Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Remete László: Írástudók és a párt

Kommunista nagygyűlés a Vigadóban Egy hónap sem telt el a KMP megszületése óta, s 1918 december közepén már Károlyi Mihály miniszterelnök és a legközvetlenebbül érintett szociáldemokrata párt is szükségesnek látta, hogy állást foglaljon a „kommunista törekvésekkel" szemben. Újabb három hét múlva pedig, az 1919 januári súlyos kormányzati válság idején a KMP már olyan tényező volt, amellyel számolni kellett a kibontakozási terveknél. A január 10-i vigadói nagygyűlésen, a párt egyik legelső nagyszabású nyilvános demonstrációján, Garbai Sándor, a szociáldemokrata vezetők egyike is megjelent, hogy mérséklő befolyást próbáljon gyakorolni — sikertelenül — a kommunistákra és az őket követő forradalmi hangulatú tömegre. A viharos nagygyűlésről a Világ című polgári demokratikus napilap közölte az itt következő, igen érdekes és tárgyilagos tudósítást, amelyből fél évszázad múltán is megcsapja az olvasót az akkori küzdelmek forró atmoszférája. Az előzményekről csak annyit, hogy éppen ezen a január 10-i hajnalon ért véget a Munkástanács kétnapos, drámai összecsapásokkal teli ülése, ahol nem kevesebbről volt szó, mint az ország jövendő fejlődési útjáról, a hatalom átengedéséről vagy átvételéről. A Munkástanács elé három javaslatot terjesztettek. Garami Ernő azt indítványozta, hogy lépjen ki a Szociáldemokrata Párt a koalíciós kormányból, s vonuljon ellenzékbe (hogy így megtarthassa a balra tolódó munkástömegeket). Garbai Sándor a szociáldemokrata baloldal nevében azt az álláspontot képviselte, hogy a párt szabaduljon meg a polgári pártok terhes és fékező szövetségétől, s vegye át egyedül a kormányzást. Végül a kommunista Vágó Béla azt követelte, hogy a proletariátus minden alkotmányos formaság mellőzésével léptesse életbe a maga diktatúráját. A legtöbb szavazatot Garbai javaslata kapta, de a Munkástanács végül — kétnapos, egész éjszakán át tartó vita után —, január 10-én reggel 6-kor mégis Kunti Zsigmond közvetítő indítványát fogadta el, amely szerint a párt tagja marad a koalíciónak, de az addigi kettő helyett négy miniszteri tárcát követel. (Valóban, ezen az alapon oldották meg a kormányválságot, s alakult meg néhány nappal később az új kormány.) A KMP ezzel a vigadói nagygyűléssel a maga forradalmi álláspontjának kívánt hangot adni, s ugyanakkor azt remélte, hogy Garbai Sándor személyében a Szociáldemokrata Párt balszárnyát is szövetségesül nyerheti meg a proletárdiktatúráért indítandó harchoz. A munkássorból kiemelkedett Garbai valóban a baloldalhoz húzó szocialista volt (március 21-én ő lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke), s az előző napokban a Munkástanácsban tanúsított magatartása is reményekre jogosított. Hogy itt, a nagygyűlésen — mint a tudósításból kiderül — mégis kimondottan óvatos hangnemet ütött meg, annak a beidegzett pártfegyelem mellett elsősorban az volt az oka, hogy éppen ezekben a napokban folyt Berlinben a Spartacus-felkelés, és a baloldali szociáldemokraták jórészt ennek kimenetelétől tették függővé, hogy saját pártjuk egységét vagy a kommunistákkal való összefogást részesítik-e előnyben. A Spartacus-felkelés elbukott, de a magyarországi események alig két hónappal később mégis rábírták őket, hogy egyesüljenek a KMP-vel és kikiáltsák a Tanácsköztársaságot. L. Gy. A kommunisták viharos nagygyűlése a Vigadóban Követelik a proletárság felfegyverzését (A Világ tudósítójától.) A Magyarországi Kommunisták Pártja ma délután öt órára nagygyűlést hívott egybe a Vigadóba. Már jóval a kitűzött idő előtt zsúfolásig megteltek a Vigadó összes helyiségei, a karzatokon ember ember hátán szorongott, de százakra ment azoknak a száma is, akik a folyosókon rekedtek. A nagy előadóemelvényen kommunista érzelmű katonák foglaltak félkörben helyet, mintegy testőrségéül az előadóasztal körül helyet foglaló kommunista vezéreknek. A gyűlés szónokai a kommunisták részéről Kun Béla és Vágó Béla voltak, de megjelent a gyűlésen a szociáldemokrata párt részéről Garbai Sándor, a Lakáshivatal elnöke is, aki felszólalásával nagy vihart idézett elő az ellenérveket türelmetlenül hallgató tömegben. A viharos jelenetekben bővelkedő gyűlés azonban, ezektől a kisebb, zavaró incidensektől eltekintve, teljes rendben folyt le és ugyancsak teljes rendben oszlott szét, ami annak is köszönhető, hogy mindenki tudta és érezte a tömegben, hogy most fegyelmezettségükről és a helyzetet kellőleg értékelő komolyságról kell tanúságot tenni. A gyűlésről részletes tudósításunkat az alábbiakban adjuk: Kun Béla beszéde Az első szónok a kommunista párt részéről Kun Béla volt, aki beszédje elején rámutatott arra, hogy most szerte Európában két irányzat vív halálos mérkőzést egymással: a világ proletárjainak forradalma, a kapitalista rend védelmezőinek ellenforradalmával. Ez a harc nem a megcsonkított Magyarország határain belül fog eldőlni, hanem a magyar proletárság sorsa elválaszthatatlanul öszszefügg a nemzetközi proletárforradalom sorsával. Beszéde további során erős támadást intézett a magyar népkormány ellen, amelyben a szociáldemokrata pártnak képviselői is helyet foglalnak. Megtámadta a kormányt azért, mert az igazi proletáruralmat először megvalósító Oroszországnak itt tartózkodó nyolc polgárát letartóztatta, toloncházba vitette, majd kiszolgáltatta a francia imperializmus közegeinek. Azért tették ezt — mondotta —, hogy Oroszországot arra bírják, hogy retorzióképpen megszakítsák az összeköttetést a magyar proletariátussal, de ezt nem érik el, mert a szovjet kormány nem a proletariátuson fogja magát megbosszulni. Vázolja azt a gigászi küzdelmet, amelyet Németországban folytatnak a Spartacusok a véreskezű kormányszocialistákkal szemben, s amelynek kimenetelét lélegzetfojtva figyeli minden forradalmi szocialista. — Éljenek a Spartacusok, mi is azok vagyunk — hangzik válaszul a terem minden részéből. Itt az ideje annak — folytatta Kun Béla —, hogy döntő ütközetre vonuljunk fel a tőkés termelési rend ellen. Ennek pedig nemcsak a tömegek öntudatlansága az akadályozója, hanem a szociáldemokrata többség is. Zúgó helyeslés tört ki e szavaknál a hallgatóságból: — Oda vannak tapadva a bársonyszékekhez, ezért nem tudnak forradalmárok lenni — kiáltotta valaki a tömegből. Lenin és Wilson Azt mondják a szociáldemokraták — mondotta beszédje folytatásában —, hogy csak tempóbeli különbség van közöttünk és köztük. Nem taktikai, hanem alapvető különbség az, ami elválaszt bennünket. A szociáldemokráciába egy kispolgári ideológia csúszott be, mi pedig a burzsoátársadalom romjain a proletárok nemzetközi uralmát akarjuk megvalósítani. Első teendőnk, hogy fegyverkezzünk! Fegyverkezzünk az ellen a nemzetközi imperializmus ellen, amely körénk kovácsolódik s amelynek vezére Wilson. Ezzel csak egy reális erőt lehet szembehelyezni: a proletárok nemzetközi forradalmiságát, amelynek élén Lenin halad. Lenin nevének említésekor percekig megakadt a gyűlés. Az emberek felálltak helyeiken, kalapjaikat lengették és úgy éltették Lenint. Egy rekedt hangú katona öt percenként ordította be a terembe: — Vegyék tudomásul, hogy mi katonák mindannyian bolsevisták •vagyunk! Nem pártegység, hanem proletáregység kell! Beszédje további során Kun Béla szólt arról a vádról, hogy a kommunisták e súlyos időkben a pártegység megbontására törekszenek. Nekünk nem a pártegység, hanem a proletáregység fontos — mondotta a tömegnek percekig tartó helyeslő tombolása közben. A szociáldemokraták a szocializmusból Messiás-hitet csináltak. Mi vissza akarjuk adni azt igazi hivatásának. — Közvetlen cselekedet útján— kiáltotta egy hang. Igen, a közvetlen cselekedet útján — válaszolt a szónok — s Lenin felhívását intézzük hozzátok, hogy a nemzetközi imperializmus 14