Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Címlapon: A Kígyó utca (Szelényi Károly felvétele)

VI. ÉVFOLYAM 2. SZAM 1 968 FEBRUAR A FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: FEKETE GYULA Képszerkesztő: PÉTER IMRE Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 16—18-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlapirodánál (Budapest V. József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft félévre .... 60,— Ft egy évre . . . 120,— Ft 67.4615 Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Schielt István: A „Huszadik század" 6 Litván György: Szabó Ervin 1918-ban 9 Kövendi Judit: Jász Dezső, a forradalmár publicista 12 Dávid Katalin —Gink Károly: Történeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban 15 Dr. Pénzes Antal: Lágymányos . 18 Somlyó György: Séta Somlyó Zoltán Budapestjén 20 Dr. Viszkei Mihály: A lakástelepítés társadalmi-gazdasági problémái 22 Halász Zoltán: Veszélyes város? 24 FÓRUM Heim Ernő, Czagány István írásai 26 Dr. Szakkay Antal: A főváros tbc gondozói hálózatának munkája 50 év tükrében 32 Becsky Andor: Zárt tárgyalás (tárca) 37 Luden Hervé (Elkán László): Brasilia, a 20. század városa . 39 Genthon István: Prosper Merimée Budán 42 Címlapon: A Kígyó utca (Szelényi Károly felvétele) Hátsó borítón: Bernáth Aurél seccójának részlete (Szelényi K. és Sándor Géza felvétele) Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MJI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; GARAI GÁBOR költő; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD,a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS, az Építésügyi és Városfejlesztési Min. főosztályvezetője, TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Kósa Zoltán Az esti városkép Jóideje már, hogy a városi világítás, a megvilágítás témája túlnőtt a csak technikai feladat, a csak műszaki probléma szintjén. Világítani, megvilágítani — ma már nemcsak annyit jelent, hogy optimálisan kielégítjük az épület rendeltetéséből adódó funkciók elvégzéséhez szükséges fényigényt. A világítás a fény rendeltetésszerű használatán túlmenően sajátos mondanivalóval is rendelkezik. Az építészet lényegében téralakítás. Fény nélkül viszont a tér nem érzékelhető. A világítás és a tér, a fény és az épület tehát egymástól el nem választható jelenségek. Ketten együtt adják a teljes élményt, együtt fejeznek ki valamit, amit külön-külön nem tudnának elmondani. Az építészeti kompozíciónak a fény éppen olyan tényezője, mint a benne vagy rajta elhelyezett szobrászati vagy más képzőművészeti alkotások. Nem túlzás tehát a világítás művészetéről, fényművészetről beszélni, különösen akkor, ha — mint az számos esetben előfordul — a fény már nem is járulékos díszítőelemként jelenik meg, hanem önálló motívumként, önálló alkotásként hat. Ebben a tekintetben a nappali fény és a mesterséges világítás között nincsen elvi különbség. Gondoljunk csak arra, hogy például a gótikus székesegyházak térhatásához mennyire hozzátartozik a félhomályos tereket bevilágító színes üvegablakok drágakőragyogású fénye. Vagy egy modern példa: Kenzo Tange tokiói olimpiai úszócsarnokának lenyűgöző belsőtere a küzdőtér felett úszó világító baldachin nélkül el sem képzelhető. Az ilyen alkotásoknál a teret alkotó és a világítást kigondoló művész ugyanaz a személy — ez a bensőséges egység jellemzi a létrejött műalkotás egyes alkotóelemeinek egymáshoz való viszonyát is. A megvilágított vagy sötétben hagyott térfalak, a koncentrált vagy súrolt fények váltakozása, ritmusa, dinamikája egyúttal meghatározza a komplex térhatás minőségét, és a hatás kiiktathatatlan tényezőjévé válik. Ami igaz az egyes épületre, ugyanígy áll az épületek együttesére, a városképre is. Az építészeti tér tudvalevőleg nemcsak belső teret jelent. A térfalakkal határolt utcakép, az egymáshoz csatlakozó épülettömegekből előálló szabad térkompozíció, a városképet rendező tengelyrendszerek vagy ritmikus tömegmozgatások éppen olyan építészeti téralkotások, mint a zárt és lefedett belső terek. Egy ilyen művészi térkompozíció hatása alól nappal sem tudjuk kivonni magunkat, és a hatás talán még szuggesztívebben mutatkozik az esti városképben, amely, mint világításművészeti feladat, csak az utóbbi évtizedekben jelentkezett. Amai fejlett fénytechnika tette lehetővé, hogy ilyen igény egyáltalán felmerülhetett. Ma már a rendelkezésre álló fényenergia szinte korlátlan mennyisége a legnagyszerűbb elgondolások megvalósítását teszi lehetővé a világítás tervezője, a fényművész számára. A nappali táj, a nappali városkép mindig valami teljesség: az egyszerre áttekinthető, együtt érzékelhető jelenségek összessége, amely a szemlélődés helyéről maradéktalanul élvezhető. Azok a műszaki lehetőségek, amelyek ma rendelkezésünkre állanak, még nem teszik lehetővé, hogy este is olyan totális megvilágításban láthassuk a tájat, a várost, annak minden rész-1