Budapest, 1969. (7. évfolyam)

4. szám április - Szüts László: Budapest — „mezőváros”

A XX. kerületbe került bolgár kertészek annak idején saját erejükből elérték még a holdankénti 70 ezer forintos jövedelmet is — a szövetkezeti forma, eleinte ezzel, nem kecsegtethette őket. Ugyanez elmondható a csepeli szigetcsúcson akkoriban mintegy 500 holdnyi területet művelő 70—80 bolgárkertészről. A tehetősebbek tehát nem csatlakoztak mindjárt az alakuló szövetkezetekhez, kezdetben inkább kihúzódtak a fővárosból, és Szigetszentmiklós, Dunaharaszti környékén próbálkoztak továbbra is magángazdálkodással. A Buda környéki gyümölcstermelők pedig a háború utáni telepítések nyomán fogyatkoztak meg. A hagyományokkal rendelkező, régi jó szakemberek helyébe új telepesek kerültek. A leleményesebbje látta jövőjét a hagyományos gyümölcs- és szőlőtermesztésnek, s igyekezett beletanulni, — de a legtöbben inkább elhagyták a földet. Könnyen találtak munkaalkalmat a fővárosban. Ez idő tájt sok gondot okoztak Budapesten az amúgyis felújításra szoruló, elhagyott, tartalékterületté vált szőlők, gyümölcsösök. Csak a szövetkezeti mozgalom későbbi szakasza segíthetett ezeken a gondokon. Először az egykori uradalmi cselédek szövetkeztek Budapesten is, akárcsak az ország más részén. A főváros határában elsőként, 1949-ben, a pestimrei Szabadság Tsz alakult meg, 12 taggal, 120 holdon. De hamarosan követték a többiek: Soroksáron, Rákoscsabán, Csepelen, Zuglóban, Óbudán egymás után álltak össze a bolgár kertészek, Békásmegyeren a gyümölcstermelők, és 1951-ben 16 hold földön, pár száz négyzetméteres növényházi teleppel a sasadi virágkertészek. Gyökértelen búzatáblák Volt idő, amikor Budapesten 45 termelőszövetkezet és termelőszövetkezeti csoport működött. Az ország egy-egy járásában nem találni ennyit. A sok szétszórt gazdaság semmiképp sem teljesíthette a korszerű mezőgazdaság feladatait. Különösen nem azokat, amelyek a főváros mezőgazdaságára vártak. Budapest fejlődött, terebélyesedett, de mezőgazdasága jó ideig nem tartott lépést vele. A bolgár kertészek Üllői úti, soroksári zöldséges kertjeinek helyén új városnegyedek, lakótelepek nőttek ki a földből, Budapest egyre több helyet követelt magának közlétesítményekre, s a milimárik tehenei is kiszorultak a rákosi rétekről — új, nagyüzemi kertészetek, tehenészetek kellettek volna. A Buda környéki elhagyott szőlőskertek, gyümölcsösök is rászorultak a felújításra. És volt idő, amikor a főváros termelőszövetkezeteiben ehelyett búzát termeltek. Még 1960-ban is a város szántóterületének 16 százalékán búzatáblák sárgállottak, s 6 százalékán még két év múlva is búzát ringatott a szél. Természetes, hogy Budapest határában az effajta gazdálkodás nem tudott gyökeret ereszteni. így aztán a szövetkezetek se fejlődhettek, s az újfajta „nagyvárosi parasztság" se alakulhatott ki. Volt idő, amikor például a pestimrei Szabadság Tsz 180 tagja között alig akadt helybeli földművelő, nagy részük innen-onnan verbuválódott össze. S az ilyenek, ahogy jöttek, odébb is álltak. A Budapesti Pártbizottság i960 márciusában tűzte napirendre a fővárosi termelőszövetkezetek megerősítésének kérdését. Ekkor a mezőgazdasági jellegű városrészekben a művelés alatt álló földterület 70 százaléka már szocialista szektorba tartozott. A termelőszövetkezetek száma viszont 25-re apadt. Ugyanakkor taglétszámuk növekedett, főként régi, szakmai hagyományokkal rendelkező városellátó parasztokkal, bolgárkertészekkel, gyümölcstermelőkkel. fejlődés célravezető iránya csak a további koncentrálódás, specializálódás, belterjesítés lehetett. Ez is lett. A csepeli, zuglói és kőbányai kertészeti téesz-ek 1962-ben egyesültek, s kialakult a főváros legnagyobb zöldségtermelő gazdasága, a Duna Tsz. Ugyanígy Sasadon a Március 15. Tsz és a Beloiannisz Tsz egyesüléséből létrejött a másik országos hírű gazdaság, a Sasad Tsz. A pestimrei, pestlőrinci tsz-ek összefogásából született a harmadik nagy gazdaság, a Szabadság Tsz. Rákospalotán hasonló módon alakult ki a főváros legnagyobb gazdasága, a Béke Tsz. De ez a folyamat a város valamennyi mezőgazdasági kerületében lezajlott. E folyamattal egyidőben a legtöbb helyütt gyökeres változások mentek végbe. A búza, mint kenyérgabona, 1963-ra „elhagyta" Budapestet, visszatért azokra a vidékekre, ahol gazdaságosan termelhető. De elhagyta a fővárost még az őszi burgonya is, hiszen az tárolható, s vidékről Pestre hozható. A gazdaságok rátértek a hagyományos városellátás korszerű, modern gyakorlatára: a primőr áruk, a zöldség és gyümölcs, a tej és hús termelésére. Az életképes nagyüzemek a korábban elkezdett beruházásokat fokozott mértékben folytatták, mindegyik a maga adottságainak, kialakított profiljának megfelelően. Erősödtek a szövetkezetek, növekedett a tagság jövedelme. És javult Budapest lakosságának ellátása. Városellátó gazdaságok Budapesten az elmúlt öt év alatt az egy lakosra jutó zöldségfogyasztás 2,7 kilóval, a gyümölcsfogyasztás 9,7 kilóval emelkedett. Évente egy-egy lakos (primőr-burgonyával együtt) 190—200 kiló friss növényi terméket fogyaszt. Az egyre növekvő igények kielégítésében a fővárosi termelőszövetkezetek jelentős szerepet visznek. Számuk jelenleg: tizennégy. Budapest mezőgazdasági művelés alatt álló földterületéből mintegy 15—16 ezer holdat hasznosítanak. (A teljesség kedvéért: még egyéni kezelésben, apró zöldséges kertekben, gyümölcsösökben, szántókban és rétekben ennél valamivel kevesebb — állami szektorok, intézetek, tangazdaságok, állami gazdaságok kezelésében pedig valamivel több földterület van.) Az egyes termelőszövetkezetek között azonban nagy különbségeket találunk. A legkisebb, a Magyar—Bolgár Barátság Tsz mindössze 58 holdon gazdálkodik és tagjai csak kertészkedéssel foglalkoznak. A legnagyobb, a Béke Tsz viszont több mint 3 ezer holdon, a kertészkedéstől a takarmánytermesztésen át az állattenyésztésig, több üzemágban tevékenykedik. Majd mindegyik téeszben folytatnak kiegészítő tevékenységet, némelyikben 10—15 féle melléküzemágban. Budapest mezőgazdaságának ma is egyik elsőrangú feladata, hogy friss zöldséggel, gyümölccsel lássa el a fővárost. A téesz-ek az utóbbi évek átlagában évente 3 ezer vagon vegyes zöldséget és 500 vagon gyümölcsöt termeltek. Az elmúlt öt évben 1600 holdon végeztek talajjavítást gyümölcsösök, szőlők telepítéséhez, és 1300 holdon építettek ki új öntözőhálózatot zöldségtermesztéshez. Primőr-árut előállító melegágyi üvegfelületük, fóliáik négyzetmétere már csak 100 ezres számokkal mérhető, s 1970-ig újabb 100 ezer négyzetméterrel tervezik növelni. A Nagyvásártelep forgalmának 10 százaléka a 14 budapesti téesz-ből kerül ki, de mind több árut értékesítenek saját boltjaikban. Az elkövetkező években a tej-, hús-, tojásellátás javítása érdekében az állattenyésztés további belterjesítése a legfőbb cél. Állattenyésztésük már most intenzívebb az országos átlagnál. Egy tehén évi tejhozama országos átlagban 2500 liter, a pesti téesz-ek átlaga viszont 3600 liter. A tizennégy téesz például 1967-ben 23 ezer mázsa húst értékesített — ez 100 hold közös területre számítva csaknem duplája az országos átlagnak. Tojásból, ugyancsak 1967-ben, 6 és fél milliót vittek piacra. A budapesti téesz-ek különösen a húsellátás javítására tesznek jelentős lépéseket. A XVII. kerületi Összefogás Tsz 300-as szarvasmarha tenyésztelepet létesít, a Rákosvölgye Tsz és a III. kerületi Rozmaring Tsz nagy kapacitású, moslékos sertéshizlaldák létrehozásával fejleszti állattenyésztését. A lehetőségek szinte határtalanok. A szükséges takarmány 40 százalékát már most az éttermekből, kórházakból összegyűjtött konyhai hulladékkal pótolják. A lehetőségek, a pesti téesz-ek különleges helyzete azonban különleges problémákat is szül. A soroksári Vörös Október téesznek például 110 forintba kerül a zöldségtermesztésben teljesített minden egyes munkanap, a vidéki téeszekben viszont átlag 60—70 forintba, mert azok kedvezőbb talaj- és éghajlatviszonyok között termelnek. És a pesti téeszek effajta hátrányait a jobb értékesítési lehetőségek nem mindig pótolják. A felvásárlók által megszabott árrés pedig túlságosan magas. Természetes tehát, hogy a pesti téesz-ek a vidékieknél erőteljesebben foglalkoznak az önálló értékesítéssel. Aztán például a Duna Tsz jóformán minden talpalatnyi földjén zöldséget termel, de — mert egy főre alig fél hold jut — hiába érik el, vagy haladják meg a hajdani bolgár kertészetek hozamait: a személyi jövedelemről ugyanez már kevésbé mondható el. S míg általában a téesz-ek taglétszáma növekszik, területük — a főváros fejlődése, terjeszkedése folytán — egyre fogy. Érthető hát, hogy a főváros mezőgazdaságában a kiegészítő tevékenység, a melléküzemágak kérdése különös hangsúlyt kap. A ,,balkon-akció" Budapesten a melléküzemágakból származó jövedelem mintegy felét adja a termelőszövetkezetek összjövedelmének — és erre alighanem az ország egyetlen vidékén se találunk példát. A kérdés csak az, hogy a fővárosi téesz-eknél kiegészítő tevékenységnek t ekintünk-e minden olyan tevékenységet, amely általában annak tekinthető. 4