Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - I. Cshenkeli — S. Bukrasvili: Tbiliszi — a fejlődő metropolis

A Holló utca 4 lakója A szűk Holló utca — amely összeköti a VII. kerületi Dob utcát az egykori Király, ma Majakovszkij utcával — a múlt század zsidóságának magaválasztotta gettójához tartozott. A 4. számú, kétemeletes házon két emléktábla hirdeti egykori lakóit. Az egyik Kohn Sámuel pesti főrabbit (1841—1920), aki megírta a magyar zsidóság történetét a mohácsi vészig és felkutatta az erdélyi szombatosok múltját; lefordította a magyar történet héber kútforrásait és agnoszkálta az Országos Széchenyi Könyvtár héber kéziratait. A másik emléktábla Goldziher Ignác professzornak (1850—1921) emlékét ébreszti a Sebestyén Károly fogalmazta distichonokkal: Éjt napot itt munkált, kutatott nagy bölcse Keletnek, Itt értek csöndben lángesze nagy művei. S míg neve tündöklőn, hódítva bejárta a földet, Ómaga holtig hűn megmaradón e rögön. Ennek a barátságtalan, kicsi udvarú háznak I. emeletén lakott. Itt volt hatalmas könyvtára, ide érkeztek a tudományos világ levelei (számszerint 13 700 darab, ma a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Könyvtárában), itt hallgatták hazai és külföldi tanítványai. A „CSODAGYEREK" Goldziher korán került az érdeklődés előterébe. Tizenkét éves korában könyvet írt. 1868-ban Eötvös József kultuszminiszter ezekkel a szavakkal ajánlja államtitkárának, Tanárky Gedeonnak figyelmébe: „Ha emberismeretem nem csal — pedig sok tudományos pályára készülő ifjat ismerve, rég megszűntem optimista lenni — Goldziherben a szemita nyelvek jeles tanárját várhatjuk." Huszonkét éves korára a pesti egyetem magántanára; 26 éves, amikor a MTA levelező tagja lesz. Az 1873/74-es keleti útjáról visszatérve a sémi filológiai tanszéket betöltötten találja. Ezért három évtizeden át mint a pesti izr. hitközség titkára keresi meg kenyerét. Csak 1904-ben lesz egyetemi rendes tanár. Lakásán keresi fel 1910-ben a külföldi orientalisták küldöttsége, hogy a 60. születésnapjára készült Emlékkönyvet átnyújtsák neki. Egyetemi tanárságának félszázados fordulóját készültek megünnepelni, amikor néhány napos betegség után, 1921. november 13-án a halál elragadta. Az Akadémia előcsarnokából temették. Életének legfontosabb dokumentuma az a német nyelvű Napló, amelyet utolsó harminc évében vezetett, s amely fia halála után e sorok írójának birtokába került. Közzététele fontos tudománytörténeti feladat. „GOLDZIHER-KORSZ AK'' Hadd szólaltassunk meg néhány szakembert életműve jellemzésére. Barthold szovjet tudós 1922. május 24-én elmondott akadémiai emlékbeszédében leszögezte, hogy a Szovjetunióban az iszlámtudomány Goldziher halálával lezárult korszakát „Goldziherkorszak"-nak nevezik. A szintén szovjet Kratchkovsky az iszlám „legnagyobb tekiníe'(y"-ének vallja (Among Arabic Manuscripts. Leiden, 1953.124.). Az olasz Griffini „il creatore deVislamologia scientificá"-nak, a tudományos iszlámkutatás megteremtőjének mondja. Snouck Hurgronje, holland arabista azt írta munkásságáról: „Aki részletkutatásra vállalkozik a mohamedanizmus keletkezése területén, aki azt vizsgálja, hogyan terebélyesedik Mohamed alkotása a dogmatika, a törvény és a misztika rendszerévé, aki a muszlim szekták történetét, a brit-indiai, egyiptomi és törökországi muszlim társadalom mai életnyilvánulásait nyomozza: kutató útján valahol okvetlen találkozik a magyar mesterrel és kénytelen lesz egy időre odaülni a lába elé, hogy aztán hálás csodálattal vegyen tőle búcsút." (Verspreide geschriften. VI. 1927; magyarul: IMIT Évkönyve. 1941. 100—101.) A GOLDZIHER KULTUSZ RENESZÁNSZA Személyével és munkásságával legbehatóbban egy testes holland disszertáció foglalkozott (J. D. J. Waardenburg: L'Islam dans le miroir de l'Occident. S-Gravenhage, 1961). Nincs még egy orientalista a világon, akinek annyi munkáját nyomták volna újra, vagy fordították le más nyelvekre, mint éppen Goldziherét. A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődése történetében (Bp., 1877.) című akadémiai értekezése angolul megjelent a Muslim World-ben (LIII/LIV, 1963/64.); A szentek kultuszáról 1880-ban írt francia könyve Moszkvában oroszul 1938-ban. A Muhammedanische Studien (I—II. Halle, 1889/90.) franciául 1952-ben, az eredeti 1961-ben változatlan új kiadásban. 1909-ben szerb nyelvű arab irodalomtörténetet írt Bosznia és Hercegovina muszlim főiskolái számára. Ezt 1952-ben héberül kiadták; és a magyar kézirat alapján 1959-ben Hyderabadban angolul. A Vorlesungen über den Islam (Heidelberg, 1910.) második kiadása a szerző halála után négy évvel jelent meg, 1927-ben és 1951-ben héber, 1947-ben arab fordításban; 1958-ban újra nyomták francia fordítását. Gazali-szövegkiadását (Leiden, 1916.) ugyanitt fényképezett kiadásban 1956-ban megjelentették. Utolsó nagy munkája (Die Richtungen der islamischen Koranauslegung. Leiden, 1920) 1944-ben megjelent arabul; az eredeti 1952-ben új kiadásban. 1962-ben egy kötet tanulmánya franciául Párizsban, Études islamologiques címmel. Az 1966—67-es évek a Goldziher-kultusz reneszánszát jelentik. Ennek egyik mozgatója a mester utolsó magyar tanítványa, Somogyi József, a Harvard Egyetem ny. professzora. A fentemlített kis irodalomtörténet általa eszközölt angol fordításából második kiadást rendezett sajtó alá (A Short History of Classical Arabic Literature, Hildesheim, Olms, 1966.). Gondozta Goldzihernek a muszlim kánonjog egy iskolájáról 1884-ben megjelent műve új kiadását (Die Zähiriten. Hildesheim, Olms, 1967.). Többször történt kísérlet Goldziher dolgozatainak összegyűjtésére. G. A. Kohut judaisztikus cikkeit akarta kötetbe foglalni. H. Ritter a húszas években megindította összegyűjtött munkáinak kiadását. Öt ívet nyomtak ki belőle (ezekből az Orsz. Rabbiképző Intézet Heller-gyűjteményében is van példány, nemcsak a Frankfurt am Main-i Goethe-Universität könyvtárában). A kiadó csődje miatt maradt abba a nagyszabású vállalkozás. EGY MÜ ÚJRA ÉLED Most végre sikerrel járt. Az I. kötet, amely az 1870—77 évkort öleli fel, napvilágot látott Somogyi bevezető tanulmányával (Gesammelte Schriften. Hildesheim, Olms, 1967.). A kötethez J. Pedersen, a koppenhágai egyetem ny. professzora írt előszót. Elmondja benne személyes emlékeit Goldziherről. Snouck Hurgronje tanácsára kereste fel 1912 elején Budapesten Goldzihert, aki épp akkor gyűjtött anyagot Richtungen című művéhez. S. M. Stern, Magyarországról elszármazott, kitűnő orientalista — oxfordi profeszszor —, C. R. Barber társaságában most lefordította a Muhammedanische Studien-l angolra. Az újabb kutatás eredményeivel kiegészítette sarkos zárójelekben. Ez lesz tehát a nagy mű legjobban használható kiadása. Az I. kötet már meg is jelent (Muslim Studies. London, Allen & Unwin, 1967.). A sajtó alá rendező tudós imponáló szerénységében előszót nem írt a könyvhöz. Érezte, hogy felesleges. A halhatatlan munka önmagáért beszél. így indul újabb hódítóútra a Holló utca 4. lakója, csaknem félszázaddal halála után... Scheiber Sándor ORSOVAIEMIL Margitsziget Két kis fa-gyerek magában áll. Virágoskert ölén úgy lép a páva, mintha — még egy perc — és festménnyé válna. Felhők az égben: fehér kártyavár. Ugye itt béke van? A természet magánya. Tapasztalt, mély augusztus-végi nyár, bölcs fák, közöttük füvek csöndje jár, s mindig minden legszebb: most épp a mályva. Nyers vonalat húz zajával egy gépmadár. A túlsó rakpart vonat-füttyszavára feketerigó rebben, másik árnyra száll. Egy hangos szó már olyan mint a lárma. Kéménye csúcsa látszik: Pestről int a gyár, s a lassú eső hullni kezd Budára. 40