Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Emlékezések Münnich Ferencre

Emlékezések Münnich Ferencre Bevezetőként hadd idézzük, amit Kádár János mond róla a „Viharos út" címmel készített dokumentumfilmben: „Sok nehéz helyzetet élt át Münnich elvtárs, de mindnyájunkkal együtt élete legnehezebb napjait, heteit, hónapjait talán 1956 őszén-telén érte meg, amikor mindaz, amiért ő és mások annyit küzdöttek, veszélybe került. A párt, a tiép, a történelem súlyos órái voltak ezek: a Magyar Népköztársaság sorsáról volt szó. Sok nehézség volt, és azok leküzdéséhez az eszméhez, a néphez hü, szilárd és harcolni is kész emberekre volt a legnagyobb szükség. Ilyen emberek voltak, és a szerencse az, hogy olyan széles körben ismert, tisztelt és becsült emberek is voltak, mint Münnich elvtárs, akinek elvi szilárdsága miatt, emberi tisztessége miatt nagy becsülete és hitele volt. Amikor világos lelt, hogy cselekedni kell, az elsők közt ott volt Münnich elvtárs és a nagyon nehéz helyzetben bebizonyította, hogy ő nem változik, hogy az ő élete azé az eszméé, amire oly régen felesküdött. . . Becsülettel és tisztességgel állt helyt, cselekedett, agitált, szemezett, mint mindenkor tette azt életében: a Magyar Tanácsköztársaság harcai idején, a Horthy rendszer alatti nemzetközi mozgalmi tevékenységben, a spanyol polgárháborúban, a második világháború frontjain. Népünk ezt nagyra értékelte. Ezért is élvezte Münnich elvtárs halála percéig megbecsülését, tiszteletét mindenkinek, aki csak ismerte őt." jASZ DEZSŐ: Münnich Ferenccel, akihez közel félévszázados barátság fűzött, két nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után ismerkedtem meg. A Kommunisták Magyarországi Pártja a tanácskormány megalakulása után a katonai ismeretekkel bíró kommunisták egy részét a Hadügyi Népbiztosság rendelkezésére bocsátotta. Ez történt velem is. Münnich Ferencnél kellett jelentkeznem, aki ekkor a csapatszervező csoporthoz volt beosztva. Itt futottak össze a magyar Vörös Hadsereg szervezésének szálai. Amikor benyitottam hozzá, magas, szélesvállú, szőke fiatalemberrel találtam szemben magam. Ekkor már túl volt a harmincon, de sokkal fiatalabbnak látszott. Azonnal a tárgyra tért: sürgősen Békéscsabára kell utaznom, ahová hadügyi politikai megbízottként neveztek ki. így kerültem a 101. Vörös Gyalogezredhez, amely akkor a keleti arcvonalon foglalt állást. Ez az alakulat a 6. hadosztályhoz tartozott; a hadtörténészek szerint a magyar Vörös Hadsereg egyik legjobb egységéhez. Ez ezért is érdemel figyelmet, mert a hadosztály megszervezésében Münnich Ferencnek jelentős része volt. Néhány hét múlva ő maga is odakerült, a politikai osztály vezetőjeként. Böhm Vilmos, a hadsereg főparancsnoka mindent elkövetett, hogy akadályozza a politikai megbízottak tevékenységét. Münnich Ferencnek sem volt könnyű a dolga, de fáradhatatlan volt, éjjel-nappal dolgozott, figyelme a legkisebb részletre is kiterjedt. Kitűnő emberismerő volt: pillanatok alatt tudta, kivel van dolga. Gyakran lehetett találkozni vele a tűzvonalban, nem virtuskodásból, hanem mert súlyt fektetett arra, hogy személyesen ellenőrizze a hadműveleti tervek végrehajtását. Igen nagy tekintélye volt, nemcsak a parancsnokok, hanem a katonák körében is. Oldalakra volna szükség ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam érdemeit, melyeket a Tanácsköztársaság idején szerzett. Itt csak a salgótarjáni csata alatti szerepére szeretnék kitérni. Ez annál is inkább helyénvaló, mivel a történészek 1956 előtt teljesen hamis képet festettek a salgótarjáni szénmedence felszabadításáról. Salgótarján védelme a 80. Vörös Dandárra hárult, melynek parancsnoka, Folkusházy Lajos hajlott a város feladására, Böhm Vilmos úgyszintén — ezzel szemben Kun Bélának az volt a véleménye, hogy a várost minden áron tartani kell! Ha ugyanis a cseheknek sikerül elfoglalniuk a várost, úgy a tanácskormány léte vált volna kérdésessé. Hevesi Gyulát bízták meg azzal, hogy érvényt szerezzen a tanácskormány álláspontjának, s neki sikerült ezt a feladatot megoldania. Amikor Rákosi Mátyás Salgótarjánba érkezett, a város védelmének a kérdése már eldőlt. De hátra volt a dolog nehezebb része. A csehek kétórai menettávra álltak Salgótarjántól: vissza kellett verni őket! A feladat végrehajtására a 6. hadosztály kapott megbízást. Szeretnék ezzel kapcsolatban nyomatékkal utalni a salgótarjáni csata egyik olyan részletére, amelyről már kevesen tudnak első kézből. A hadműveleti terv kidolgozásában, amely a bányavidék felszabadítása alapjául szolgált, Münnich Ferencnek jelentős része volt. Fontos szerepet játszott az északi hadjárat alatt is, amely Kassa felszabadításával érte el tetőpontját. A felvidék felszabadítása nemcsak katonai szempontból volt jelentős teljesítmény, hanem politikailag is: Szlovenszkó megtisztítása a cseh ellenforradalmi csapatoktól megteremtette az előfeltételeit annak, hogy a szlovák proletariátus érvényt szerezzen önrendelkezési jogának. A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásával a nemzetközi forradalmi proletariátusnak egy újabb hadállása jött létre, ahol Münnich Ferencre ismét a legfontosabb posztot bízták: kinevezték a Szlovák Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosává. Útjaink a Tanácsköztársaság leverése után is többször találkoztak; előbb Ausztriában, Csehszlovákiában, majd Spanyolországban. Kevés embert ismertem, akinek minden tevékenysége olyan szorosan egybekapcsolódott volna a forradalommal, mint Münnich Ferencé. Ez a legtöbb, amit mondani lehet valakiről, akinek egész élete harc volt. KELEMEN ANDOR: 1916-ban ismertem meg. A tomszki hadifogoly tábor tiszti barakkjában egymással szemközti boxokba kerültünk. Mindketten tartalékos hadnagyok, a körülményekhez képest vígkedélyűek; Feri bátyám (mindig így szólítottam) sokat bosszantotta a tényleges tiszteket; azzal külön is ingerelte őket, hogy nem viselte hadnagyi rangjelzését. Szilágyi Imre, Seidler Ernő, Jáross Béla, Reiner Károly, Kerényi Ármin, Rabinovics József: körülbelül ez volt az a mag, a Münnich szervezte csoport, amely már akkor antimonarchista és háborúellenes propagandát fejtett ki a hadifoglyok között. Velem egy időben került a táborba a már képzett marxista Kun Béla. Nyomban átvette az irányítást s Münnich volt a jobb keze. A februári forradalom után mindketten kapcsolatot teremtettek a tomszki bolsevikokkal. Nekem, bevallom, afféle férfin! .ilom volt Münnich Ferenc. Azóta sem találkoztam ilyen emberrel. Igazi „haver" volt, mondanák mai nyelven. Meg: „a társaság lelke". Vidámsága, közvetlensége utánozhatatlan. És ezeket a tulajdonságait — szinte hihetetlen! — az utolsó pillanatáig, betegsége idején is megőrizte. Kiváló és merész katona volt. És rendkívül gyorsan meg tudta teremteni a kontaktust az emberekkel. 1917 május elsején Kun Bélával és egy csomó hadifogollyal részt vett a városi felvonuláson. Amikor Kolcsak seregei felülkerekedtek, 1918. május 31-én a tomszki bolsevik és szovjet vezetők A tomszki hadifogolytábor tartalékos hadnagya 20