Budapest, 1968. (6. évfolyam)

12. szám december - Szili Géza: 75 éves a fővárosi villamosenergia-szolgáltatás

Amit kevesen tudnak Anno 1800 körül. . . Hatalmas termetű, javakorabeli férfi siet végig nagy léptekkel Pest macskaköves utcáin. Nem néz se jobbra, se balra. Nem érdeklik a mellette elrobogó cifra hintók, a sétálgató előkelő dámák és ficsúrok. Ha kalapot emelnek előtte, éppen csak visszabiccent. Úgy megy, mint akinek sietős a dolga. Különös jelenség, nem is csoda, ha sokan megmosolyogják. Világos, tengerzöld színű selyemből készült frakkot, térdig érő feszes nadrágot visel, és harisnyáját díszes csatt övezi. Olyan, mintha a hajdani francia „Napkirály" udvarából lépett volna ide a szürke, poros pesti utcára. Pedig nem hivalkodásból öltözködik így, talán csak azért, hogy külsejével is megmutassa különállását a többiektől. Nagyon egyszerű ember ő, semmi más nem érdekli, csak a tudomány. Cseh-Szombathy Józsefnek hívják, és már bejárta egész Európát. Göttingában, Párizsban, Strassburgban, Augsburgban, Bécsben végezte orvosi tanulmányait, és 1782-ben telepedett le Pesten. Külországokban elismerték kiválóságát, itt mosolyognak rajta, és haragusznak rá, de ez őt nem érdekli. Keresztülvág a Sebestyén téren, elhalad a Franciskánusok temploma előtt, megy tovább a Hatvani kapu felé, amelyen túl már Kerepesre és Vácra visz az országút. A Józsefvárosba siet, a szűk, hepehupás utcákba, a vályogházak közé, ahol a porban, pocsolyákban mezítlábas, toprongyos gyerekek játszanak. Itt meglassul a járása. Megáll. Várja, hogy köréje gyűljenek a gyerekek. És azok lelkendezve futnak feléje, mert „a jó doktor bácsit" minden gyerek ismeri Pesten. Szeretik és félnek is tőle. Szeretik, mert a zsebe mindig duzzadozik jóféle csemegéktől, cukorkáktól és egyebektől, ami a gyermekszájnak kedves. És félnek tőle, mert miközben ők a cukrot majszolják, a doktor bácsi erős kézzel megfogja karjukat, és háromszor beleszúr a bőrük alá. De megéri, mert ha sírnak, újra kapnak néhány szem cukrot. És nemcsak a szegény gyerekeket vonzza magához a furcsa doktor bácsi, hanem kitépve magukat nevelőnőik kezéből, odafutnak hozzá a módosabb családok fodros, csipkés ruhába öltözött kisfiái, kislányai is. Hiába kapnak otthon annyi cukorkát, amennyit akarnak, ők arra vágynak, amit a doktor bácsi ad. De még ezek az elkényeztetett apró kisasszonykák és úrfiak se kerülhetik el sorsukat: az ő jól ápolt kis karjuk is megkapja a három szúrást. Ezek a gyerekek természetesen elmondják otthon is, mi történt velük. A szülők felhábörodnJk, és feljelentést tesznek a „szadista" doktor ellen. Nem értik meg, hogy amit Cseh-Szombathy doktor tesz, voltaképpen nemzet-mentés. Feketehimlő ellen oltja be a gyerekeket, és mert itthon nem hisznek az angol Jenner nagyszerű találmányában, kénytelen cukorkát osztogatni és némi erőszakot alkalmazni, hogy beadhassa az életmentő szérumot. Pedig a himlő, akárcsak a kolera, időről időre fenyegető rém volt az országban. Kevesen épültek fel a szörnyű kórból, és aki mégis megmaradt, élete végéig viselte a himlő elrútító nyomait. Sokan a szemük világát is elveszítették. Példa rá a többi között Kölcsey Ferenc is, aki felgyógyult ugyan a himlőből, de utána csak az egyik szemén látott. Még orvostársai is megrótták Cseh-Szombathyt erőszakos himlőoltásai miatt, de ő ezzel nem törődött. Ha megkérdezték tőle, miért vonja magára az egész társadalom haragját, mindig elmondott egy epizódot életéből. Gyermekkorában Komáromban laktak. 1763-ban, amikor a földrengés elpusztította a várost, az ő házuk is összeomlott. Ők az utolsó pillanatban anyjukkal együtt kimenekültek a házból, és amikor már biztonságban voltak, vették észre, hogy a legkisebb gyermek, a 3 éves Sámuel, ott maradt a romok alatt. Az anyjuk kétségbeesetten jajveszékelt, ám nem jött a segítségükre senki, hiszen mindenkit elfoglalt a saját baja. De egyszerre kocsi fordult be a romokkal borított utcába. Rokonuk, Bessenyei György madari lelkész érkezett meg egész háza népével. Megtudva, mi történt, azonnal hozzáláttak, hogy megkeressék a romok alatt a gyermeket. Az ásásnál az akkor már 15 éves József is segített. Tragikus látványra készültek el, s nem akartak hinni a szemüknek, amikor a gyermeket teljes épségben találták. A kisfiú a födeles ágy és a kályha között vidáman játszott bölcsőjében — egy macskával. Mind József, mind öccse Sámuel, orvos lett. Úgy gondolták, így tudják megköszönni a sorsnak a család legifjabb tagjának csodával határos megmenekülését. Pest városa hálával tartozik Cseh-Szombathy Józsefnek — aki éppen 220 évvel ezelőtt született —, hogy minden előítélettel dacolva, megszámlálhatatlan gyermeket mentett meg az életnek, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megfékezni a pusztító járványt. H. Lányi Piroska Minden kedves vásárlójának kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván A 20 ÉVES KÖZÉRT