Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Vincze Oszkár: Munkaerőcsábítás az építőiparban

Bogyirka Emil Díszpolgárok és díszpéldányok BUDÁN ÉS PESTEN a törökök kiűzése után alakult meg a polgárság intézménye. A polgárjog elnyeréséhez, amelyhez a budai kamaraigazgatóság, később pedig a városi tanács hozzájárulása kellett, elengedhetetlen volt a feddhetetlen magaviselet, városi ingatlan megszerzése, céhbeli tagság. A folyamodók e kellékek birtokában kifizették a megállapított díjat, és azután esketéssel polgárrá avatták őket. A polgárjog bizonyos kötelességekkel és egyúttal kedvezményekkel is járt. A polgároknak kellett gondoskodniuk a kapuk őrzéséről, befogadásuk első évében hetenként egyszer a városi lövőhelyen céllövést gyakorolniuk. A polgárság részt vett a város kormányzásában a választott tanács útján. A polgárjog legvonzóbb értéke az volt, hogy megszerzői a nemeseket megillető szabadságban élhettek. A XIX. SZÁZADBAN A POLGÁRJOG már formális címmé változott, a népképviseleti törvényhozás 1848-ban pedig meg is szüntette a kiváltságos polgárjogot. A kiegyezésig a polgár szó is csak azt jelentette, hogy az illetőt a község kötelékébe felvették. A múlt század elején, amint halványulni kezdett a polgárság jelentősége, egyre inkább divattá vált a díszpolgár, tiszteleti vagy tiszteletbeli polgár címének adományozása. DÍSZPOLGÁRI CÍMET általában azok kaptak, akik a városért valamilyen említésre méltó tevékenységet fejtettek ki. Tűzvész vagy árvíz idejénamentésimunkálatokban kitüntették magukat, adományukkal vagy munkájukkal a város fejlődését mozdították elő. Díszpolgárokká választották a közélet olyan neves férfiait, a magas rangú katonatiszteket, neves művészeket és írókat is, akiket a város különösen nagyra becsült. A megválasztott ezzel a rendes városi polgárok minden kiváltságos jogában részesült, még akkor is, hanem városban lakott. A kitüntetettek díszoklevelet kaptak, amely általában így kezdődött: Mi, szabad kir. Buda (vagy Pest) polgármestere, főbírája s tanácsa, úgyszinte az esküdt polgárság egyeteme e jelen oklevél tartalmában tudomásra adjuk mindazoknak, akiket illet. . . Ezután következett a név és érdemeinek felsorolása. A két testvérvárosban különösen az 1838-as árvizet követő években tüntettek ki számos embert díszpolgári oklevéllel. Ilyen volt Sina Simon görög származású magyar báró, aki az árvízkárosultak javára 40 000 forintot adományozott. Közvetlenül a szabadságharc előtti években lettek Buda díszpolgárai Eötvös József, Klauzál Gábor, Szemere Bertalan, Szentkirályi Móricz. Eötvös is kitüntette magát az árvíz mentési munkáiban. Klauzál mint az 1832 — 34-es országgyűlés reformellenzéki vezéralakja, Szemere mint az országgyűlési ifjúság vezére, Szentkirályi Móricz az 1843—44-es országgyűlésen mint az ellenzék vezére vívta ki a budaiak elismerését. A SZABADSÁGHARC LEVERÉSE UTÁN a névsorba került néhány idézőjelbe tett díszpolgár. Ezek — Julius Haynau, Alexander Bach, Kari Geringer, Félix Schwarzenberg, Iván Paskievics, Josef Radetzky — nem a két városért tett érdemükkel, hanem a magyar szabadságharc leverésével, az azt követő abszolutizmus bevezetésével és a megtorlással nyerték el a bécsi kormány tetszését. Az is nyilvánvaló, hogy nem Pest és Buda polgárainak elismeréseként, hanem Bécsnek a két városra kényszeritett tanácsa által lettek ezek díszpolgárok, pontosabban kényszer-díszpolgárok, ahogy később nevezték őket. Radetzky tábornagy díszpolgársága 4000 forintjába került Budának. Annyira becsülték a bíborba kötött pergamenből álló oklevelet, amely Tischbach budai könyvkötő műve volt. A szöveg Walzel kőnyomdájában készült. Paskievics díszpolgárságának költségeit növelte az a körülmény, hogy Varsó messzebb volt mint Bécs, és az útiköltség tetemes összegre rúgott. Ezért a korabeli lapok szerint a pesti küldöttség tagjai „tekintetbe vévén a városnak anélkül is tetemes terhekkel küzdő készpénztárát, s alászállt financziális viszonyait — az út költségeivel nem fogják — mint az ily tisztelgő küldöttségeknél szokás — a communitás roskadozó vállait terhelni, hanem fényes megbízatásukhoz szívesen kapcsolva egy kis áldozatot, azt saját zsebükből födözendik ..." A küldöttség tagjai, Koller Ferenc főpolgármester, Terczi Szilárd polgármester, Joanovich Döme városi főmérnök és Makk Gusztáv polgár vonaton utaztak Varsóba. Az üdvözlő beszédet Zichy Ferenc gróf mondta, aki a herceg hadseregében főbiztos volt. Egyedül Zichy ruhájának drágaköveit 200 000 forintra becsülték. A többi kényszer-díszpolgár avatásáról nincs ilyen részletes adatunk, de valószínű, hogy nem kevésbé terhelte meg a communitás pénztárát, mint az említettek díszpolgársága. A polgárok természetesen nem annyira a pénzt sajnálták, részükre az volt megalázó, hogy egész Európa által gyűlölt idegeneket kellett tiszteletbeli polgárokká választani. Az akkor úgyszólván teljesen tőlük függő két városnak ugyanis érdekében állott ilyen kitüntetéseket adományozni, hogy e magas személyek jóindulatát megnyerjék vagy megtartsák. A KIEGYEZÉS UTÁN már zömében olyan nevek kerültek a díszpolgárok listájára, akik való- • ban méltóak voltak erre a címre. A névsorból kiemelkedett Munkácsy Mihály, Kossuth Lajos és Jókai Mór. Munkácsy világhírű festőművészetével szerzett kiváló érdemeiért kapta meg az oklevelet 1882-ben, Kossuth pedig azon a címen, hogy „neve elválaszthatatlanul egybe van forrva a magyar nemzet alkotmányos szabadságának visszanyerésére irányuló nemzeti törekvésekkel". Megválasztásakor a közgyűlésen a vártnál nagyobb vita alakult ki, az indítvány ellen szavazók az emigrációban kifejtett tevékenysége miatt nem tartották érdemesnek a díszpolgárságra. Az ellenzők a szavazáskor elsősorban azt vették figyelembe, miként viszonyult Kossuth az akkori rendszerhez, a monarchiához. Az egyik közgyűlési tag szerint Kossuthnak halhatatlan érdemei vannak, de mivel a nemzet kibékült királyával, és Kossuth e tényleges állapotot nem ismeri el, ellenzi az indítvány elfogadását. Egy másik tag véleménye szerint ezzel a napirendi ponttal a közgyűlés szégyenlapot iktat az évkönyveibe, majd szó szerint ezeket mondta: „aki közintézményeinket törvénytelennek mondja, aki a megkoronázott királyt törvényesnek el nem ismeri, azt nézetem szerint a főváros díszpolgárává megválasztani nem lebet". Az indítvány azonban nem az emigrációban kifejtett tevékenységét emelte ki Kossuthnak, hanem azt, hogy ő volt Pest város első népképviselője, és ő terjesztette ki a népképviseleti rendszert a szabad királyi városokra. Emellett a közgyűlés többsége az emigrációban kifejtett tevékenységét is pozitívan értékelte. KOSSUTH KILENCVENEDIK SZÜLETÉSNAPJÁNAK MEGÜNNEPLÉSE alkalom volt a monarchikus rend elleni tüntetésre. Nemcsak a főváros, hanem az ország városainak nagy része díszpolgárává választotta. A főváros polgárai népgyűlésen is kifejezték bizalmukat, elismerésüket a nagy államférfi iránt. A közgyűlési terem, amely eddig sokszor tátongott az ürességtől, ez alkalommal megtelt, mert a hírlapok előre közölték az indítvány napirendre tűzését. A városházát környező utcákban a fiatalok, egyetemisták feszülten várták a szavazás eredményét, amely 120 szavazattal 40 ellenében elfogadta az indítványt. Az eredmény kihirdetésekor taps és éljenzés tört ki, amelynek orkánszerű hangja főleg a karzatról eredt. A hallgatóság a Kossuth-nótát énekelve távozott, és az utcán a Szózatot is énekelték. Az oklevél átadására pedig országgyűlési képviselőkből álló küldöttség utazott Torinóba. 1896-ban nyugdíjazása alkalmával lett díszpolgár Kammermayer Károly polgármester. Az ő díszpolgárságához nem fért kétség, mert az egyesítés után ő indította meg azokat a városrendezési, köztisztasági, építési és kulturális reformokat, amelyek Budapestet a világvárosi fejlődés útjára terelték. Annál több kétség fért Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, a későbbi darabont kormány vezetője megválasztásához. Nem nagy túlzás, ha őt is kényszer-díszpolgárnak nevezzük. Az oklevél „a katonai nevelés terén táplált nemzeti óhajnak megvalósítása körül szerzett" érdemeket emelte ki, holott közismerten magyarellenes volt. A kaszárnyák falain, amelyeket a magyar polgárok adófilléreiből emeltek, nem tűrt meg magyar feliratot, rendeletileg kikergette a civil embereket az Orczy kertből, ő volt az, aki nem ismert magyar királyt és Magyarországot, csak császárt és Gessamt-Monarchiet, mellőzte a fővárosi iparosokat a hadsereg és a honvédség részére történő szállításoknál. Megválasztásával a közgyűlés nem a főváros polgárainak véleményét fejezte ki, hanem inkább a virilisták és a választási jog korlátai miatt a városi magisztrátusba került nemzetellenes elemek akaratát. A háború évében, 1916-ban, Bárczy Istvánnal a díszpolgárok névsora olyan személlyel "bővült, aki valóban sokat tett a századforduló utáni főváros fejlesztéséért. Nevéhez fűződik a fővárosi törvény reformjának előkészítése, a lakásínség érdekében alkotott lakásépítési programja, megindította egyebek között a közérdekű üzemek városi kezelésbe vételét, tervet dolgozott ki a város pénzügyeinek gyökeres rendezésére és a népiskolai tanítás reformjára vonatkozóan. * Néhány év múlva a főváros történetének igen nevezetes eseményeire fogunk emlékezni; a két város, Buda és Pest egyesítési törvényei megalkotásának, illetve az egyesítés százéves évfordulójára. A minden eddiginél nagyobbnak Ígérkező ünnepségsorozat felemelő színfoltja lenne a díszpolgári címadományozás hagyományának felújítása. Talán még van elég idő e javaslat módozatainak nagyon átgondolt kidolgozására és megvitatására, valamint a díszpolgári névsor értékelésére és a keserű emlékű nevek törlésére. 33