Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Zolnay László: Egy száznyelvű város — a középkori Buda

Henrik, firenzei származású budai jogtudós sírköve a domonkos kolostorból. 1 373 (Budai Vármúzeum) A polgári városnak, a mai Várnegyednek középső és déli részét viszont a Pestről áttelepített s máshonnan bevándorolt német polgárok kapták meg. Utóbb az o soraikból került ki a budavári bíráknak s az itteni pénzverőkamara ispánjainak hosszú sora. így azután, noha a budai magyarok számbeli többségben voltak, a polgárváros kormányzatát, a tanács majoritását — kilenc német, három magyar arányban —, egészen az 1439-ben bekövetkezett városháborúig a németség tartotta kezében. 1439-től, azután, hogy magyar elődeink keményen lerohanták német elődeinket, hat magyarból, hat németből álló magisztrátusi paritás alakult ki; a bírót pedig hol a magyarok, hol a németek sorából választották. A XIV. századra a budai németek plébániája az eredetileg királyi kápolnának épült Nagy boldogasszony templom lett; temetője a középkori budai német temető. Budának ez az eredendő nemzetiségi kettőssége a két plébánia, a két temető, a két — magyar és német — várkerület, a kettős városnév formájában, de még a kettős városcímerben is kifejezésre jutott. Olaszok, franciák és más „latinusok" A román nyelvcsaládhoz tartozókat a középkor hazai latinsága — gyűjtőnévvel — latinusoknak nevezte. E névvel illették a vallont, az olaszt, a franciát, sőt még a spanyolt is. A budai olaszok kolóniája főként a félolasz III. Endre, majd meg a nápolyi Anjouk magyar ágából eredő királyok, utóbb Mátyás korában erősödött meg. Okleveles emlékeinkből tudjuk, hogy itáliai bankárok finanszírozták mind III. Endrét, mindpedig Anjou ellenlábasait. Sok más között az Anjouk korában kerültek Budára a pénzügyekkel foglalkozó firenzei Bardiak. Ők — s a nálunk ugyancsak felbukkanó Portinariak — a Dante Beatricejével rokon firenzei bankárdinasztiának ivadékai. így tehát, ha — a régebbi irodalomtörténeti hiedelemmel ellentétben — Dante nem is járt Magyarországon, Beatrice családjának, illetve férje családjának tagjai, Bardiak, Portinariak eljutottak az Anjou-kor Budájára. Sőt, jó időre kezükbe véve pénzügyeink irányítását, a Bardiak egyik ága meg is települt itt. (Bajmóczi Noffry néven beolvadtak a magyar főnemességbe s maradandó emlékként ők emelték Bajmócz várát.) Zsigmond idejében került hozzánk, vált nagybirtokossá, budai háztulajdonossá, temesi gróffá, délvidéki főkapitánnyá Pippo Scolarzi (Pippo Spano, Ozorai Pippo), Zsigmond kedvelt hadvezére. A XV. századra már olyan népes a budai olaszok — kereskedők, orvosok, ötvösök — tábora, hogy a Vár egyik utcáját Olasz utcának nevezik. Mátyás és Beatrix korában pedig olyan nagymérvű az olaszok beáramlása, és meggazdagodása, hogy az olaszok már joggal tartanak a lakosság irigységétől, bosszújától. Az udvar humanistái, muzsikusai, építészei, mesteremberei, orvosai — sorukban Bonfini, Galeotto, Chimenti Camicia, Giovanni Dalmata és számos kimagasló ember — mind itáliaiak. Meg is írja Bonfini — s száz évvel utóbb fel is rója Heltai András: „ . .. eképpcn akara Mátyás király Magyarországból Olaszországot csinálni . .." Ezekben az években él Budán, mint az építész és vízműépítő firenzei tudósnak, Chimenti Camiciának sáfára, egy olasz ember, Bernardo Vespucci. 1489-ben azt írja haza Budáról, bátyjának, Amerigo Vespuccinak — Amerika névadójának, a nagy utazónak: „ha a király meghal, mi budai olaszok valamennyien elpusztulunk . .." („ ... se questo Re morisi, saremo tutti Italiani morti...") S valóban, Vespucci jól sejtette: pár évvel utóbb, 1496-ban, II. Ulászló idején a lázongó budai plebejusok éppen úgy megrohanták és kifosztották a budai olaszok házait, mint azt 1386-ban, Durazzói Kis Károly vérbefojtott uralma idején tették. Az olaszokéval vetekvő helyzetet foglalt el a főváros francia kolóniája is. Az uralkodó családok tagjai nemegyszer kötöttek olasz és francia hercegnőkkel házasságot. Az építés tudományában járatos ciszterci rend első rajait II. Géza a XII. század derekán Franciaországból telepítette Magyarországra; Budához közel eső pilisi kolostoruk bizonyára nem egy építőmestert adott a fővárosnak. Stílusuk az ún. cisztercita építészet, az új Budára már a XIII. században rányomta bélyegét. Akadt olasz és francia a XII. században Buda-Felhévízre telepített johannita lovagok között is. A XIII. században alapított budai Várba csupán a század két új, ún. koldulórendje települt. Mindkettő itáliai import. A budai ferencesek és domonkosok első rajai Olaszországból kerültek hazánkba. A budai Nagyboldogasszony templom építését a gótika legnagyobb francia mesterének, Villard de Honnecourtnak tulajdonítja a főtemplom monográfusa, Csemegi József. Ha ez a feltevés tán nem is egészen megalapozott, megmaradt vázlatkönyve tanúsítja, hogy Honnecourt mester megfordult s dolgozott Magyarországon. Budavár olasz és francia lakóinak lelki gondozását a domonkosrendi barátoknak Szent Miklósról nevezett kolostora látta el (romos tornya a mai Hess András téren), itt anyanyelvükön gyónhattak s anyanyelvükön hallgathatták az istentiszteleteket. Amikor Zsigmond 1396-ban a — Nikápollyal végződő — török hadjáratra indult, kíséretének francia lovagjai a domonkosok templomában helyezték el címerpajzsaikat. A domonkosok temploma számos budai olasz és francia főember díszes sírlapját őrizte meg. Csakúgy, mint az olaszoknak, a franciáknak budai kolóniáját is utcanév, a Francia utca jelezte. Lengyelek, csehek, oroszok Nagy Lajos anyja, a lengyel Piaszt Erzsébet, majd pedig a Jagelló házból származó magyar királyok — I. és II. Ulászló, II. Lajos — idején mind nagyobb számban jelentek meg Budán a lengyelek s a csehek is. Már Zsigmond korától fogva számos főember került ki soraikból — így a Stiborok, Svehla, Giskra; a XV. század derekától páncélosaiknak számottevő szerepe volt Mátyás fekete seregében is. Noha Zsigmond élesen küzdött a huszitizmus ellen — s a budai Csonkatoronyból százával fojttatták a Dunába a fogoly huszitákat —, vallás-erkölcsi és szociális tanaik mindinkább terjedtek Budán s az országban. A lengyelek, kivált II. Ulászló és Lajos budai világának voltak kedvelt alakjai. 1502-ben Jagelló Zsigmond hercegről — a későbbi Öreg Zsigmond lengyel királyról (1506—1548), II. Ulászló öccséről — s Budán élő lengyel udvari embereiről írja haza a II. Ulászló lakodalmára látogató Pierre Choque, Bretagne heroldja: „... remek táncosok s a legkedvesebb emberek, akiket valaha is hátán hordott a föld ..." A lengyelek és a csehek budavári temploma — a mai Szent György tér északi részén — a Szent Zsigmond templom volt. Itt temették el Podjebrád Katalint, Mátyás első feleségét. (Utóbb pedig Anne de Foix királynét, II. Ulászló nejét, aki 1506-ban, II. Lajos szülésekor gyermekágyi lázban halt meg.) Lengyel ember volt Ilkuszi Bylica Márton (fi492), Mátyás udvari csillagásza, a pozsonyi egyetem tanára, a budai főtemplom plébánosa. A királyi udvar belső katonái, a testőrök — már az Árpád-házi királyok kora óta — a talán részben normann eredetű oroszok, kis-oroszok voltak. Birtokaik egyike, a hajdan Rosdszigetnek nevezett Szentendrei-sziget faluja, Kisoroszi volt. Ruténnel már IV. Béla király korában is találkoztunk; a gazdasági bajba jutott uralkodó egyik hitelezőjeként Maladik ruthenus-t említik. A XVI. század eleji Budán is megfordul egy-egy ruthén. Ezek azonban már nem gazdagok! Nagyon is szegény emberek; vándorló mutatványosok, akik szegényes muzsikával, medvetáncoltatással keresik meg a mindennapit. Mátyás alatt élénk Buda s a moszkvai nagyfejedelemség diplomáciai és kulturális kapcsolata; budai kézművesek és építőmesterek kelnek útra, III. Iván cárnak építési tervei végrehajtására. 42