Budapest, 1968. (6. évfolyam)

10. szám október - Bécs István: Mexico 1968

Tisztelt Szerkesztőség! Sógoromnál, aki fővárosi tanácstag, akadt kezembe értékes folyóiratuk. így akadtam rá lakásfenntartással kapcsolatos cikkükre, mely a lakbérek megállapítására tesz újszerű javaslatot. Véleményem szerint a cikk eléggé eklektikus tényezőket tesz meg a lakbér alapjául, melyek fő hibája, hogy az új gazdasági irányítási rendszer szellemével nem egyeznek. A közgazdasági szempontok érvényesítése az élet minden területén előre haladt. Az új javaslat ilyen szempontból lényeges visszalépés lenne. A lakbérfizetésnél is meg kell határozni a gazdasági alapokat, és ezekről a jelzett cikk teljesen lemondott. Zavaró volt még a cikkben, hogy a szerzők a használati érték, érték és keresletkínálat által kialakult árakat azonosan érték-jelleggel tárgyalták, így a megfelelő külön kategóriák eléggé keveredettek, amíg belőlük a lakbér kijön. Kérem, hogy mellékelt hozzászólásomat teljes egészében, vagy részleteiben leközölni szíveskedjenek, mivel úgy vélem, hangot kellene adniok más jellegű elképzeléseknek is, és szívesen kész vagyok a szerzőkkel vitára is e tekintetben. Úgy vélem, hogy az eltérés alapja köztünk a fontos. Az enyém a lakbérnek, mint egyéb árkategóriának a gazdasági alapokra való helyezése, az övéké sok objektív és szubjektív szempont szerint a terheknek felosztása, mely a gazdasági alapokon számított egyedi értékeknek — vagy jobban: áraknak — egyáltalán nem felel meg, vagy véletlenül felelhet csak meg. Az olyan kifejezés, mint például „a területi normák túlzott igénybevétele", a fejlődéssel ellentétes, mivel a szocializmus építése perspektívában igenis a nagyobb és szükségleteknek megfelelő lakások felé halad, és nem uniformizációs leszűkítésekhez. A nagyobb arányú lakáscserék erőltetése amúgy sem biztos, hogy népgazdaságilag előnyös, és amellett a jelenlegi kereslet-kínálati viszonyok mellett nem is reális. Maradok teljes tisztelettel, kívánok Önöknek további munkájukhoz sok sikert. dr. Vándorffy József okleveles gépészmérnök, okleveles közgazda Tisztelt Szerkesztőség! Folyóiratuk 8. számában egy cikket olvastunk a budafoki „Nyugdíjasok Házá"ról, egy ismeretlen (aki saját bevallása szerint nem is látta a házat) szubjektív véleményét, hogy miért nem kell neki ez az intézmény. Kérjük, közöljék „leplezetlenül" a mi válaszunkat, lévén autentikusabbak erre, mivel hónapok óta itt élünk. Az újságokból bárki megérthette a lényeget (feltételeket), felesleges volt nem tetszése esetén a további érdeklődés. A lakás főbérleti, megtekintheti a rendőrségi bejelentőket, különbség, hogy bútorozva béreljük. Ennek két oka is van: a ház modern, luxus kivitelű, a lakásokban beépített szekrények, garderobe és konyharész; közös helyiségei, tv, rádiószobák, étterem, hall a legmodernebb ízléssel berendezettek, ettől nagyon elütne a talán értékesebb, de régi holmi. A másik: mivel egyformák, senki sem érezheti lejjebb vagy feljebb magát a berendezése miatt. Kultúremberek vagyunk, akik már voltunk üdülőben, szállodában, ahol nem törtünk, zúztunk, tehát a bútorra ügyelni számunkra nem kényelmetlen. Személyes dolgainkkal (szőnyeg, kép, dísztárgyak, könyvek) olyan meghitté varázsoltuk lakásunkat, hogy nincs két egyforma otthon. A bútorainkért kapott „fillérek" az aranyalapunk. Űj lakást, új bútorokat pedig a mi korunkban már nem tervezünk. Tévedés, a ház nem öregek háza, hanem egészséges, de megfáradt nyugdíjasok otthona, akiknek az SZTK épp úgy jár, mint másnak, tehát öregellátásra itt szükség nincsen. Sajnáljuk, hogy 1963-ban látott utoljára szociális otthont, mi most 1968-ban láttunk egyet Budán a Fő utcában, s egyáltalán nem viszolygunk tőle. Sokkal inkább egy eltartási szerződés alanyaként, a bizonytalan sorstól, vagy a kórházak elfekvő osztályától. Azt is sajnáljuk, hogy lakáscímét nem tudjuk, mert megkérnénk, közölje velünk költségvetését, hogyan él jobban, mint mi itt, hogyan osztja be nyugdiját, hogy abból a lakásra, javításokra (festés), tv, rádió, újság előfizetése, a fűtés, tüzelőhordás, a heti nagytakarítás, mosógép, centrifuga, hűtőszekrény vétele és üzemeltetése, kifutja. Mert mi számoltunk, s előnyösebb és méltányosabb ár a havi 400,— forintnál mindezekért — hozzá központi fűtés és állandó forróvíz — elképzelhetetlen. Mi csak ebédet igényelünk, a reggelit, vacsorát tetszés szerint oldjuk meg. Gyermekéhségünk nincs, de miért is lenne, hiszen unokák, rokonok, jóbarátok, ismerősök éppen úgy látogatnak és szeretnek, mint eddig. Minket senki sem kényszerített ebbe a szép otthonba, nyugalomba vonulásunk alkalmából megbecsülésnek, kitüntetésnek érezzük, hogy ennek a kis kollektívának tagjai lehetünk. Mi nemcsak lakótársakat találunk, hanem barátokat is, s egymás megbecsülése, segítése nem üres szólam, hanem valóság. Rendnek, fegyelemnek itt is kell lennie, ez természetes, de a bírálatot a vezetőség igényli és nem fojtja el, lévén kísérleti intézmény, s mi vagyunk az úttörők. Észrevételeinket figyelembe veszik, hogy az új, ezután épülő nyugdíjas-házakat minél tökéletesebbé tehessék. Egy ilyen szociális elgondolást, amiből még nagyon sokan és boldogan részesülhetnek, ilyen egyértelműen fölénnyel elmarasztalni valakinek, aki a dolgokat, körülményeket nem is ismeri, szerintünk felelőtlen igazságtalanság és tiltakozunk ellene. 29 aláírás a budafoki Nyugdíjas Ház lakói Del Medico Imre, Budapest XIV., Kuthy Örs Budapest XI. Júliusi szerkesztői üzenetünk, mint utóbb kiderült, téves volt. Akkor valóban arra számítottunk, hogy az előfizetőknek továbbra is borítóban tudjuk küldeni a lapot. Sajnos, nem tehetjük, egyszerű költségvetési okok miatt. A nyomdai árak, mint tudják, igen jelentős mértékben megdrágultak és számos lap emelte az árát. Mi ezt nem akartuk, viszont azt sem kíyánhatjuk, hogy a Fővárosi Tanács a maga kulturális költségvetését a lap fenntartásával túlzott mértékben terhelje. Minden tételt meg kellett tehát vizsgálnunk, ahol valamit is megtakaríthatunk. Ezért került sor arra, hogy megszüntettük a borítékot — amire egyébként az utcai árusok már korábban is sokat panaszkodtak, — továbbá arra is, hogy a korábbinál nagyobb mértékben igyekszünk hirdetéseket közölni a lapban. Ez utóbbit is több olvasónk kifogásolta, pedig véleményünk szerint a színvonalas és szép hirdetés nem árt sem a napilapoknak, sem a folyóiratoknak; az új mechanizmus elve szerint szükség is van rá. Mindenképpen úgy hisszük, jobban jár vele az olvasó, mintha esetleg, olcsóbb papírra tértünk volna át, ami a képek minőségét rontotta volna erősen, vagy megszüntettük volna a színes borítót. Márpedig például, ha megnézik ennek a mostani számunknak a hátlapját és összevetik egy hasonló minőségű, önállóan forgalomba kerülő színes reprodukció árával, akkor megértik, hogy egyfelől igazán nem magas a lap ára, kiállításához és tartalmához mérten, másfelől valóban érdemes mindent elkövetni annak érdekében, hogy továbbra is ezen az áron és ilyen minőségben adhassuk. Köszönjük a rejtvény tördelésére vonatkozó észrevételt, igyekszünk a jövőben úgy tördelni, hogy hirdetés legyen a hátlapján és ne kelljen sajnálniuk a számjegy kivágását azoknak, akik a rejtvény megfejtését beküldik. „A főváros életéből" című rovatunkban olyan adatokat rögzítünk, amelyeket a napisajtó közölt már, sőt talán terjedelmesebben közölt, de amelyeket dokumentumképpen érdemes rögzítenünk — a lap hosszú nyomdai átfutását tekintve erősen post festam is — azok számára, akik a lap példányait megőrzik és a későbbiek folyamán esetleg forrásként felhasználják. A felvetett egyéb kérdésekre még majd visszatérünk. Kovács Béla Budapest. Megnyugtatjuk: nem akarunk lapunkból könynyű fajsúlyú magazint csinálni, sem a lap kiállítása, sem vállalt programja, de még a megjelenési formája sem teszi ezt lehetővé. Viszont: a „fajsúly" nem jelenthet azért arisztokratikus beszűkülést. A rádió és televízió táncdalfesztiválját milliók nézték és hallgatták végig nagy érdeklődéssel. De továbbmegyünk: a zenés szórakozóhelyeket évente lényegesen több ember látogatja, mint a színházakat és mozikat együttvéve. Mellékesen szólva, ugyanazok az emberek, akik a legmagvasabb tregédiáknak és legnehezebb olvasmányoknak, zenei eseményeknek, vagy kiállításoknak az élvezői, más hangulatukban, más alkalommal nagyon szívesen megnéznek egy jó buríeszkfilmet és örömmel hallgatnak népzenét vagy dzsesszt. A könnyű szórakoztató műfajok tehát nem feltétlen alacsonyrendű jelenség és tömeghatása miatt nagyon is fontos közügy. És mint minden művészet, a szórakoztató művészet is lehet ilyen vagy olyan színvonalú. A beat-zene a könnyű műfajban korunk legjelentősebb új zenei áramlata, amely különösen a fiatalok körében hódít. Támadni a beat-zenét több szempontból sem helyes. Egyrészt, mert mindig kicsit meddő dolognak látszik az öregek morgolódása a fiatalok divatja ellen, másrészt mert szükségtelen politikai üggyé felfújni azt, ami nem politikai ügy. Harmadrészt, mert a jó beat-zene semmivel sem alábbvaló a megelőző korok szórakoztató zenei áramlatainál, sőt, úgy érezzük, közelebb áll hozzánk, jobban kifejezi korunkat, mint a századelő bécsi ihletésű szórazkoztató muzsikája, vagy az azt követő amerikai dzsessz irányzatok. Mint minden divatnak, ennek is vannak buta majmolói. De van néhány együttes hazánkban is, amely, főként a magyar folklór felhasználásával eredetit és hazait ad hozzá ehhez a világdivathoz. És mind hangszerelésben, mind előadástechnikában olyasmit produkál, ami nemcsak egyszerűen talp alá való, hanem értékes zenei élmény, s közelebb segíti a fiatalokat a komolyabb fajsúlyú modern zene megértéséhez. Ezek közé tartozik véleményünk szerint az Illés-együttes is. Tagjai nem műemlékrongálás végett kapaszkodtak fel a Ferdinánd-kapura és nem is hisszük, hogy ilyen rossz példát adnának másoknak. Arról van szó, hogy a fotós így állította be őket, mert érdekesnek találta a hagyománynak és a maiságnak, réginek és legújabbnak ezt a találkozását. Mi pedig úgy ítéltük, hogy a kép jó és ahogy mondani szokták: „blickfangos" címlap. Egyben kapcsolódik az aktuális „közéleti eseményhez", a táncdalfesztiválhoz és illeszkedik az az évszakhoz, a nyárhoz. Végezetül nagyon köszönjük levelét, mert lapunk szeretete és féltése érezhető minden sorából. Mi sem akarunk rendszert csinálni abból, amit egyszer-egyszer megengedünk magunknak. Több olvasónknak üzenjük: Örülünk, hogy tetszettek közleményeink Pest-Buda dalairól. Ennek a témának a jövőben is szívesen adunk helyet. 9. számunk hátsó borítójáról sajnálatos módon lemaradt ez a szöveg: Adriáén van Ostade (Haarlem, 1610-1684) holland festő, a paraszt zsáner-festészet fő képviselője a holland művészetben. F. Hals tanítványa volt. Kezdetben mozgalmas paraszti interieurőket ábrázolt, hideg színekkel; később sötétebb színvilágot használt, és a sokalakos kompozíciók helyett egy-két figurából álló életképeket festett. Reprodukciónk Halárusnő című művét ábrázolja (tölgyfa, 29X26,5 cm). A kép a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. A SZERKESZTŐ POSTAJA 48