Budapest, 1968. (6. évfolyam)

10. szám október - Bécs István: Mexico 1968

A zapotek indián elnök, Benito Juárez hozta a törvényt, vagy valaki más, ezt nem sikerült Mexikóban kiderítenem. Tény, hogy még ma is érvényes az a rendelkezés, miszerint kínaiak, magyarok és japánok nem telepedhetnek le az aztékok földjén. Kivételes esetekben ettől többször is eltekintettek. Különösen Cardenas tábornok elnöklése idején, amikor a nácizmus elől menekülő magyarokat is befogadta Mexiko. A Ciudad de Mexicóban élő dr. Rácz László magyar forradalmár, marxista újságíró és író mesélte: „ . . . a magyaroktól nyolcszáz dollár biztosítékot kérnek — hogy nem telepednek le—, amikor mexikói földre lépnek. Nem mentesült ez alól dr. Radó Sándor, a nemzetközi tekintélynek örvendő professzor sem, pedig őt a hivatalos mexikói szervek hívták meg ..." Mi vezérelte a mexikóiakat, hogy ilyen megkülönböztetett tiszteletben részesítenek bennünket ? A történelem adja a magyarázatot. A múlt század második felében III. Napóleon szemet vetett Mexikóra. Ötletének támogatására megnyerte Miksa Habsburg főherceget, Ferenc Károly legidősebb fiát, I. Ferenc József testvérét. III. Napóleon terve az volt, hogy trónra segíti Miksát, és Franciaországnak alárendelt császárságot hoz létre Mexikóban. Tervének végrehajtásához kapóra jött a liberálisok és a konzervatívok között dúló belső viszály, amely már polgárháborúig fajult. (Reformháború, 1857—1860.) A Mexikó fizetésképtelensége miatt 1861-ben indított angol — spanyol—francia intervenció is Napóleon malmára hajtotta a vizet. A francia uralkodó szövetségeseinek háta mögött összeszűrte a levet a megvert konzervatívokkal, és serege 1862. január 7-én partra szállt Veracruznál. Miksa főherceg — a mexikóiak Maximilian néven emlegetik — nemcsak a francia szuronyokra támaszkodott. Saját „seregé" is volt: néhány ezer, Magyarországról verbuvált kétes elem. Miksa katonái nem hősiességükkel, hanem kegyetlenkedéseikkel és fosztogatásaikkal tűntek ki. Rövid idő alatt kivívták még a velük szövetséges mexikóiak gyűlöletét is. S mivel nagyobbrészt magyarul beszéltek, az emlékekben „hungaros"ként maradtak meg. Miksát és gyülevész seregét elsöpörte Benito Juárez nemzeti felszabadító háborúja. A rossz emlékeket azonban még az idő távlata sem szépítette meg. Valószínű, hogy ezért lett valamennyi magyar persona non grata, nem kívánatos személy Mexikóban. Az olimpia idejére azonban felfüggesztették ezt a törvényt. Sőt, aki sportügyben utazik Mexikóba, kauciót sem kell fizetnie. Tőlem sem kért senki egy árva pesot sem. Nyilván a japánok is minden akadály nélkül utazhatnak a piramisok országába ebben az időszakban. (A Kínai Népköztársaság nem tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak — NOB —, és nem vesz részt az olimpián. Egyébként pedig a rendezés jogát csakis olyan városnak ítélik oda, amely biztosítja a NOB valamennyi tagországának a részvétel lehetőségét.) Az olimpiák történetében eddig csupán egyszer fordult elő, hogy hazánk nem kapott meghívást. 1920-ban, az antwerpeni olimpián nem vehettünk részt, mint az első világháborút kirobbantó, úgynevezett Központi Hatalmakhoz tartozó ország, noha már addig is remek olimpiai hagyományokkal rendelkeztünk. Sőt, dr. Kemény Ferenc személyében az olimpia bölcsőjénél is bábáskodtunk. A magyar gimnáziumi tanár egyik részvevője volt annak a nemzetközi értekezletnek, amelyet Pierre de Coubertin francia tudós hívott össze a párizsi Sorbonne egyetemen, 1894. június 23-án. Ez az értekezlet határozta el, hogy az ókori hellén hagyományok alapján életre kelti az olimpiai játékokat. Két évvel később, 1896. április 5-én, Athénben tizenhárom nemzet részvételével megkezdődött az első modern olimpia. (Budapest is kérte a rendezés jogát.) Azóta az olimpia meghódította az egész világot, és a legrangosabb sportversenyként tartják számon. Ezt bizonyítja a résztvevő országok száma, amely a továbbiakban így alakult: 1900 — 19; 1904 — 10 (az USÁ-ból a hosszú hajóút miatt sokan távol maradtak); 1908 — 22; 1912 — 28; 1920 — 29; 1924 — 44; 1928 — 46; 1932 — 38 (ismét USA); 1936 —49; 1948—59; 1952 —69; 1956 — 69 (repülőgéppel már Ausztrália sem távolság); i960 — 85; 1964 — 95. Noha Pierre de Coubertin szerint az olimpiákon nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, az első olimpiától kezdve azért küzdött valamennyi nemzet, hogy minél több aranyérmet nyerjen. A magyar sportolók sem csupán részvételükkel fejezték ki az olimpiai eszme támogatását. Hazánk a győzelmekben is osztozkodott, és számos nagyobb nemzetnél jobb eredményeket ért el. Tizennégyszer álltak rajthoz az olimpián magyar versenyzők, tizenkilenc sportágban. Legeredményesebbek a vívók 25 első, 9 második, 11 harmadik, 9 negyedik, 13 ötödik és 5 hatodik helyezéssel. Aranyérmet nyertek még a birkózók 40