Budapest, 1968. (6. évfolyam)
11. szám november - Remete László: Írástudók és a párt
hadát, a tanítóságot az idők változására: ,,Levert forradalmak romjain hiába próbálták eltemetni ezt a kísértetet (a kommunizmust), az tovább nyugtalanította félszázadon át a kapitalista világrendet, míg most ledobva magáról sokakat ijesztő leplét, megmutatta a maga eleven és halhatatlan valóságát egész fenségében. Nézzünk hát szemébe és olvassunk belőle". Ugyancsak ekkoriban keletkezhetett Komját Aladár, az első kiváló kommunista költő 1918-cal keltezett, de csak a következő év elején megjelent „Bolsevikok" című verse, benne a következő sorok: A szavunk törvény, s minden jövendölésünk: megtörtént — bizonyos, kerülő út nincs. Az abszolút vagyunk. A temérdek. A meg nem mérhető. S az akaratos végig-változás, A rendnek csúfolt véres zűrzavarból új rendet a világra! ... A milliók által sóvárgott változáshoz azonban deklarációk, versek, kiáltványok útján sohasem lehetett volna eljutni. S az új eszközöket, módszereket kereső, áldozatkész, következetesen internacionalista csoportok: baloldali szociáldemokraták, a nem sokkal előbb elhunyt Szabó Ervin illegális csoportjában nevelkedett „forradalmi szocialisták" sem találtak még rá a helyes útra, amelyre a reformizmusban megrekedt szociáldemokráciával való végleges szakítás vezetett. Az új párt alapítására viszont, amint ez a közvetlen előzményekből is kitűnik, a lehető legkedvezőbb történelmi pillanatban került sor. A KMP életrehívása ezért egy hónapon belül gyökeres fordulatot idézett elő Magyarországon. A változásnak számtalan irodalmi-publicisztikai nyoma maradt. A KMP csak kereken két héttel alapítása után lépett ki a nyílt politikai küzdelem színtereire, amikor a hivatali szervek által eléje gördített akadályokat leküzdve Budapest utcáira juttatta első lapjának első számát, a Vörös Újság 1918. december 7-i kiadását. A kommunisták nyüvános fellépése nem csekély kavarodást okozott a kormány köreiben. A legszélesebb demokrácia nevében szabad kezet adtak olyan ellenforradalmi szervezetek alapításához és működéséhez, mint amüycn az Ébredő Magyarok Egyesülete, vagy a Területvédő Liga volt, a nyomasztó papírínség ellenére papírt utaltak ki az ország első földesura, a klérus szervezetének propaganda célokra. A Vörös Újságtól ugyan megtagadták a papírt, de kínos lett volna nyílt terrorista akciókkal kezdeni a kommunisták elleni hadjáratot. Előbb hallgatással próbáltak napirendre térni felettük, majd lekicsinylő, bíráló cikkekkel léptek fel ellene. A kormány főerejének, a szociáldemokrata pártnak lapja, a Népszava 1918. december közepétől mind élesebb hangnemben polemizált a „még csekély számú"nak nevezett kommunistákkal, akiknek törekvései „anarchiát, ínséget, pusztulást" idéznének elő az országban. Óva intette az azonnali szocialista átalakulás híveit: a burzsoázia még erős, új forradalom a termelés rendjének felfordulását, káoszt okozna. („Az osztályharc", „Fekete sorok a Vörös Újságról", „Meg kell óvni a pártegységet" stb. című cikkek a Népszava december u-i, 14-i, 15-i, 19-i számaiban.) A polgári „nagysajtó", Az Est, a Pesti Hírlap és társaik, ugyanakkor végtelen áradatban zúdította olvasóira a „szovjetoroszországi borzalmas állapotok"-ról, felfordulásról, szabadrablásról, tömeggyilkosságokról szóló koholmányait. Mindez nem állhatta útját az adott helyzetben a kommunisták térhódításának. A párizsi Le Temps című jobboldali lap budapesti tudósítójának tollából közölt 1918. december 25-i számában riportot „Kommunista agitáció" címen, amely szerint: „Bizonyos, hogy a vörös szalagok és vörös kokárdák egyre sűrűbben tűnnek fel a katonák sapkáin és a munkások ruháin. A szélsőséges forradalmi röpiratok száma napról napra növekszik." Ezt a helyzetképet egészítette ki a később fasiszta háborús uszítóként hírhedtté lett Milotay István Új Nemzedék című jobboldali lapjában 1918. december 24-én, éppen egy hónappal a KMP megalakulása után közölt többoldalas riport is, amelyet Roboz Imre írt. „A magyar bolsevizmus hatalmas szervezkedése" főcím alatt 30 000 budapesti „bolseviki" fellépésével rémisztette polgári olvasóit. Roboz színes képben adott számot a KMP első, az Ügynök utca 17. alatt volt központjában tett látogatásáról, ahol azonban már csak a magát kommunistának valló házmesterpárral és az ott lakó Kun Béláék Ágnes nevű aranyszőke kislányával csinálhatott interjút. Kun Béla nem volt otthon, felesége elzárkózott a nyilatkozattétel elől, a párt pedig éppen előző nap költözködött a történelmi nevezetességűvé lett Visegrádi utca 15 alá. A riporter távozóban egy tengerész zászlós vezetésével érkező öt katonába ütközött az épület kapujánál: „Merre találjuk a Kommunista Pártot? — kérdezték. — Mi ügyben keresik? — Meg akarjuk alakítani a Vörös Gárdát — felelte a tengerész zászlós —, vagyunk hozzá pár százan." A fáradhatatlan riporter a Visegrádi utcába is elment, ahol azonban előbb senki sem akart szóba állni a polgári lap küldöttével. „A folyosón katonatisztek, munkások, diák külsejű fiatalemberek jönnek, mer nek -- írta. Egy kis szobában. . . kiadóhivatal van összezsúfolva. Három fiatalember alig tudja elvégezni az expedíció munkáját. Egyik bezárt ajtón cédula: Kassák Lajos a Ma szerkesztője. Kassák elvi ellensége minden pártnak. . . A szerkesztőségi szobában négy intelligens arcú férfit találtam. Egyik tiszti egyenruhában volt, de a csillagok helyén cérnaszálak."Hosszas kérlelésre sem álltak szóba vele. Végre bejött „egy igen megnyerő külsejű kövérkés, szemüveges úr (a leírás Hirossik Jánosra illik)... barátságosan elbeszélgetett, azonban kitért minden kérdezősködés elől, a nevét sem volt hajlandó elárulni. Amit mondott, bármily kedélyes formában is, megdöbbenthet minden polgári észjárást. E percben fogtam fel a kommunista mozgalmat egész nagy jelentőségében, a mai állami és társadalmi rendet fenyegető mivoltában. .. Itt eszes és képzett, tántoríthatatlan akaratú férfiak szervezik a forradalmat. . . a kormánytól, rendőrségtől, antant csapatoktól, amelyeket küldenének, de nem jönnek —, nem félnek: egy gúnyos rnosolylyal napirendre térnek. Biztosak abban, hogy... nem hónapok, de hetek alatt ők fognak diktálni. Diktálni és nem polgári rendet, nyugalmat, békét, hanem gépfegyveres forradalmat — a proletárság teljes győzelméig. .." — Az ellenforradalmi lap munkatársa, mint látható, a burzsoáziát riasztó írásában nem tudta elleplezni önkéntelen tiszteletét a kommunista vezetők iránt. Kassák Lajos másfél évtizeddel utóbb rögzítette első élményeit (az „Egy ember élete" című munkája 7. kötetében), amelyeket a szobája szomszédságában szervezkedő KMP-ről őrzött emlékezetében. Az ajtón keresztül hallotta Kun Béla előadását, először nem volt rokonszenves a „nyers, bőtorkú ember" beszéde, de a hallgatók közé állva észrevette: Kun Béla mellett „egy régi vasmunkás ismerősöm áll, Hirossik János. Jól esik látnom ezt a vasból gyúrt intelligens fejű embert. Milyen különös hangulatváltozáson megyek át pillanatok alatt! Hirtelen felébredt bennem a szakmai sovinizmus s azt mondhatnám, büszke vagyok, hogy Hirossik is itt van, ő is a vasasok családjában született. Kun még mindig beszél, de már őt sem nézem és hallgatom annyira idegenkedöen, mint előbb" (Megbocsátható a költő tárgyi tévedése — Hirossik nem vasmunkás, hanem építőmunkás, tetőfedő volt.) 1918 végén — 1919 elején egyre több írástudó fordult rokonszenvvel a kommunisták felé. A szervezett mozgalmon még kívül álló Franyó Zoltán szállt szembe például 1919 január elején „Anarchia lesz!" című szatirikus írásában (a Vörös Lobogó hasábjain) a kommunisták rágalmazóival: „félelem sápasztja el a szíveket és reszketteti meg a csekkfüzeteket ama milliomosaink zsebeiben, akik a világháború hinterlandjában folytatott szívós offenzívával és vakmerő átkarolásokkál magántulajdonukba hódították a közvagyont. <<Jön a bolsevizmus!» — jajdulnak fel derék polgártársaink minden bundarablási hírre". .. A haladó polgári írók egy része azonban még nem látja vüágosan a reformista és proletárforradalmi irányzatok között meglevő áthidalhatatlan ellentétet. Juhász Gyula 1919 december 28-i „Jobbra, balra..." című vezércikkében a Délmagyarország hasábjain még úgy hiszi, hogy a nézeteltérések nagyobb zökkenő nélkül elsimíthatok. De már az új esztendő küszöbén szaporodik azok száma, akik megértik, hogy az irodalom is újabb válaszút elé érkezett. Olyan írástudók, mint Komját Aladár, Révai József, Lengyel József ('aki az 1930-as évek elején, emigrációban kiadott „Visegrádi utca" című munkájával elsőként állított maradandó művészi emléket a születő kommunista mozgalomnak), valamint az előbbiek mellé sorakozó, korán elhunyt Lékai János és mások, akárcsak a széppróza egyik mestere, Nagy Lajos, már hónapokkal a proletárforradalom előtt keletkezett műveikben elkötelezték magukat a párt mellett. A javarészt polgári származású írótársadalom azonban egyelőre még értetlenül állt az idők követelésével szemben, kétkedve, habozva figyelte a fejleményeket a második, a szocialista forradalom előestéjén. 13