Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Kőmíves István, Ecsery Elemér, Puruczki Béla, Pászt Róbert írásai

A közterület neve-közügy A dúsgazdag Eszterházy-család pesti palotáját abban az utcában építtette fel, amelyiket egy 1787-ben megnyitott Zu den fünf Lerchen cégérű vendéglőről Öt pacsirta utcának hívtak. Jogosultnak tűnik a cégér már csak azért is, mert közel feküdt az akkori város széléhez, ahhoz a térséghez, ahol már a pacsirtáké a szó. Az egykori tulajdonos azonban nem azért választotta jelképül az énekes madarakat, hanem alsó-ausztriai bevándorló lévén, megőrizte hajdani hazájának a címerét, amelyet öt pacsirta ékesített. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874. február 19-én a 349. számú határozattal a már teljesen beépült útvonalat a nábobokról Eszterházy utcának nevezte el. 1949-ben, amikor szerte a világon Puskinra, a nagy orosz költőre emlékeztek, az Eszterházyak palotájában a magyar köztársaság elnökének rezidenciáját találhattuk; ma a Rádióé az épület, de akkor még a hercegek nevét viselte az utca. Ekkor a főváros polgármestere 222 194/1949. sz. alatt rendeletet adott ki: „A Magyar Szovjet Társaság, illetve a Puskin-emlékbizottság kérésére a nagy orosz költő születésének 150. évfordulója alkalmából a VIII., Eszterházy utcát Alexander Puskinról Puskin utcának nevezem el, hogy ez az utcanév is tanúsítsa az egész magyar közönség tiszteletét és hódolatát az orosz halhatatlan előtt." Mindennek most nincs kerek évfordulója és semmi különösebb ok nem vezet bennünket, csupán egy fontosnak vélt következtetést szeretnénk levonni. Ehhez azonban el kell mondanunk a fenti esemény sajtó-visszhangjáról is egyet-mást. A következő napon a Szabad Nép részletes beszámolót és méltatást jelentetett meg, a Friss Újság „Fővárosunk egyik legszebb utcáját Puskinról, az orosz nép nagy költőjéről neveztük el" címen számolt be az eseményről. A továbbiak kedvéért célszerű elősorolni, hogy cikk jelent meg róla a Szabad Szóban, a Világban, a Kis Újságban, a Magyar Napban és a Magyar Rendőrben, a Hírlapban és a Fűrészben. A központi lapokon kívül hírt adott róla a miskolci Északmagyarország, a Szegeden megjelenő Délvidéki Hírlap, a Bihari Napló, a Miskolci Hírlap, a Somogyi Napló, a Tiszántúli Néplap, a Győr megyei Hírlap, a Debrecen és a Mosonmagyaróvár című újságok. Mindezt egyetlen utca elnevezéséről, egyetlen napon, 1949. június 6-án. (Ráadásul a fenti bibliográfia még nem is teljes.) Mindezt azért mondottuk el, hogy alapot teremtsünk annak a leírásához: Budapesten a közterületek elnevezése valamikor közügynek számított. Az egész magyar sajtó kötelességének tartotta, hogy reagáljon minden új intézkedésre, ami a terek és utcák nevét érintette. Bárki beleforgathat Budapest története bibliográfiájának vaskos köteteibe, a megfelelő címszavaknál ezrével fogja találni az utcákról szóló tanulmányokat. publicisztikát, tudósítást. Pedig még ez a nagy terjedelmű és gondos kiadvány is csak válogatást ad a rengeteg anyagból. Néha meglepő históriákról számolnak be a sárguló újságlapok. Például arról, hogy „Elloptak egy utcát." így, szó szerint. Még a századfordulón történt, hogy egy élelmes férfiú — alighanem parkettázó lehetett — megjelent a Belváros egyik faburkolatú utcájában, természetesen tárkocsival és segédmunkásokkal. Két szolgálatban levő rendőrt állítottak az utca két végére, lezáratták a forgalmat, mondván, hogy javítani kell az úttestet. Felszedték a használható faanyagot, kezet ráztak a rend őreivel, s mint akik jól végezték dolgukat, elkocogtak. Soha nem akadtak nyomukra. A lényeg, amit hangsúlyozni szeretnénk, hogy irtak az utcákról, a neveikről. A magyar írók is szívügyüknek tekintették ezt. Még az 1840-es években Garay János sorra vette az akkori elnevezéseket s elmondta róluk nem éppen hízelgő véleményét. Arany János verset írt a ferencvárosi Három pipa utcáról, ahol lakott s amelyiket ma Erkel utca néven ismerünk. Az újra megjelenő Budapest című folyóiratunk bőséges bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy élő íróink milyen szeretettel viseltetnek a főváros és közelebbről az egyes utcák iránt. Devecseri Gábor ódát ír (korábban már megénekelte a Szabadság-hegy utcáit); Vas István és Erdélyi József egész ciklust közölnek; Garai Gábor a Tabánt, Kunszery Gyula az Egry József utcát örökítette meg. Említhetnénk Tóth Árpád Körúti hajnalát is, de a véget nem érő példák helyett inkább Krúdy Gyulára, városunk szerelmesére hivatkozunk, aki 1918-ban nyílt levélben fordult a legöregebb pesti emberhez, amelyben körvonalazta az utcák új nevéről vallott elképzeléseit. Tette ezt abból az alkalomból, hogy meghívták a fővárosi utcaelnevező bizottságba, amit el is fogadott. Akkor lett tagja a bizottságnak Móricz Zsigmond is. Talán az sem érdektelen, hogy a budai hegyek ma is használt neveinek jelentékeny részét Döbrentei Gábor adta, még 1847-ben. A magyar irodalom színe-java utcatulajdonos Budapesten. Mikszáth Kálmán a róla nevezett téren lakott, Eötvös József a Karthauzi honoráriumából építtette az ilyen nevű utcában álló villáját, Jókai nyári laka a Költő utcában volt. Felesleges sorolni a példákat, hiszen a klasszikusok szinte hiánytalanul szerepelnek az utcatáblákon. Még a második, sőt harmadik vonalban állók sem igen maradtak ki, hiszen utcája van Dalmady Győző mellett Pósa Lajosnak és Szabolcska Mihálynak is. Egyetlen számottevő hiányt kellene említeni. A Ludas Matyi szerzőjéről, Fazekas Mihályról valahogyan megfeledkeztek, nem volt és ma sincs utcája Budapesten, mert a meglevő Fazekas utcák a hajdani mesterségre utalnak, hiszen a II. kerületi például egykoron Hafner Gasse volt. Pedig jutna neki és másoknak, Kodály Zoltánnak, Kassák Lajosnak, Aprily Lajosnak is hely, mert rengeteg a névazonosság a huszonkét kerületben. Amikor 1873-ban Budát, Óbudát és Pestet Budapest néven egyesítették, egy évtized alatt sikerült elérni, hogy megszüntessék a névegyezéseket; pedig akadt belőlük akkor is bőven. Az 1950. január i-én létrehozott mai fővárosban hemzsegnek a teljesen azonos helynevek. Az még kevésbé zavaró, hogy legalább három Ördögárok van, mert akadnak, akik egyről sem tudnak. Az sem okoz gondot, hogy három Rózsadomb, két Jánoshegy, két Remete-hegy létezik, mert a köztudat csak egyet ismer. Az viszont már a járókelőket is zavarja, hpgy Kossuth Lajos nevét 26 közterület viseli Budapesten; Petőfiről, Táncsicsról, Arany Jánosról alig kevesebbszer emlékezünk meg. Különös problémát okoz ez a postának, a mentőknek, a rendőröknek, taxisofőröknek, a közlekedési alkalmazottaknak, díjbeszedőknek stb. Mit tegyenek, ha csak annyit adtak meg címként, hogy Vörös Hadsereg útja? Megszüntettek egyet a XXII. kerületben, egyet Ady-ligeten, de maradt all. kerületben, Csepelen, Kispesten, Pestlőrincen és Pestimrén. (Ráadásul az utóbbi kettő ugyanabban a kerületben van!) Emlékszem egy újságcikkre, amelyiknek az írója azon háborgott, valami hangszerjavítót keresve, hogy nem a józsefvárosi, hanem az újpesti Baross utcában találta meg. Miért van kettő belőle? — tette fel a kérdést. Nem került volna nagy fáradságába, hogy megállapítsa: Baross Gábor nevét nem két, hanem tizenhárom közterület viseli a fővárosban. Ez úgy eshetett meg, hogy az 1950-es egyesítés előtt különálló helységekben azonos nevek keletkeztek, melyeket magukkal hoztak. De nem csak történelmi egyéniségek szerepelnek többszörösen az utcatáblákon. Iskola utca, Temető utca sokszor ismétlődik; Nagyvárad^ Kassa, Pozsony, s még egy sor város ismételten fordul elő; de Domb u. van például a III., XXI., XXII., kerületben és Jobbágy utca sem csak a Keleti pályaudvar mellett akad, hanem Budafokon is. A helyzet javulására hamarosan nem igen számíthatunk, mert a főváros illetékesei egyelőre csak ott tartanak, hogy dicséretes buzgósággal törekszenek megváltoztatni az egy kerületen belül meglevő egyezéseket. Volt ebből is garmadával, s akad még ma is. Csak dicsérni lehet a régi, patinás elnevezések megőrzésére való törekvést. Ha felütjük a múlt évben franciául megjelent, de Budapesten is hozzáférhető Párizs utcáinak történeti névtára című gyönyörű kiadványt — több lexikon-nagyságú kötet —, tucatjával találjuk benne a XIII. századtól folyamatosan élő utcaneveket. Nekünk egyetlen középkori eredetű élő utcanevünk sincs. Legalább azt őrizzük meg, ami relatíve történelmi: a Bécsi kapu teret, Országház utcát, Fehérhajó utcát. Ennek jegyében nyilvánított védetté a Fővárosi Tanács száznál több helynevet, aminek már előzménye is volt s még talán folytatása is lesz. Kézenfekvőnek tűnik az a gondolat, hogy fel kellene támasztani haló poraiból a régi, jó hangzású, várostörténeti emlékeket idéző, de valamikor megszüntetett neveket is. Jólesően nyugtázható sok új utcanév, mert egyszerű, közérthető, könnyen megjegyezhető, korszerű és logikus. Csak egy példacsoportot említenék: a csepeli Csillag-telepet, ahol az újonnan kiépített utcákat Vénusz utcának, Rakéta utcának, Űrhajós utcának nevezték el, alkalmazkodva korunkhoz és a település régi nevéhez egyaránt. Gondolni kellene azonban a korábban elkövetett hibák javítására is. Nyelvhelyességi, sőt, helyesírási szabálytalanságokra gondolok. Természetes, hogy van Üllői út, Budaőrsi út, Soroksári út, mert ezek oda is vezetnek. Az sem baj, ha távoli városokról utcákat nevezünk el, hiszen nehéz találni több ezer jó elnevezést — de miért Párisi utca a belvárosi, és Római utca az újpesti ? Ezek talán Itália vagy Franciaország irányába haladnak? (Többszáz van belőlük, ha nem is mind külföldi főváros, hanem magyarországi helység.) Az -i képző csak olyan utakat illet meg, amelyek tényleges irányt jelölnek; amelyek csak emlékeztetnek valamire, ott a puszta név elegendő, úgy mint a Nagyvárad tér vagy Balaton utca példája mutatja. Erről már a 20-as évek végén hosszas hírlapi vita folyt, a vitában a fentivel egyező helyes álláspont alakult ki; de sem akkor, sem azóta nem helyesbítették a szabálytalan elnevezéseket, napjainkban is teljes a zűrzavar, a következetlenség e téren. (Megjegyzendő, hogy az említett vitában Rakovszky Iván akkori belügyminiszter is megszólalt. El tudja valaki képzelni, hogy mostanság ilyen fontossá váljék egyegy névadási probléma?) S ha már a távoli városoknál tartunk: az is feltűnő, hogy csak helyeselhetően van Moszkvának tere, Belgrádnak rakpartja, Bukarestnek, Varsónak, Szófiának utcája Budapesten — de miért nincs semmije pl. Prágának? A .csehszlovák fővárosnak nem jutott hely? Bajok vannak az egybeírás és különírás körül is. A játszótér egy szó, de Sashalmon Előre játszó tér van. A vörös csillag jelzős szerkezet, két szóba írandó, Kispesten azonban Vöröscsillag utca van, Pestimrén Vörösfény utca, de találunk Aranycsillag utcát, Vidámvásár utcát, Szabadföld utcát, — ki tudná, miért ? Ha meg két szóba 30