Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Emlékezések Münnich Ferencre

két hajón hagyták el a várost. A fegyveres őrizetet Münnich és az általa szervezett nemzetközi osztag adta. Elvonultak a Tom, az Ob folyón az Uraiig; Münnich ott harcolt tovább. Engem a fehérgárdisták másfél évre bebörtönöztek. Legközelebb 22-ben találkoztunk, Moszkvában. Később mindketten polgári beosztásban dolgoztunk ;ő az ásványolajipar országos ellenőrző bizottságának elnöke volt. Azután ismét sokáig nem láthattam. Amikor a sztálingrádi frontról sebesülten visszakerült, rábízták a szovjet rádió magyar osztályának a vezetését. Engem pedig a TASSZ-tól helyeztek oda, helyettesévé. Nyikolaj Fjodorov néven szemleíróskodott, ha kellett, bemondó is volt — s mihelyt lehetett, indult haza. Én nem jöhettem. Utódaként még 10 éven át dolgoztam a rádióban. Amikor moszkvai magyar nagykövet lett, ismét gyakorta összejöttünk. S idehaza is, mindvégig. Megmaradt olyannak, amilyennek fiatalon megismertem. Nem ő éreztette, mások érezték, hogy kiemelkedik közülünk. POLLACSEK LÁSZLÓ: 1919-ben én Bécsbe emigráltam, 5 Zágrábba. Amikor ott kigyógyult a tífuszból, szintén Bécsbc jött. Már a második napon találkoztunk, később együtt is laktunk. Nagyon élvezetes, szórakoztató társ volt. Sok időt töltöttünk kávéházban, ahol az összes európai lapot egy feketekávé mellett elolvashattuk. Öt különösképpen kitüntették figyelmükkel még a pincérek is: mihelyt belépett, már gyűjtötték is asztalára a politikai lapokat, s elsősorban a magyarországiakat. Nem részletezhetem: sokat utaztunk együtt, szerte Európában; ahová a párt küldött bennünke<. Amikor Stettinből a hazatelepülő orosz hadifoglyokkal kellett Moszkvába utaznunk, kissé aggódtam. Egyikünk sem tudott oroszul. Münnich azt mondta: Nyicsevo. Bármit kérdeznek tőlünk a németek, mindenre csak azt mondjuk, nyicsevo. Ám ő szőke volt, magas, orosz katonaköpenyében nem rítt ki a többiek körül. Én már inkább, s a megjelenésem sem volt túl katonás. A német ellenőr tekintete róla továbbsiklott — énrám. Kérdezősködni kezdett, de a szép szál Münnich határozottan elém állt és csinált-rossz németséggel kijelentette: — ö velünk van. Határozott fellépése most is — mint viharos életútján annyiszor — megmentette a helyzetet. Engem is továbbengedtek. Moszkvában is egy szobában laktunk még egy ideig, a Lux szállóban. Később is egymás közelében volt a lakásunk és majd minden nap összejöttünk. Többször együtt is szilvesztereztünk. Ilyenkor is főként ő teremtett jó hangulatot. Az én orosz feleségem mindig nagy élvezettel hallgatta Münnich magyar nótázását. Kimeríthetetlen „repertoárja" volt. Aztán ő Spanyolországba ment — s mire visszatért Moszkvába, engem már nem talált. Amikor 1954-ben szabadultam, baktattam hazafelé az utcán és valaki a nyakamba borul. Illés Béla volt. Valami delegációval járt kinn, s éppen a magyar nagykövettől: Münnichtől jött. Ez tényleg hihetetlen volt akkor nekem: hogy ezzel a két emberre! hoz össze nyomban a sors. Illés rohant vissza a követségre, vinni szabadulásom hírét. Münnich attól kezdve, minden áldott este, még ha fogadása volt, akkor is, átjött hozzánk — gyalogosan tíz percnyire laktunk a követségtől —, többnyire együtt vacsoráztunk, együtt meghallgattuk az esti 11 órás híreket s csak azután tért haza. Akárcsak nekem kétszer, egy ízben neki is holt hírét költötték. Egy berlini küldetése alatt súlyos tüdőgyulladást kapott. Emlékszem, ahogyan a moszkvai Magyar Klubban Kun Béla elparentálta. Mindannyiunknak rettenetes volt a hír. És leírhatatlan az öröm, amikor egy napon épségben betoppant hozzánk. Nagy kár, hogy ez a feltámadás már nem ismétlődhet meg. A főparancsnokság különvonata előtt, Landler Jenővel és Vágó Bélával. (Münnich Ferenc jobb szélen) Németh Ferenc reprodukciója Münnich Ferenc otthonában a felesége által berendezett emlékszoba részlete (Szelényi Károly reprodukciói) A 6. hadosztály politikai biztcsa az északi hadjárat idején A franciaországi fogság után (Németh Ferenc reprodukciója)