Budapest, 1968. (6. évfolyam)
2. szám február - Címlapon: A Kígyó utca (Szelényi Károly felvétele)
A vízparti fekvés nyújtotta lehetőségeket természetesen nemcsak Rómában és Párizsban, hanem a világ többi nagyvárosában is kihasználják világítási hatások, fényélmények előidézésére. A londoni Themze-part monumentális épületei, a velencei Canale Grande palotasora, a tengerparti kikötővárosok mozgalmas élete az esti megvilágításban valami különös, vizuális többletértéket nyernek. Sejtelmesebbek, árnyaltabb megjelenésűek lesznek, mint nappali valóságukban, elmélyült gondolatokat ébresztenek. A statikus állóképeket sokszor mozgó fénymotívumok élénkítik. Egy kivilágított hajótest lámpái, a rakparton vonuló járművek reflektorai, felvülanó fényreklámok — az élet, a mozgás, a vidámság ízeivel gazdagítják az előttünk feltáruló panorámát. Mi a budapesti Duna-parton nem használjuk ki ezeket a lehetőségeket! A néhány, elég szegényesen megvilágított partmenti épület illuminációja nem pótolja az egységes kompozíció hiányát. Az egymástól nagy távolságra eső nagy Duna-hidak megvilágítása más megoldást igényel, mint a kisfesztávú, sűrűn egymás mellé sorakozó szajnai hídrendszer. Feltétlenül szükség van egy összefüggő partszakasz vagy egy nagyszabású partvonulat jól megoldott világítási rendszerére ahhoz, hogy a budapesti Duna-táj esti panorámája szuggesztív, élménytkeltő hatású legyen. Nem elégedhetünk meg a Gellérthegy tetejéről feltáruló, valóban igézően szép esti városképünkkel — kell, hogy a partokról, a hidakról, az érkező hajókról is jellegzetes, varázsosan szép látvány táruljon a szemlélő elé. Pillanatnyilag ilyen szempontból csak a Margit-híd budai hídfője körül alakult ki érdekes kezdeményezés. Az áruház nagyméretű, modernül megformált színes fényreklámja, felette a rózsadombi szálloda és a többi épületek fényei, az úttest és a híd kandeláberjei szemetvonzó, hatásos együttest képeznek. Valahogyan ilyen fénysűrítéssel, ilyen okos és szuggesztív fénygrafikával kellene megkomponálni a Duna-part vonulatának további, többi részét is. Számos városban a várostervezés, a városkoncepció elgondolásait nagyvonalú várostengelyek formájában alakították ki. Gondoljunk csak a híres párizsi várostengelyekre, a Louvre-tól az Étoile-ig, vagy a Szajnától a Place Fontenoy-ig terjedő együttesekre. Ezeknél a fényművészet kelléktára különösen jól felhasználható arra, hogy a városépítő elképzeléseit még jobban, még hatásosabban aláhúzza, közérthetőbbé tegye. Aki talán nappali sétája közben nem vette észre, hogy az útvonal egyes részei hogyan kapcsolódnak egymáshoz, hogyan függnek össze és hogyan alkotnak a látszólag széteső motívumok egy egységes egészet — az esti kivilágítás világos okfejtése alapján azonnal érzékelni fogja a koncepció nagyszerűségét. A párizsi Champs Elysées széplombú fák kettős fasorával megosztott hatalmas útvonalán a magasra szerelt ívlámpák fénylő vonulata mágikus erővel vonzza a szemet a várostengely csúcsa, a fényesen megvilágított Diadalív felé. A főtengely egyes csomópontjain megpihenve, ismét a fényművészet intő pálcája nyomán tárulnak fel előttünk a melléktengelyekre felfűzött látnivalók, a Madelaine, az Opera, a Este a Margit-híd budai hídfőjénél (Szelényi Károly felvétele) Place de la Concorde. A részélmények visszahatnak a nagy koncepcióra, és a nagy koncepció állandóan feszítve tartja bennünk a szorosan kapcsolódó melléktémák vízióját. Az egész olyan, mint egy nagyszabású zenemű, ahol a főtémát minduntalan körülfonják, körülzsongják a melléktémák kádenciái. Ilyen várostengely-attrakciók sok városban láthatók. Magában Párizsban is több olyan együttes van, ahol a látnivalók egy útvonal mentén jelennek meg. így igen érdekes a Szajna jobb partjáról a Mars-mezőre vezető híd tengelyében kialakult kompozíció. A hídon áthaladva először az úgynevezett Chaillot-teraszra jutunk, melyet kivilágított szökőkút és a két iker-múzeumépület szegélyez. Innét szépen megvilágított, teraszosan aláereszkedő, szökőkutakkal szegélyezett lépcsősor vezet le a Mars-mezőre, az Eiffel-toronyhoz. A Mars-mezőt a Katonai Akadémia épülete zárja le, de a világítás ügyessége a szélesen elterpeszkedő épület mögötti félkörű térlezárást, a Place Fontenoy-án világító hatalmas UNESCO-épületet is elénk tudja vetíteni. A várostengelyekkel operáló várostervezés modern megfelelői a városközpontok, amelyekben szintén mód nyílik nagyszabású fényélmények beiktatására. Ma már nem kell hosszasabban bizonyítani, hogy városaink esti képének művészi megoldása éppen olyan fontos, mint a nappali városképé. A város lakóit nappal munkájuk köti le, csak pihenőnapokon élvezhetik azt, ami városukban értük, körülöttük az idők folyamán felépült. Kell, hogy esti szabadidejükben az eléjük táruló látvány éppen olyan élményt, szívükhöz nőtt, bensőséges mondanivalót jelentsen, mint amit nappal láthatnak. Ehhez segít hozzá bennünket a modern fénytechnika, és ennek a modern fénytechnikának tudósa és művésze. Ilyen reprezentatív városközpontokkal már a régi városokban is gyakran találkozunk. Gondoljunk csak a velencei Szent Márk térre, a brüsszeli Grande Place-ra, a leningrádi Téli Palota előtti monumentális megoldásra, a római S. Pietro kolonnádos előterére — hosszan lehetne felsorolni a mesteri módon megkomponált, szuggesztív hatású téralkotásokat. Mindezek a művészi világítás által esti képekben megjelenítve, a legtöbb esetben talán még hatásosabban tárulnak fel, mint nappali képeink. A modern városközpontok, a rotterdami, a londoni, a stockholmi, a brazíliai, a japáni együttesek már nem annyira a reprezentáció, mint inkább a mindennapi élet keretéül szolgálnak. Építészeti megfogalmazásuk kevésbé pompázó, mint az elmúlt korok alkotásai — viszont többnyire jobban igazodnak az emberi léptékhez; egyszerű kontúrjaik, logikus, a szerkezetektől inspirált megjelenésük bensőséges együttérzésről, humanitásról vall. Érdekes összehasonlítani egy ilyen mai koncep-3