Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Dr. Gerelyes Ede: A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása

Dr. Gerelyes Ede A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása „Elérkezett tehát az ideje a szocializmus megvalósításának. A proletariátus érzi az erőt és az akaratot is magában ezért a megvalósításért síkraszállni. A proletariátus ezt a harcot nemzetközileg és egységesen akarja megvívni. De ki vezesse a proletariátust ebben a harcban?" Ezek a sorok a Kommunisták Magyarországi Pártja beköszöntőjéből valók. A Vörös Újság 1918. december 7-én megjelent első számának vezércikke valóban a korszak döntő politikai kérdését vetette fel: ki vezessen? A néhány sorral lejjebb megadott válasz is reális, és ma, ötven év múltával is helytálló: „Ezért állunk ki magyar kommunisták a magyar munkásság elé, hogy őt a szükségszerűen elkövetkező, sőt már itt levő új proletárforradalomra előkészítsük." Ez a bátor kiállás fontos időpontban hangzott el. A Kommunisták Magyarországi Pártja ekkor már létező, működő, és percről percre erősebb szervezete, vezetésre hivatott csapata volt a magyar munkásmozgalomnak. Fontos időpont volt ez azért is, mert a proletayátus hatalmáért vívandó harc még minden jelentősebb fázisával együtt előttük állt. Előzmények és fordulat Kétségtelenül nagy út állt már mögöttük is. A munkásmozgalom történetének e fontos eseményét — a kommunista párt megalakulását — sok történeti dátumig visszavezetve meg lehet indokolni. Előzményei megvannak már a múlt században, s századunk elején is. A legdöntőbb időpont azonban az első világháború, amikor a szociáldemokrácia nemzeti pártjainak hosszú sora képtelenné vált saját osztályfeladatainak ellátására. Ez az időpont, ha nem is közvetlen kezdet, de fordulópont az új vezetőerő kialakításáért folyó küzdelmekben. A szociáldemokrácián belüli ellenzékek csíráivá, majd potenciális képviselőivé váltak a forradalmi irányzat győzelemre juttatásának. A magyar munkásság ellenzéki szárnyának kialakulása is lezajlott századunk elején. A Szociáldemokrata Párt vezetőségének baloldali ellenzéke tovább erősödött az imperialista világháború alatt. Ez a fejlődés természetes módon magával hozta egy új párt létrehozásának gondolatát is. A magyar munkásmozgalom forradalmi hagyományainak fontos ténye: a polgári demokratikus forradalom győzelme után konkrét tárgyalások kezdődtek a baloldali szocialisták között arról, hogy továbbra is a szociáldemokraták soraiban maradjanak-e, és belülről próbálják megvalósítani a szükséges változásokat az SZDP politikájában, vagy új csoportosulást hozzanak létre? Az út, amelyen elindultak, a baloldali szocialista erők összevonása volt. Ez már 1918 nyarára megteremtődött. Az 1918. évi januári, majd a júniusi általános sztrájkok megteremtették a baloldal összefogásának konkrét lehetőségeit is! Ez a kapcsolat akkor még elég gyenge szálakat jelentett, de így is előrelépés volt. Az egykori Seeman'kávéházban rendszeres találkozások jöttek létre a szociáldemokrata baloldal vezetői: Vágó, László, Szántó és a forradalmi szocialisták csoportjából Korvin, Kelen és mások között. A baloldali ellenzék jelentősége és tömegbázisa különösen sokat nőtt azáltal, hogy szoros kapcsolatokat létesítettek az ipari munkásság közvetlen képviselőivel, a szakszervezeti bizalmi testület ellenzéki tagjaival. A szocialista baloldal valósággal illegális körülmények között dolgozott a mögéje felsorakozó egyre jelentősebb erők összefogásán. Szántó Béla írta 1918 októberéről: „A nagyobb és vezetőszerepet vivő gyárak munkássága már teljesen a forradalmi csoportosuláshoz tartozott!" A szocialista baloldal fontos szerepet vitt a polgári demokratikus forradalom győzelemre vitelében. Az 1918 november eleji napok felfedték hiányosságaikat is, azt elsősorban, hogy elméletileg nem voltak felkészülve a további teendőkre. Már október közepén az SZDP vezetőségének tudomására hozták, hogy céljuk a szocialista köztársaság. De most, a polgári forradalom győzelme után, tisztázatlan volt számukra a kitűzött céljuk eléréséhez nélkülözhetetlen stratégia és taktika. Tétlenek azért nem maradtak! Már november elsején tüntettek, s a munkásság nagy részének a véleményét fejezték ki: nem tekintik befejezettnek a forradalmat. Ekkortól kezdve egyre élesebben vetődött fel az alapkérdés: ki vezessen ? Ebben az időben több elképzelés alakult ki az új, forradalmi szellemű szervezet létrehozására. Az egyik ilyen terv volt a „Marx Kör". Nem valósult meg, de maga az elképzelés is híven tükrözi, hogy müyen nagy fejlődésen mentek át 1917 októberétől azok, akik létre akarták hozni: a volt „galileisták". A másik két jelentős kísérlet a munkásmozgalmon belül született meg. Az egyikre a német példa szolgált alapul. Ez még a tervezett névben is kifejezésre jutott: Magyarországi Szocialisták Független Csoportja. Lapot is akartak indítani „Vörös Lobogó" címmel. Programjukat a ,ytMinden proletárhoz" című röpiratuk őrizte meg. Ebben követelték a forradalom továbbvitelét, a kizsákmányolás megszüntetését, a földbirtokok kisajátítását. Az előzőnél nagyobb tömegbázissal rendelkező szervezkedés az úgynevezett régi szociáldemokrata ellenzék és a hozzájuk csatlakozott forradalmi szocialisták összefogásából jött létre. Soraikban már határozottabban megfogalmazódott az új párt szükségessége. Kétségtelenül nagy gondot jelentett számukra a szociáldemokrata tömegek kérdése, és sokuk habozását éppen ez határozta meg. A legutolsó — november 17-i — értekezletükön a többség tartott a szakítástól. A megoldást abban látták, hogy az ellenzék teljesen nyílt szembenállásának kinyilatkoztatásaként önálló szervezetet hozzanak létre „Szabó Ervin Kör" néven. A gyakorlatban erre nem került sor. Tárgyalásaik közben bejött Seidler Ernő és közölte: Kun Béla vezetésével hazaérkeztek a volt hadifogoly szocialisták. Ez a hír új helyzetet teremtett. Kun Bélát ismerték a háború előtti mozgalomból, egy kicsit értesülve voltak szovjet-oroszországi tevékenységéről is. A „Szabó Ervin Kör" létrehozását célzó tárgyalásokat lezárták. Új fejezet kezdődött a forradalmi párt létrehozásának munkájában. Közeledett a megoldás és a válasz az alapvető kérdésre. „Ki vezessen?" A forradalmi érlelődésnek, a legrátermettebb vezetők kiválasztódásának, az elvi tisztánlátás megszerzésének is megvannak a maga fokozatai. Ez a hadifoglyok soraiban sem ment egy csapásra. Tudjuk, hogy már 1915-től folyt a szocialista erők tájékozódása, a kapcsolatok felvétele, az agitációs és propaganda tevékenység szervezése. Újságok, brosúrák kiadására is sor került, 1917 után. Azok, akik 1918 tavaszán Moszkvában megalakították a bolsevik párt magyar csoportját, hovátartozásukat tekintve lényegében azonosak voltak az itthon szervezkedő baloldali ellenzékkel: egy részük a háború előtt a szociáldemokrata mozgalom aktivistája volt, más részük haladó, forradalmi szellemű értelmiségi, a Galilei Kör egykori tagjai. Az ellenforradalmi agitáció rosszhiszemű ferdítéseivel szemben az igazság tehát az, hogy a magyar munkásmozgalom saját fiai váltak a lenini eszmék hirdetőivé! És nem a „forradalom exportja" zajlott le! Az oroszországi magyar kommunista csoport tudatosan készült itthoni feladataira. Már 1918 áprilisából tudunk olyan feljegyzésükről, amelyben a magyarországi fő feladatnak „a bolsevik párthoz hasonló" párt megalakítását tekintették. Újságjaik arról is hírt adnak, hogy következetesen törekedtek a leninizmus elsajátítására. Az előbbiekben már említett kiadványaik azt célozták, hogy a kint élő magyarok minél nagyobb tömegei sajátítsák el ezeket az elveket, és váljanak a leendő magyar proletárdiktatúra támaszaivá. A kinti kiadványok egyik legértékesebbje a magyar munkásmozgalomtörténet számára Kun Béla: Mit akarnak a kommunisták? című műve, mely a lenini elvek első magyar nyelvű összefoglalása volt. Tudjuk, hogy Lenin 1918 augusztusában érdeklődött Kun Bélánál a magyarországi helyzetről és az ő terveiről. A Leninnek adott tájékoztatásnak megfelelően október 25-én értekezletet tartottak Moszkvában, ahol elhatározták az új párt megalakítását. A magyar polgári demokratikus forradalom híre meggyorsította szervezőmunkájukat, és 1918 3