Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - A budai pasák vári palotája

Egy 1684-ből származó metszel részlete, amely a budai pasák egykori palotáját ábrázolja (Molnár János repr.) II budai pasi vári palotája AVárhegy déli részének a Dunára néző oldalán — a volt királyi palota és a Hunyadi János út közötti szakaszon — magasba emelkedő bástyafalak zárják el a kilátást a szemlélő elől. A falak mögött a híres Sándor Móric gróf volt palotája — a Sándor-palota — és a budavári karmeliták XVIII. századi kolostorának ma még romos épületei állanak. Sokan talán nem is sejtik, hogy a várnak ez az aránylag kis területe fővárosunk sokévszázados történelmében igen gyakran jelentős szerepet játszott. A terület már a XIII. századtól kezdve betelepült volt, amely kontinuitását szinte napjainkig megtartotta. Fokozott jelentőségét részben a közelben álló királyi székhely biztosította, részben pedig a mai Hunyadi János út vonalában állon Szt. János- vagy — amint a török időkben nevezték — Vízi-kapunak köszönhette. Sűrűn használt közlekedési útvonal volt ez, amely a várat a Duna-parti alsóvárossal kötötte össze. E helyütt állott a budai pasák „oszmánli" stílusban épült palotája. Amikor a törökök 1541 szeptember 2-án Budát birtokukba vették, a -szultán hatalmát képviselő budai pasák kezdetben nem a Várban, hanem a Víziváros valamely nagyobb épületében rendezték be otthonukat. Az 1598-as budai ostrom alkalmával azonban a császáriak, lerohanva az északi külvárost, betörnek a Vízivárosba. A törökök az ostrom elől a várba menekülnek. Ilyen körülmények között a pasa Duna-parti otthona sem nyújtott kellő biztonságot, ezért áttette székhelyét a „jól védett" Budai Vár falai közé. A XVI. század legvégén és a XVII. század kezdetén épült palota, — vagy ahogyan maguk a törökök nevezték, a szeráj — elpusztult középkori lakóépületek helyén, a mai Színház utca 5 — 7. számú telken állott. Egy félévszázad múltával ezt a palotát azután Kara Murád pasa 1651 — 53 között jelentős mértékben átépíttette, illetőleg megnagyobbíttatta. Erről a már átépített palotáról a nem sokkal később Budán járt Evlia Cselebi a következőket mondja: „E középső vár északi részén a várfal fölött a Duna folyóra, Pest síkjára és Kecskemét völgyére nézőleg, ablakos, erkélyes, szüköcske, kisebbszerű divánkháne van. Kétszáz szűk szobás, szűk udvarú, egy fürdőjű, kert nélküli palota ez. Kara Murád pasa e palotában nem fért el, azért kibővíttette és kijavíttatta azt. . . Valamennyi szobája a vár fala fölé épült nagyon szép és szellős . . ." A török uralom utolsó napjait is épségben túlélő szeráj épületét az 1686. évi visszafoglalás után elsőként a jezsuiták kapják meg, majd nem sokkal később a karmelita rend tulajdona lesz. A pasa hajdani palotájának közelében álló Fehérvári rondella — a török időkben Kászim pasa bástya — területén állott a budai helyőrség egyik lőporraktára. 1723. március 28-án ismeretlen okból a lőpor felrobbant és a robbanás következtében a környéken hatalmas tűzvész keletkezett. Ennek a tűzvésznek esett áldozatul az ostromot szerencsésen átvészelt pasapalota. A romok helyén épült fel azután a karmeliták barokk kolostora és temploma, amelyekben a második világháború során jelentős károk keletkeztek. A pasák palotájának szoros tartozékát képezte a pasa és háznépének egyházi céljait szolgáló dzsámi, amelyet épp ezért a törökök „Pasa dzsámi" vagy „Szeráj dzsámi" néven neveztek. Ezt a budavári ferencesek templomából alakították át — hasonlóan a többi keresztény templomhoz — muzulmán dzsámivá. A dzsámi előcsarnokában „ólomtetejű kupola alá temetve fekszik" Ahmed bég, akinek sírja ebben az időben ismert zarándokhely volt. Ugyancsak Evlia Cselebi említi, hogy a vár egyetlen csorgókútja — csesméje — is „a pasa palotája dzsámijának háremkapujánál, Ahmed bég mauzóleuma mellett. . ." van. A budai pasák vári palotájáról fennmaradt néhány XVII. század végi ábrázolás. Ezeken a metszeteken — amelyek főleg az 1684-es, de leginkább az 1686-os ostrom harci szüneteiben készültek, vagy már az ostrom utáni városképet örökítették meg — a szeráj épületét a budai városkép részleteként mutatják be. A szeráj épületének pontos lokalizálását elsősorban Buda török térképe — amelyet Marsigli olasz származású hadmérnök mentett ki az égő budai török könyvtárból —, valamint a vár bevétele után készült számos hadmérnöki felvétel, illetőleg helyszínrajz tette lehetővé. Ezek ugyanis a budai pasák vári palotáját és annak dzsámiját egybehangzóan és egyértelműen a mai Színház utca keleti oldalán, a már említett területen jelölik meg. A Budapesti Történeti Múzeum e területen végzett ásatása - mely a jelen sorok írójának vezetésével folyt — már eddig is sok érdekes részletét tárta fel nemcsak a pasák hajdani palotájának, hanem az egykor itt állott középkori épületeknek is. A kezdetben csupán tájékozódó jellegű feltárások — amelyet alapos forrásanyag kutatás előzött meg — a volt karmelita kolostor keleti homlokzata és a bástyafal közötti terepszakaszon indultak meg. Az ásatás már néhány nap után igen érdekes eredményekre vezetett és rövidesen elő is került az a kelet—nyugati irányú keskeny sikátor, amely a pasapalota Dunára néző szárnyát egy északi és egy déli szakaszra osztotta. Nagy számban kerültek itt elő azok a gazdagon faragott építészeti részletek — elsősorban ajtó és ablakkeret töredékek —, amelyek a palota égésekor zuhantak le a felsőbb szintekről. A pusztulást jelző, csaknem másfél méter vastagságot is elérő égett réteg alatt érintetlen állapotban került felszínre a sikátor lépcsősen kialakított, lekövezett járószintje. A sikátortól északra eső palotaszárny keleti homlokzati falának is több részlete előkerült, amelynek köveit a tűz eléggé megrongálta. A több éven át folytatott feltárás eredményeként ezen a területen jórészt sikerült a török épület — amelynek építésén belül két periódus is szétválasztható volt — alaprajzi elrendezését meghatározni. A második építési korszakból származó falmaradványok az 1651 és 53 közetti Murád-féle átépítéssel állanak kapcsolatban. A palota földszinti helyiségeinek maradványain kívül több helyen előkerültek a belső zárt udvar macskakövekkel burkolt kisebb részletei. A budai pasák egykori szerája igen szerteágazó csatornahálózatának maradványaira néhány helyen ugyancsak rábukkantunk. A jelenlegi várfal erősen előreugró középső szakasza — amelynek külső síkját a visszafoglalást követő időkben falköpennyel erősítették meg — ugyancsak török eredetű és a pasa palotájával szoros összefüggésben van. Szinte páratlan jelentőségű eredményre vezettek azonban azok a feltárások, amelyeket az egykori karmelita kolostor épületének északi szárnyának földszinti folyosójában és helyiségeiben folytattunk. Itt került elő az Evlia Cselebi budai leírásában említett fürdő, amely egykor a pasák magánfürdője volt. A fürdő nyolcszög alaprajzú központi helyisége eredetileg vörösmárvány padozatú volt, falait pedig halványrózsaszín terazzós vakolat fedte. A magyarországi török építészet emlékei között ez az egyetlen ismert és feltárt magánfürdő „hamam", azaz gőzfürdő volt. A feltárás során napvilágra került a fürdő teljes fűtőberendezése, a fűtőkamrával és az igen jó állapotban megmaradt kemencével, amelynek melege a padozat alatt húzódó fűtőcsatornákon cirkulálva melegítette fel a helyiségeket. Ugyancsak ennek a kemencének a segítségével állították elő a fürdéshez szükséges melegvizet. A római termák fűtéséhez hasonló hypocaustum-rendszerű fűtőberendezés a XVII. századi török építészet jelentős technikatörténeti emléke. A nyolcszögű fürdőhelyiség előteréül szolgáló kisebb négyzet alaprajzú helyiség vörösmárvány padlóburkolata ma is csaknem teljes épségben megvan. A padozat alatt a fürdő szennyvizét levezető csatorna húzódik. A fürdő feltárt maradványaitól délre és délkeletre ép állapotban megmaradt kövezetre leltünk, amely ugyancsak a belső udvarhoz tartozó részlet lehetett. Az udvar szintje alatt megtaláltuk azt az agyagcsövekből készült vízvezetéket, amely a fürdő vízellátását biztosította. Az épületmaradványok feltárása közben igen gazdag kisleletanyag is előkerült. A pasák palotájának hajdani hétköznapi életére utaló háztartási edények és különféle más használati tárgyak és eszközök láttak napvilágot. Találtunk itt kínai porcelán tányérok maradványait, a kisázsiai Iznik híres műhelyeiben készült fajánsz findzsák és ibrikek töredékeit, vörösrézből készült kannákat, különféle késeket és fegyvereket, valamint a díszes pipák egész tömeget. Az ásatások eredményei már eddig is számos kérdésre adtak választ, ennek ellenére azonban mégis maradtak olyan nyitott és tisztázásra váró jelentős problémák, amelyekre a további feltárások adhatják meg a feleletet. Gerő Győző 42