Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Címlapon: A Kígyó utca (Szelényi Károly felvétele)

A Szajna-part a Pont d'Alexandre III. táján, háttérben az Eiffel torcnnyui •i londoni 1 hemze-part esti képe a Öig-Ben toronnyal aónak, például a rotterdami Lijnbaan-nak esti képét egy múlt századból reánk maradt nagyvárosi városközpontnak, a londoni Piccadilly Circus-nak esti megjelenésével. Menynyivel emberibb, kevésbé pöffeszkedő, őszintébb, nyugodtabb az első, mint az utóbbi. Hiába visszük be régi városainkba az új technikát, ha azt nem arra használjuk, hogy a zavaros formákat lecsendesítsük, a nyugtalanságot elcsitítsuk, az elavultat elviselhetővé tegyük. Az esti városképnek éppen az képezi egyik hivatását a mai életben, hogy legalább este segítsen elfedni, elhessegetni azt, ami elavult, morbid, csúnya és pesszimizmusra hangol. A világítás művészete optimista művészet. A fényművész hisz abban, hogy életünket minden módon szépíteni, javítani, boldogabbá kell és lehet tenni. Már az ősember is hitt abban, hogy minden, ami világos, napfényes, meleg — egyúttal áldásthozó, kívánatos, örömteli jelenség. A Fényisten: Apolló ma kezünkbe adta hatalmát, — ne féljünk élni vele! Nem kétséges, hogy a modern városok fényművészeti lehetőségeinek, a szép esti világításnak egyik szülőanyja a reklámvilágítás volt. Az üzleti verseny, az egymással konkurráló vállalatok propagandája nem hagyta kihasználatlanul a hirdetésnek ezt a rendkívül hatásos formáját sem. A kezdetben még rendkívül primitív, egyszerű izzólámpasorozatokból álló fényreklámok éppen a hirdetővállalatok egymást lefőzni akaró versenyének következtében az évtizedek folyamán hatalmas technikai fejlődésen mentek keresztül. A fénycsövek megjelenése, a lumineszcenszcsővilágítás bevezetése, a színes fények, a mozgó-forgó motívumok, a nagyfényerejű fényárlámpák beiktatása a reklámvilágítás eszközei közé: szinte fantasztikus világítási hatások előidézőivé váltak. Ma már sok nagyvárosnak ezek az üzletutcái az esti városkép egyik legfőbb attrakciójává léptek elő. A reklámfőnökök többé nem elégednek meg az üzleti kirakatok és a velük kapcsolatos homlokzatrészek megvilágításával. A fényreklám felkúszik a tetőre, a toronyházak oldalaira — a feliratok, a reklámszövegek színes villódzása elől nincs menekülés. Ezekbe a rendszerint keskeny, szűk üzletutcákba tengelyiránt belenézve valósággal elkápráztat bennünket a fények orgiája. Minél zsúfoltabb ez a látvány, minél több a sokszínű, álló vagy mozgó fényreklám, annál inkább vagyunk hajlandók azt „világvárosidnak tekinteni. Ebből a szempontból csak fokozati különbség van a budapesti Váci utca, a bécsi Kärtnerstrasse vagy a New York-i Broadway között. Mindegyik ugyanabba a műfajba tartozik. Az esti utcakép-alakításnak ez a módszere ma már elavult. Lehetetlen az egyes épületek vagy üzletek tulajdonosainak tetszésére bízni a fényreklámok kialakítását, a fényapparátus nagyságának meghatározását. Egyegy útvonal esti képét egységes terv szerint kell megállapítani. Az üzletutca esti képe nem lehet a fékezhetetlen üzleti verseny kifejezője. Az anarchikus, egymást ütő motívumok helyett nyugodtabb, tárgyszerűbb formanyelvet kell megteremteni. Ma már a kapitalista országokban is mindjobban hódít ez a felfogás. A szocialista nagyvárosokban pedig más megoldás szinte elképzelhetetlen, hiszen itt az egyes vállalatok nem kegyetlen ellenfelek, hanem egymást kiegészítő részei a gazdaságnak. Ezen a téren tehát még igen jelentős feladatok várnak a fényreklámok tervezőire. Ezeknek a problémáknak fontos részét képezi a homlokzatok nappali és esti képének összehangolása. Kezdetben a fényreklámokat hordó vastraverzeket, szerkezeti alkatrészeket minden gátlás nélkül, a legnagyobb összevisszaságban szinte rádobálták a homlokzatokra, sokszor ablaknyílások előtt is végigvezetve azokat. A New York -i Broadway nappali képe ma is ilyen vad, kusza képet mutat — ez a zűrzavar csak este transzponálódik tündéri fényekben pompázó reklám-kavalkáddá. A reklámfogalom, a fénypropaganda — különösen a szocialista országokban — új tartalmat nyer és összekapcsolódik a homlokzatvilágítás elvi megfontolásaival. Vannak már bíztató jelek ezen a téren, vannak már olyan utcasorok, téralakítások, ahol az épülettömegek megfogalmazásakor, a homlokzati síkok ritmusalakítása alkalmával az építésztervező gondolt az esti megjelenésre is. Ilyen esetben, ahol az útvilágítás, a reklámfények és az épület külső esti megjelenése egyetlen egységes kompozíciót alkot, már joggal beszélhetünk fényarchitektúráról, fényépítészetről. Minél jelentősebb épületről van szó, minél rangosabb az építészeti alkotás, annál fontosabb, hogy a nappali és az éjjeli hatás egyformán jelentős, egyformán kifejező, egyformán művészi legyen. Minden nagyvárosban vannak olyan épületek, építmények, melyek létrejöttük eredeti okain túlmenően már egy egész korszak, az egész város szimbólumaivá váltak. Ezeket az alkotásokat az esti városképben is megkülönböztetett, jelentős hangsúly illeti meg. Ha Párizsról beszélünk, azonnal az Eiffel-torony jut eszünkbe: a múlt századvégi világkiállításnak ez az eredetileg alkalmi látnivaló gyanánt megépült attrakciója, amely azóta már bevonult a műtörténelembe. A torony lényeges része a francia főváros esti panorámájának is. Karcsú árnyképe rámintázódik a Szajnaparti tájra, alkalmi kivilágítása pedig sok lehetőséget nyújt a világításművészeti finomságok megcsillogtatására. Néha a torony lábainál és az erkélyeken elhelyezett reflektorok súrolt fényében tündöklik ez a monumentális fényplasztika, máskor színes fénynyalábokat sugárzó armatúrák hordozója, ismét máskor a toronynak csak egyes részeit hangsúlyozza a világítás. Az 1958. évi brüszszeli világkiállítás jelképes építménye, a kilenc fényes alumíniumgömböt csőfolyosókkal összekötő hatalmas Atomium is elkerülte az eredetileg neki szánt sorsot: nem bontották le a kiállítás bezárása után. Ma, esti kivilágításban a belga főváros egyik szimbólumává vált és szerves része a városképnek. A szovjet főváros hatalmas magasházai — ha építészeti megfogalmazásuk nem is felel meg a mai építészetről alkotott elképzeléseinknek — az esti kivilágításban jellegzetes városképi együttest alkotnak. A New York-i felhőkarcolók minden kompozíció nélkül egymásra torlódó esti fényhalmazai jól szimbolizálják a szabadverseny korszakának korlátlan, csak a profit által szabályozott atmoszféráját. A stockholmi új városközpont: a Hotörget, a tokiói üzleti főutca: a Ginza, Rotterdam, London, Berlin új, sokemeletes magasházcsoportjai jelképes példái a mai városképi elgondolásoknak és egyúttal, esti megvilágításban, gyújtópontjai az éjszakai panorámának is. A rotterdami kikötő 119 méter magas világítótornya, az Euromast, sárga hengerével nemcsak a hajózást szolgálja — csillogó fénytengelye az egész esti városképnek is. Mind a nappali városképi elgondolások, mind az éjjeli városképi kompozíciók nagy 4