Budapest, 1969. (7. évfolyam)

3. szám március - Katona Éva: Beszélgetés Somlai László igazgatóval az élelmiszerellátásról

Preisich Gábor Budapest általános rendezési tervének előzményei közönség a mainál erőteljesebben fogja tapasztalni. A KERESKEDELMI SZAKMA TÁRSADALMI RANGJA — Mostanában sokat vizsgálják a különféle szakmák társadalmi rangját, szaknyelven „presztízsét". Hogyan látja ebben a vonatkozásban Somlai László a kereskedelmi alkalmazottak helyzetét? — Erre nagyon nehéz válaszolni, de azért megpróbálom. Ha abból indulok ki, hogy egy szakma rangját nagyjából a kereseti viszonyok, a munkakörülmények, az iskolázottság foka és egyáltalán: a pálya vonzereje határozza meg, azt kell mondanom, hogy a kereskedelemi szakma presztizse növekszik. A képesítés megszerzéséért sokat kell tanulni — ez például emeli a pálya értékét. A munkakörülmények ? A bolti dolgozók nagyon sokat és keményen dolgoznak. Évente 82 000 vagon árut mozgatunk. A gépesítés foka a kereskedelemben növekedett ugyan, de még mindig nagyonnagyon messze van a kívánatostól. Sok a cipekedés, az emelgetés. Azután rosszul vagyunk ellátva szociális létesítményekkel: csak az újabban épült üzletekben van öltöző, zuhanyozó. Nem megfelelőek a fűtési viszonyok sem. Van azután még egy hátrány: a munkaidő, a munkabeosztás. A gyári munkások szabadok szombaton, illetve az ünnepek előtti délutánokon. A boltiak akkor dolgoznak legtöbbet. Igaz viszont: a kereskedő munkája változatos, mozgalmas, keresete viszonylag magas. A bolti dolgozók átlagkeresete havi 1800 forint körül van, — ez is növeli a pálya vonzerejét. Alkalmazottaink általában elégedettek, szeretik a munkájukat s ez kisugárzik a szűkebb és a tágabb környezetre. Ha már azonban a presztízsről van szó, számunkra a soron levő feladat a vevők presztízsének emelése az eladók szemében. — Ez nemcsak anyagi kérdés. A vásárlók a kereskedelemben érzékelik közvetlen módon a népgazdaság előrehaladását, fejlődését, az anyagi javak bőségét. Minden hiba — szakmai, vagy magatartásbeli — csökkenti a vásárlóban a bizalmat. Ez politikailag is rendkívül kedvezőtlen lehet. A Közért vállalatok felelőssége ebben a vonatkozásban különleges. Az élelmiszer-ellátás érzékeny pontja a társadalomnak. A budapesti közellátás befolyással van az egész ország közhangulatára, biztonságérzetére, valamint a szocialista országok közös teljesítőképességére. Ezt tudva végezzük munkánkat. Katona Éva Budapest általános rendezési tervének elkészítése hatvanöt éves küzdelem eredménye. Elsőnek Palóczy Antal építész, a fővárosi Iparrajziskola egykori tanára hívta fel a figyelmet 1894-ben az egész városra kiterjedő rendezési terv fontosságára. A terv elkészítése érdekében számos cikket írt. Rámutatott a város fejlődésének rendszertelenségére, hibáira, az egységes koncepció hiányára, kidolgozta a megoldást előkészítő tervpályázat programját, ennek érdekében megmozgatta a Magyar Mérnök és Építész Egyletet. Javaslatai sorra megbuktak a hivatalos körök ellenállásán. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa — amely megalakulásakor, 1870-ben kiírt nemzetközi pályázat alapján 1871 — 1873 között elkészítette a város szabályozási terveit, és működésének első évtizedeiben olyan jelentős városépítési alkotásokat szervezett meg, mint a Sugár út, (a mai Népköztársaság útja) és a Nagykörút építését, a dunai rakpartok kiépítését, kialakította a város csatornázási rendszerét, kijelölte a Duna-hidak helyét; — a századforduló idején a gyorsan növekedő nagyváros egészére vonatkozó fejlesztési koncepcióval már nem rendelkezett. Részfeladatok megoldásával foglalkozó szakemberei nem látták át az átfogó, összehangolt terv készítésének fontosságát. Palóczy 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, hetvenéves korában fordult utoljára a közvéleményhez az általános rendezési terv érdekében. Ennek a felszólításnak visszhangja mutatkozik Jánszky Béla építésznek a Tanácsköztársaság idején készült „Budapest városépítési programja" című tanulmányában. „Nagy-Budapest szabályozási tervének elkészítése — írta Jánszky — olyan nagy probléma, hogy igénybe veheti hosszabb időre a magyar városépítők egész erejét, és olyan sürgős feladat, hogy a proletárdiktatúra elkövetkezte után egy percig se volna szabad halogatni." A tanulmány tartozéka egy „építési program", amely többek között egy főre 20 m2

zöldterület biztosítását, kórházak, strandfürdők helyének kijelölését, műhelyiskolák, „munkásegyetemek", tudományos kutatóintézetek, erdei iskolák létesítését, az átépítendő városrészek kijelölését javasolja. A tanulmánnyal a főváros Központi Intézőbizottsága 1919. május 22-i ülésén foglalkozott. Részlete-A szerző „Budapest városépítésének története*' című műve megjelenés előtt álló harmadik kötete alapján. sebb megtárgyalására, kidolgozására azonban a Tanácsköztársaság súlyosbodó helyzete miatt már nem kerülhetett sor. A két világháború között az általános városrendezési terv előkészítésének legjelentősebb lépése Budapest városfejlesztési programjának elkészítése volt. Nagyrészt a magyar városépítők nesztorának, a ma kilencvenöt esztendős Harrer Ferenc szervezőkészségének, kitartásának és diplomáciai készségének köszönhető, hogy a program, haladó gondolkodású szakemberek munkájaként, ebben az időszakban egyáltalán elkészülhetett, sőt 1940-ben a Főváros Közgyűlése el is fogadta. Harrer neve mint előadóé először 1900-ban szerepelt, az általános rendezési terv készítésének fontosságára rámutató III. ügyosztályi előterjesztésen. Ezt a problémát a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottságában 1932-ben veti fel ismét és eléri, hogy a tervezés előfeltételéül szolgáló városfejlesztési program készítésére — vezetésével — külön bizottság alakuljon. A program feladatait és irányelveit Harrer a Városi Szemlében is megjelent előterjesztésében részletesen körvonalazza. Többek között megállapítja a Budapest területére vonatkozó műszaki alapadatok és adottságok ismeretének hiányát: „Budapestnek éghajlati, geológiai és hidrológiai adottságai feltáratlanok, megfelelő térképek, teleknyilvántartások hiányoznak. A főváros fejlesztésének mértékére, környékével való kapcsolatára vonatkozólag a Törvényhatóságnak semmiféle elképzelése nincs. Nagy-Budapestnek még a gondolatától is irtózik. Nincs elgondolás sem a közlekedési hálózat, sem a közműhálózat fejlesztésére, sem a követendő telekpolitika irányelveire". Mialatt az előterjesztés szellemében a program készítése folyik, sor kerül — ugyancsak Harrer kezdeményezése alapján — a városrendezésről és építésügyről szóló törvény (1937. VI. tc.) megalkotására, amely kötelezően elrendeli a városok számára városrendezési tervük elkészítését. Ugyanez a törvény a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét városrendezési vonatkozásban Budapest környékére — a mai Nagy-Budapest területére — is kiterjeszti. Budapest városfejlesztési programja, amely a kiküldött különbizottság jelentéseként 150 oldalas szövegrésszel, számos táblázattal, grafikonnal és térképmelléklettel 1940-ben került publikálásra, elsőízben tárja fel összefüggően Budapest fejlesztésének legfontosabb kérdéseit. A városfejlesztési program részletesen foglalkozik a főváros természeti adottságaival, beépítettségének jellegével, népességszámának növekedési tendenciájával. Kimutatja, hogy az építésügyi szabályzat és a fennálló szabályozási tervek alapján a főváros területén öt és félmillió lakos lenne elhelyezhető. Ez irreálissá teszi a szabályozási terveket és rendszertelen fejlődést eredményezne. A program célkitűzései: a lakosság minden rétege számára megfelelő, egészséges lakás, üdülési területek, munkahelyek, jó közlekedés és ellátás lehetőségének biztosítása, összhangban a lefektetett rendezési alapelvekkel: a beépítési intejzítás csökkentésével, az épületek közötti légtér arányok növelésével, a beépíthető terület kisebbítésével. A program szerint távlatban mintegy 2 millió lakos számára kell Budapest területén lakóhelyet biztosítani. Kistelkes családi házas területek feltárása is szükséges, de elsősorban az elavult belső városrészek újjáépítését kell előmozdítani. Ki kell zárni a beépítésből a közművekkel, közlekedéssel, közintézményekkel gazdaságosan el nem látható területeket. A javaslat állást foglal a már kialakult városszerkezet fenntartása és a központi részektől fokozatosan kifelé haladó továbbfejlesztése mellett. Az iparterületek vonatkozásában a városfejlesztési program első ízben kategorizálja az üzemeket zavaró hatásuk szempontjából. A bűzös üzemek teljes kitiltását, a zavaró hatású üzemeknek a város déli és délkeleti részeire telepítését, a nem zavaró üzemek számára vegyes iparilakóövezetek kialakítását tartja szükségesnek. A program „Budapest — fürdőváros" címszó alatt a Buda északi és Buda déli fürdőközpont kialakítását javasolja. Részletesen foglalkozik a városfejlesztési program a budapesti parkhálózat fejlesztésével. Átfogó módon szerepelnek a közlekedésfejlesztés : a hajózás, a vasúti közlekedés, a légiforgalom, a tömegközlekedési hálózat és az úthálózat kérdései. Nagyvasúti vonatkozásban érdekes a Nyugati pályaudvar hátrahelyezésére és a ceglédi vasútvonal felemelésére vonatkozó javaslat. A részben földalatti, részben magasvezetésű gyorsvasúti vonalak az egész várost behálózó sugaras-gyűrűs rendszert alkotnának, két, Duna alatti átvezetéssel. Az úthálózati elgondolás országos, környéki és helyi útvonalakat különböztet meg, ezeket a lakóutcák háló-8