Igaz, a csepeli szigetcsúcson élő bolgárkertészek, a Rákos-menti peremvárosokban (Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Rákospalota) élő milimárik, a Békásmegyeren élő gyümölcstermelők semmiben sem különböztek az őspestiektől. Ugyanúgy termeltek, és korábban is a fővárosban piacoltak. De mellettük most már elmaradottabb mezőgazdasági területek is kerültek Budapest közigazgatási határain belülre. Cinkota, Soroksár egyes területei, de főleg a Vecséssel határos részek, már az igazi magyar puszta képét mutatták. Pestimrén, a Szemere grófok egykori birtoka semmiben sem különbözött az ország bármely távoli táján található uradalmi örökségtől. Külterjes gazdálkodás, homok, málladozó tanyaépületek. Nem különbözhetett hát a feladat sem: rá kellett térni a szövetkezés útjára, hogy kialakulhassanak a nagyüzemek, hogy korszerű, belterjes gazdálkodást folytathassanak. A világváros vezetőinek, akárcsak a legkisebb falu vezetőinek, meg kellett birkózniok a termelőszövetkezeti mozgalom problémáival. Ám ezek a problémák Budapesten már sokmindenben elütöttek a mozgalom országos problémáitól. Szegfűház (MTI Kacsor László felvétele) A Sasad Tsz tehenészetében A budapesti tsz-ek gyümölcsösei országszerte híresek Sansevieria-erdő a Rozmaring Tsz-ben (MTI Fehérváry Ferenc felvételei)