Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Kőmíves István, Ecsery Elemér, Puruczki Béla, Pászt Róbert írásai

írják, mint a kispesti Vörös Október utcát, akkor a második szó miért kezdődik nagy betűvel? A történelmi évfordulók kis betűvel írandók (kétkivételtől eltekintve). Mi indokolja a Régifóti út egybeírását Rákospalotán, az Űjpalotai utat Angyalföldön, mikor se Régifót, se Újpalota nevű helységünk nincs? Ezek megkülönböztető jelzők, külön kellene írni őket. S ha már Fótot említettük, miért van Fóthi út a XIII. kerületben, mikor a IV-ben helyesen Fóti utat találunk, th nélkül. És miért Deés utca a zuglói, mikor a névadó város Dés? Miért Dunapart (utcát jelöl!) a pesterzsébeti, Dunapart alsó a soroksári, Dunapart utca a nagytétényi, mikor az Akadémia Helyesírási Főbizottsága a Duna-part formát tekinti helyesnek? Nyolc Nefelejcs utcánk van, mindahány érvényben, s valamennyit Nefelejts utcának írják, — bár a virágnév: nefelejcs. (Csak a VII. kerületit javították ki a legutóbbi hónapokban.) A személyneveket már bolygatni is vétek. A Csáky grófok y-nal írták a nevüket, Dayka Gábor szintúgy, de Pestlőrincen Csáki-ligetet találunk, a XI. kerületben pedig Dajka Gábor utcát. A fordítottja is előfordul. A magyar növénytani szaknyelv megteremtője aki Fazekas Mihállyal közösen írta a debreceni füvészkönyvet, elsőnek ismertetve nálunk Linné rendszerét —, a kitűnő botanikus, Diószegi Sámuel volt. A Józsefvárosban mégis megtisztelték ghy-nal és lett Diószeghy Sámuel utca. Igazán felesleges, hogy Cinkotán utca őrizze Decsy Józsefnek, az egykori gödöllői főszolgabírónak a nevét — de amíg megvan, y-nal írandó és nem Decsi József utcának. Az erzsébetvárosi Izabella utcában lakom — ebből is több van —, így közvetlenül felfigyeltem arra a határozatra, hogy az utcát Weiner Leó halála után róla nevezték el, annál is inkább, mert egy időben az utca és a Majakovszkij utca sarkán lakott. Vártam, vártam, de hiába vártam. Egyszer aztán a VI. kerületi Horn Ede utcában jelentek meg a házfalakon Weiner Leó táblái. Nem ez az egyedüli eset az újabb időben sem. 1961. március 22-én például a XI. kerületben neveztek el egy Erőmű utcát s még ugyanebben az évben, szeptember 20-án Csepelen is született egy azonos név. (Az sincs rendjén, hogy túl hosszú idő telik el egy-egy névadási határozat meghozatala és az új névtáblák kifüggesztése között.) Lenne tehát miről vitázni, hiszen a fővárosban 8000-nél több élő helynév létezik s ilyen névrengetegben mindig akadna dicsérni, javítani, változtatni, ismertetni való. De hol az a szerkesztő, aki erre teret biztosít ? Peisner Ignác megtehette az 1920-as évek elején, hogy négy éven át heti két alkalommal egy-egy cikket írt a Neues Pester Journal hasábjain, összesen több százat, Budapester Plätze und Gassen címen. Ma azonban jó, ha az Esti Hírlap vagy a Hétfői Hírek rövid kivonatot közöl az új elnevezési határozatokról. Értékelés, bírálat, javaslat nincs. Pedig nyugodt lelkiismerettel állítható, hogy a rákosszentmihályi Rákos Vidéke nem provinciális szemléletnek adott hangot, hanem általános igazságot fejtett ki 1933-ban, amikor ezeket írta: „A községek, városok eredetére, történetére beszédes világot vet a közterületek, utcák, terek elnevezése. A felületes ember puszta megjelölést lát az utcanevekben s nem törődik velük, csak a hely meghatározásának eszközéül tekinti azokat, holott ha értelmét, jelentőségét, okát, eredetét kutatjuk az utcatáblákról ránk meredő neveknek, megelevenedik előttünk a község múltjának színes képe, sőt bizonos mértékig elénk varázsolódik az egész közterület szelleme, gondolkozása és jelleme. Sokat mesélnek az utcatáblák azoknak, akik megértik szavukat." Puruczki Béla Kié a Margitsziget? Elhanyagolt lehetőségek Valahányszor végigsétálok a Margitszigeten, eszembe jut az a barkochbázó társaság, amelyik hosszabb-rövidebb idő alatt a legnehezebb feladványokat is megoldotta — de a Margitsziget megfejtése volt a legnehezebb dió. Nincs itt hely hosszabb magyarázkodásra: a lényeg az, hogy földrajzi helyzete nehezítette a rejtvény megoldását. Miért említettem ezt bevezetőként? Egyszerűen azért, mert a Margitszigetet megfejteni, adminisztrációs titkait megismerni nem könnyű feladat. A szigettel kapcsolatos gondok valószínűleg már akkor elkezdődtek, amikor a Tekintetes Székesfőváros József főhercegtől potom 11 millió pengőért megvásárolta a Duna e gyöngyszemét. Azóta telekkönyvileg a főváros lakossága a tulajdonos. Tehát szerénységem is. S amióta megtudtam, hogy e pompás park kétmilliomod része az enyém, egészen más szemmel és különös gondokkal sétálgatok árnyat adó fái alatt. Sőt személyes ismeretséget kötöttem Török Károllyal, a sziget nagyon agilis felügyelőjével. Elmondtam neki, hogy évek óta — amióta csak szigetrajongó vagyok —, véleményem szerint nem sokat változott a mi kedvenc pihenőhelyünk, és különösen szembetűnő ez, ha a város különböző részeinek fejlődésére, épülésére gondolunk. Nem akarok igazságtalan lenni, mert az évek során renoválták egyik-másik épületét, bővült néhány sporttelep, de azért annak, aki sűrűn látogatja, hiányérzete van. Mit mond erre Török Károly? — A Margitsziget fejlesztése az 1950-es évek második feléig elért eredmények után megakadt, illetve egyes területeken, mint a felesleges épületek felszámolása, a közlekedés, stb. a helyzet rosszabbodott. A megnövekedett idegenforgalom, a főváros egyéb területeinek kulturált parkosítása óta a Margitsziget jelentősége is megnőtt és funkciója alaposan megváltozott. Ha visszagondolunk: a Margitszigetnek a felszabadulás után, mint az egyetlen aránylag épségben maradt parknak, a főváros lakossága „zöld" utáni vágyát kellett kielégítenie. Budapest nagymértékű fejlődése óta a Margitsziget azonban egyre inkább idegenforgalmi látványossággá — s talán így is lehetne mondani — különleges feladatokat ellátó, és különleges fejlesztést kívánó reprezentatív parkká vált. Európában egyedülálló fekvési adottságát, a terület nagyságának korlátozottságát, őspark jellegű kertészeti kultúráját, valamint azokat a különleges szolgáltatásokat tekintve, amelyeket jelenleg is nyújt, azt kell mondanunk, hogy a sziget nem tartozik a közönséges közparkok fogalomkörébe. Ebből világosan kiderül, hogy a gyakorlati élet a Margitsziget státuszát megváltoztatta, ezt azonban nem követte a hivatalos álláspont. A sziget elérte a maximumot, további fejlődésére a jelenlegi keret már nem ad lehetőséget. Legfeljebb arról lehet szó, hogy csak „csinosítgatunk" . . . Tehát nem csalt az érzésem: a sziget a szakember szerint is igényli már a több és alaposabb törődést. S mivel biztos vagyok abban, hogy jó néhány ember szívügye a Margitsziget további sorsa, nem utolsó szempont az sem, hogy végre legyen igazi gazdája is ennek a csodaszép parknak. Igazi gazdára van szükség, aki szakszerűen, nagy gonddal képviseli a sziget érdekeit és főleg védi azokat. Mi most a helyzet? A Duna közepén elterülő rész a XIII. kerületi Tanácshoz tartozik. Nem j kell nagyon ismerni tanácsaink sok gondját ahhoz, hogy megállapíthassuk: egy kerületi tanács nem képes olyan áldozatokat hozni a szigetért, amilyenekre szükség lenne. Vagyis, megvan neki a maga baja. Visszatérve a gazdára: nagy szükség lenne rá! S talán ez a gazda, nevéhez illően, gazdálkodni is tudna . . . Lenne mivel és hogyan. A sziget felügyelője tengernyi tervvel, ötlettel rendelkezik. Nézzük sorjában. Az első és talán a legfontosabb Török Károly szerint a következő. — A Margitsziget 950 000 m- területéből 212 000 m--en, tehát 22"0

-án vannak különféle létesítmények. A sziget beépítettsége már a felszabadulás előtt is aránytalanul nagy volt, de ez a lényegesen kisebb látogatottság miatt nem éreztette hatását. Miután a Margitsziget vendégeinek száma többszörösére nőtt, egyre élesebben vetődik fel az ellentét a csoportérdek és a közérdek között. Például, a Palatínus strand területét nem lehet bővíteni, amíg a szomszédságában levő futballpályán 22 ember játszadozik. „Sör meccset". Véleményünk szerint a sziget területe túl értékes ahhoz, hogy abból két futballpályát is kiszakítsunk. A szigeten található sportlétesítmények épületei olyan egyemeletes modern házak, amelyeket elbontani nem szabad. Mi azt szeretnénk, ha ezeket a szállodaipar venné kezelésbe és hangulatos mini-hotelekké alakítaná át. Lám, máris a terveknél tartunk. Megkockáztatom a kérdést: — Mit tenne ön legelőször, ha a sziget önállóan gazdálkodna? — Csak röviden. Feltétlenül indokolt lenne a gyógyfürdő felépítése. A környezet szinte kínálja egy szabadtéri képzőművészeti bemutató park létrehozását. Most már végleg meg kellene oldani a 700 éves kolostor-romok teljes feltárását és a terület valódi romkertté történő kialakítását. A látogatók nagyon szeretik az Arany János tölgy és a két nagy platánfa megvilágítását. Ezt ki lehetne terjeszteni a különleges alakú fákra, szobrokra vagy építményekre. Korszerűsíteni kellene a játszótereket, és a gyerekeknek kellemes szórakozást jelentene, ha pónilovak által vontatott gumikerekű kiskocsikon sétakocsikázhatnának. A szigeten jelenleg a hirtelen jött záporok és zivatarok elől a közönség csak a fák alá tud húzódni. Szükség lenne tehát a park több pontján, esztétikailag megfelelő, esővédő tető felállítására. Ehhez még hozzátehetnénk: a Margitsziget közlekedési és parkírozási problémái is sürgős intézkedésre várnak. A sziget közvilágítását ugyan a közelmúltban korszerűsítették, de ez alól kivétel a főút melletti fősétány. Nagyon hiányolja a közönség, hogy a szigeten mindössze két büfé áll a rendelkezésünkre. Tejterméket egyáltalán nem lehet kapni; hiányzik a lebontott, hangulatos Kuba eszpresszó; vagyis több kisebb büfé, tejcsárda, egy reprezentatív cukrászda építése volna szükséges. Jó ötletnek találjuk a víztorony étteremmé és kilátóvá történő átalakítását. A felsoroltak csupán kis töredékét jelentik annak, amit meg lehetne — és ha a sziget önállóan gazdálkodna, meg is kellene — sürgősen oldani. A jelenlegi körülmények és anyagi lehetőségek azonban csak a partfal karbantartását, a park gondozását, a közutak rendbentartását és a közvilágítást biztosítják. Az eldöntött tény, hogy Budapest ékköve túlnőtte a közpark jelzőt. Több annál. Látványosság. De hogy igazán azzá váljék, meg kell tölteni gazdag tartalommal. Okosan kell — csúnya a szó, de helyénvaló — kihasználni a sok-sok lehetőséget. Pászt Róbert