Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Genthon István: Prosper Merimée Budán

R. Alt — Sandmann: A Rudas fürdő 1845-ben Vajon melyik volt az a budai török fürdő, melyet Mérimée meglátogatott ? Budán ebben az időben öt ilyen is volt, a mai Gellért-szálló helyén a Sáros fürdő, tőle felfelé a Rudas, aztán a Rácz, Király és Császár fürdő. Szerencsére többnyire bőséges egykorú leírások foglalkoznak velük, a nyugatról jött utazókat egyaránt felcsigázta a fűszeres oszmán romantika s a fürdőzők ruhátlanságának odaillő, erotikus jellege. Mérimée leveleinek két adata rávezet az épület meghatározására. Egyik a válaszfal említése, másik az, hogy a látogatók szegényes ruházatuk mellett üldögéltek. Otto Ferdinand Pirch porosz vezérkari kapitány 1831-ben Budán járva többek közt a következőket írja: „A Rudas fürdő medencéjét egy fapalánk választja el középen, hogy ilyképpen férfiakat és nőket egymástól elkülönítse. Ennek a berendezésnek azonban nem nagy a tekintélye. Férfiakat, asszonyokat, gyermekeket láttunk a legalsóbb néposztályból együtt fürdeni... Az összevissza heverő alakok, a meztelen testek mellett összehalmozott ruharongyok olyan utálatos látványt nyújtanak, hogy sietve hagytuk el a helyet, mihelyt megtekintettük." E két egybevágó megfigyelés — a válaszfal és bent lerakott ruhák — alapján, bár huszonhárom év telt el köztük, nem kétséges, hogy a francia író a Rudas fürdőt látogatta meg. Moltke, a későbbi nagy hadvezér, aki 1835-ben járt a Rudasban, megemlékezik arról, hog}' „a víz gőze illedelmes fátylat borít az egész képre ', ami megerősíti az előbbieket. A cigánymuzsikáról és szenvedélyes élvezőiről eszünkbe juthat, hogy a korabeli magyarok mennyire méltányolták a nemesebb muzsikát is: Berlioz 1846. február 6-án a példátlan sikerű Rákóczi-induló előadása alkalmából a hallgatók kiáltozásáról, hallatlan dobogásáról, foguk csikorgatásáról emlékezik meg. A bécsi Rudolf Alt megörökítette a Rudas fürdő belsejét. (Buda-Pest előadva 32 eredeti rajzolatban. Pest, 1845. Lapjait Franz Joseph Sandmann színezett kőrajzokra vitte át.) Az oszlopos csarnokban, főképp a háttérben, igen fogyatékos öltözetű nők és férfiak készülnek fürödni, szegényes gúnyáikat az oszlopokra, falakra akasztva. Hátra lenne még az ötvösmű-kiállításra vonatkozó levélbeli részletek megfejtése, ami nem sikerült. Kisebb, alkalmi bemutatás lehetett a Nemzeti Múzeumban, melyhez katalógus nem készült. Hajnal Gábor versei: Nyári éjszaka Mikor az éjben pihegnek a házak nyárvégi álmok lábujjhegyre állnak csillagokig emelik fejüket s meleget lélegző dombok szüret közeledtét sejtik már illatozva a vágy bibircsókosan száll a holdra — halk lüktetéssel átölel a csend s köröttem különös várost teremt. Zöldtüzü csillagok néznek szemembe a nyári éjből öröm jön lebegve sötét folyót fénykoszorú borít időtlen zene halkan ömlik itt a parton ahol szemüket lehunyják a házak üresek némák az utcák emlékek ébredeznek s rajzanak az ég sötét kupolája alatt. Reggeli séta a Belvárosban 1. Csak tétovázok házsorok között, mint evező nélkül a csónak, ha víz sodorja lomhán, gyerekkori álmok íze e kuszaságból messze visz. De visszaránt a város önmagához, belémdöbben a párás reggelen: e házak között negy ven éve járok én a be nem fogadott idegen. Mintha ma látnám először ... a dombok a folyó túlsó partján ködökből kilépnek, mily különös vonalakban, színekben ragyognak rám s belém markol: be szépek! 2. Indultam álmodozva szertelen . . . Eltűnődöm néha a gyereken, ki hársak illatában Füzesen sajogva érezte, hogy idegen. Visszanézek félvszázad után: vágy, szomorúság mered rám csupán s a régi idegenség vesz körül, szívemre már tél dermedése ül. 43