Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Emlékezések Münnich Ferencre

Emlékezések Münnich Ferencre Bevezetőként hadd idézzük, amit Kádár Já­nos mond róla a „Viharos út" címmel készített dokumentumfilmben: „Sok nehéz helyzetet élt át Münnich elvtárs, de mindnyájunkkal együtt élete legnehezebb nap­jait, heteit, hónapjait talán 1956 őszén-telén érte meg, amikor mindaz, amiért ő és mások annyit küzdöttek, veszélybe került. A párt, a tiép, a tör­ténelem súlyos órái voltak ezek: a Magyar Nép­köztársaság sorsáról volt szó. Sok nehézség volt, és azok leküzdéséhez az eszméhez, a néphez hü, szilárd és harcolni is kész emberekre volt a legna­gyobb szükség. Ilyen emberek voltak, és a szerencse az, hogy olyan széles körben ismert, tisztelt és be­csült emberek is voltak, mint Münnich elvtárs, aki­nek elvi szilárdsága miatt, emberi tisztessége miatt nagy becsülete és hitele volt. Amikor világos lelt, hogy cselekedni kell, az elsők közt ott volt Mün­nich elvtárs és a nagyon nehéz helyzetben bebizo­nyította, hogy ő nem változik, hogy az ő élete azé az eszméé, amire oly régen felesküdött. . . Becsü­lettel és tisztességgel állt helyt, cselekedett, agitált, szemezett, mint mindenkor tette azt életében: a Magyar Tanácsköztársaság harcai idején, a Horthy rendszer alatti nemzetközi mozgalmi tevékenység­ben, a spanyol polgárháborúban, a második világ­háború frontjain. Népünk ezt nagyra értékelte. Ezért is élvezte Münnich elvtárs halála percéig megbecsülését, tiszteletét mindenkinek, aki csak ismerte őt." jASZ DEZSŐ: Münnich Ferenccel, akihez közel félévszáza­dos barátság fűzött, két nappal a Tanácsköztár­saság kikiáltása után ismerkedtem meg. A Kom­munisták Magyarországi Pártja a tanácskormány megalakulása után a katonai ismeretekkel bíró kommunisták egy részét a Hadügyi Népbiztosság rendelkezésére bocsátotta. Ez történt velem is. Münnich Ferencnél kellett jelentkeznem, aki ekkor a csapatszervező csoporthoz volt beosztva. Itt futottak össze a magyar Vörös Hadsereg szer­vezésének szálai. Amikor benyitottam hozzá, magas, szélesvállú, szőke fiatalemberrel találtam szemben magam. Ekkor már túl volt a harmincon, de sokkal fiata­labbnak látszott. Azonnal a tárgyra tért: sürgősen Békéscsabára kell utaznom, ahová hadügyi poli­tikai megbízottként neveztek ki. így kerültem a 101. Vörös Gyalogezredhez, amely akkor a keleti arcvonalon foglalt állást. Ez az alakulat a 6. had­osztályhoz tartozott; a hadtörténészek szerint a magyar Vörös Hadsereg egyik legjobb egységé­hez. Ez ezért is érdemel figyelmet, mert a had­osztály megszervezésében Münnich Ferencnek jelentős része volt. Néhány hét múlva ő maga is odakerült, a politikai osztály vezetőjeként. Böhm Vilmos, a hadsereg főparancsnoka mindent el­követett, hogy akadályozza a politikai megbízot­tak tevékenységét. Münnich Ferencnek sem volt könnyű a dolga, de fáradhatatlan volt, éjjel-nap­pal dolgozott, figyelme a legkisebb részletre is kiterjedt. Kitűnő emberismerő volt: pillanatok alatt tudta, kivel van dolga. Gyakran lehetett ta­lálkozni vele a tűzvonalban, nem virtuskodásból, hanem mert súlyt fektetett arra, hogy személye­sen ellenőrizze a hadműveleti tervek végre­hajtását. Igen nagy tekintélye volt, nemcsak a parancsnokok, hanem a katonák körében is. Oldalakra volna szükség ahhoz, hogy érzékel­tetni tudjam érdemeit, melyeket a Tanácsköz­társaság idején szerzett. Itt csak a salgótarjáni csata alatti szerepére szeretnék kitérni. Ez annál is inkább helyénvaló, mivel a történészek 1956 előtt teljesen hamis képet festettek a salgótarjáni szénmedence felszabadításáról. Salgótarján vé­delme a 80. Vörös Dandárra hárult, melynek pa­rancsnoka, Folkusházy Lajos hajlott a város fel­adására, Böhm Vilmos úgyszintén — ezzel szem­ben Kun Bélának az volt a véleménye, hogy a várost minden áron tartani kell! Ha ugyanis a cseheknek sikerül elfoglalniuk a várost, úgy a tanácskormány léte vált volna kérdésessé. Hevesi Gyulát bízták meg azzal, hogy érvényt szerezzen a tanácskormány álláspontjának, s neki sikerült ezt a feladatot megoldania. Amikor Rákosi Má­tyás Salgótarjánba érkezett, a város védelmének a kérdése már eldőlt. De hátra volt a dolog nehe­zebb része. A csehek kétórai menettávra álltak Salgótarjántól: vissza kellett verni őket! A fel­adat végrehajtására a 6. hadosztály kapott meg­bízást. Szeretnék ezzel kapcsolatban nyomaték­kal utalni a salgótarjáni csata egyik olyan rész­letére, amelyről már kevesen tudnak első kézből. A hadműveleti terv kidolgozásában, amely a bá­nyavidék felszabadítása alapjául szolgált, Mün­nich Ferencnek jelentős része volt. Fontos sze­repet játszott az északi hadjárat alatt is, amely Kassa felszabadításával érte el tetőpontját. A fel­vidék felszabadítása nemcsak katonai szempont­ból volt jelentős teljesítmény, hanem politikailag is: Szlovenszkó megtisztítása a cseh ellenforra­dalmi csapatoktól megteremtette az előfeltételeit annak, hogy a szlovák proletariátus érvényt sze­rezzen önrendelkezési jogának. A Szlovák Ta­nácsköztársaság kikiáltásával a nemzetközi for­radalmi proletariátusnak egy újabb hadállása jött létre, ahol Münnich Ferencre ismét a legfonto­sabb posztot bízták: kinevezték a Szlovák Ta­nácsköztársaság hadügyi népbiztosává. Útjaink a Tanácsköztársaság leverése után is többször találkoztak; előbb Ausztriában, Csehszlo­vákiában, majd Spanyolországban. Kevés embert ismertem, akinek minden tevékenysége olyan szo­rosan egybekapcsolódott volna a forradalommal, mint Münnich Ferencé. Ez a legtöbb, amit mon­dani lehet valakiről, akinek egész élete harc volt. KELEMEN ANDOR: 1916-ban ismertem meg. A tomszki hadifogoly tábor tiszti barakkjában egymással szemközti boxokba kerültünk. Mindketten tartalékos had­nagyok, a körülményekhez képest vígkedélyűek; Feri bátyám (mindig így szólítottam) sokat bosszantotta a tényleges tiszteket; azzal külön is ingerelte őket, hogy nem viselte hadnagyi rang­jelzését. Szilágyi Imre, Seidler Ernő, Jáross Béla, Reiner Károly, Kerényi Ármin, Rabino­vics József: körülbelül ez volt az a mag, a Münnich szervezte csoport, amely már akkor antimonarchista és háborúellenes propagandát fejtett ki a hadifoglyok között. Velem egy időben került a táborba a már képzett marxista Kun Béla. Nyomban átvette az irányítást s Münnich volt a jobb keze. A februári forradalom után mindketten kapcsolatot teremtettek a tomszki bolsevikokkal. Nekem, bevallom, afféle férfin! .ilom volt Münnich Ferenc. Azóta sem találkoztam ilyen emberrel. Igazi „haver" volt, mondanák mai nyel­ven. Meg: „a társaság lelke". Vidámsága, közvet­lensége utánozhatatlan. És ezeket a tulajdonságait — szinte hihetetlen! — az utolsó pillanatáig, be­tegsége idején is megőrizte. Kiváló és merész katona volt. És rendkívül gyorsan meg tudta teremteni a kontaktust az em­berekkel. 1917 május elsején Kun Bélával és egy csomó hadifogollyal részt vett a városi felvonuláson. Amikor Kolcsak seregei felülkerekedtek, 1918. má­jus 31-én a tomszki bolsevik és szovjet vezetők A tomszki hadifogolytábor tartalékos hadnagya 20

Next

/
Thumbnails
Contents