Budapest, 1968. (6. évfolyam)

10. szám október - Károlyi Mihály két írása

Két dokumentum Két kevéssé ismert Károlyi-írást adunk közre. Az első egy 1919. október 3 i-én kelt levél, amelyet Károlyi Bakos Mihályhoz, régi és hűséges inasához, illetve annak munkásként dolgozó fiához írt s amely úgy jutott a hatóságok kezére, hogy a kézbesítő fiút elfogták. 1924-ben a kúria Károlyi elleni perének értékes bizonyítékává lett ez az írás. A Világ 1924-ben riportsorozatban számolt be a perről, s ezt az alkalmat használta fel a levél teljes szövegének közlésére. Más mód a levél nyilvánosságra hozatalára nem volt. A levél önmagában is érdekes és értékes dokumentum. Még érdekesebb a csehszlovákiai A reggel c. lapban 1929-ben megjelent Károlyi-cikk mellé téve. Ez utóbbi cikkében Károlyi Jászi Oszkárnak a Habsburg birodalom felbomlásáról írt könyve néhány megállapítását vitatva fejti ki nézeteit. Érdemes felfigyelni a változásra, amelyet a levél és a cikk megírása között eltelt tíz esztendő Károlyi gondolkodásmódjában, politikai célkitűzésében, a múlt és a jelen értékelésében előidézett. A világpolitika eseményeinek figyelemmel kísérése (erre a cikkben számos utalást találunk), valamint elméleti tanulmányai (ezek során jut el Marx és Lenin elmélyült olvasásához) felis mertetik és megértetik vele az osztályok és az osztályharc szerepét. Ha a Bakoshoz írt levelet nézzük, még egységes dolgozó osztályokról, demokratikus tömegekről szól, beleértve ebbe az általános terminológiába a munkásosztály és a parasztság mellett a kispolgárságot, sőt, a középburzsoáziát is. 1919-ben még el tudja képzelni a munkásosztályra és a parasztságra támaszkodó, annak érdekeit szem előtt A vencei Károlyi szoba egy részlete tartó burzsoá államot, ahol a demokratikus tömegek befolyása az általános és titkos választójog törvénybe iktatásával a parlamenten keresztül biztosított. Itt, ebben a levélben, csak az októberi forradalom polgári demokrata eredményeihez való hűségre szólítja fel a mijnkásokat, mert a proletárdiktatúráról még mindig az a véleménye, hogy elhamarkodott lépés volt. 1929-es cikkében már világos terminológiát használ. Munkásosztályról, parasztságról, kispolgárságról ír. Az osztálytagozódást és ezek eltérő érdekeit vüágosan látja. Következésképpen a polgári demokrácia burzsoá osztályuralomhoz kötöttsége, alapvetően kizsákmányoló társadalmi rendje sem kétséges előtte. Jászival vitatkozva világosan kifejti új politikai programját : „Nem fogok harcolni a nyugati demokráciáért!" „Az uzsorakapitalizmusnak és a humánus-kapitalizmusnak ez a (Jászi-féle) szembehelyezése sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem állta meg a helyét." Tehát ezek nem valóságos alternatívák, ahogy a magyar feudál-kapitalista államrend nyugati típusú demokráciával való felváltása is csak a kizsákmányoláson alapuló társadalom restaurálása lenne, s nem hozhatna lényegi változásokat. A cél tehát a szocialista társadalom létrehozása, ebben pedig az őszirózsás forradalom vívmányai nem célként, hanem csak eszközként lehetnek jelen. Az a felismerés, hogy az ellenlábas osztályok együttműködése csak illúzió, nemcsak a polgári demokrácia bírálatához, hanem egy sor más kérdés helyes értékeléséhez és megválaszolásához is eljuttatja Károlyit ebben a cikkében. Ezek közül csak még egyet, a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos álláspontját emelném ki. „A látszólagos fajok harca tulajdonképpen osztályharc volt" — állapítja meg. Tehát a magyar nacionalizmus, és természetesen, minden nacionalizmus faji karaktere csak másodrendű; szociális indítékok leplezésére szolgál. A nemzet osztályok feletti jelszavával a burzsoázia egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy jelentős tömegeket mozgósítson saját céljaira. Károlyi egy alapigazság, az osztályharc szerepének megértéséig jutott el, s ennek megfelelően megújította politikai programját, szinte önmagát tagadva meg. Erre csak a történelem kivételesen nagy egyéniségei képesek. s. M. Károlyi Mihály levele Bakos Mihályhoz* „Kedves Bakos, azt hallom, hogy a munkások többször eljönnek lakásomra és kérdezősködnek hollétem után. Mondja meg nekik és mindazon munkásoknak, akikkel találkozik, hogy én nem hagytam el őket és száműzve bár, de meg nem törve, idegenben dolgozom a munkásság érdekeiért, a közös nagy ügyért. Ma, október 31-én, a forradalom évfordulóján, fájó szívvel gondolok vissza a múlt év eseményeire. Hosszú évek küzdelme végre diadalra vezetett, bár a magyar történelem legszomorúbb időpontjában, egy levert háború után győzött a demokrácia. Az ország engem választott vezérévé, akiről mindenki tudja, hogy a polgári pártok legradikálisabb szárnyának voltam vezetője, és azt, hogy a szocialista pártban volt * Megjelent a Világ 1924. november 14-i számában