Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Volly István: Pest-Buda dalai II.

/ A Kiscelli Múzeum Archívumából csolyázásra alkalmas-e még az olvadozó jég Az egylet irodájában ilyenkor vége-hossza nem volt a kérdezősködésnek. Minden korcsolyázó úgy ismerte az egylet 20-82-es hívószámát (akkor még nem volt automata telefonközpont), mint ahogy napjainkban fejből tudjuk, hogy hatszor kell a kettest tárcsázni, ha taxit rendelünk. A későbbi években, amikor a jégpálya már látogatottabb volt, a főváros forgalmasabb helyein ovális alakú hirdetőtáblák adták hírül a jégpálya nyitva- vagy zárva-tartását. Reggelenként kerékpáros küldöncök helyezték el a táblákon a megfelelő feliratot és egy kis zászlót, ha a pálya nyitva volt. A téli hónapokban a budapesti utcakép jellegzetes tartozékai voltak a BKE táblái. Idővel kevésnek bizonyultak az utcasarkokon elhelyezett hirdetések, s a jobb hírszolgálat érdekében minden villamos-megállóhelyre is szereltek táblát. 1898-tól kezdve pedig Puskás Tivadar világhírű találmánya, a „beszélő újság" (Telefon Hírmondó) is közölte a jégpálya híreit. Bizonyára vannak még néhányan, akik a századforduló táján a budapesti korcsolyázó életnek aktív részvevői voltak, ők is tudnának mesélni; de még hitelesebb, ha egykorú írást idézünk. Dr. Márkus Jenő, Magyarország 1903. évi műkorcsolyázó bajnoka írta 1909-ben az itt következő sorokat. „Végre beköszöntött az igazi tél! A hűvös szélben lobogva hirdetik a kis zászlók, hogy Az Erzsébet Nőiskola házi jégpályája az Ajtósi Dil KOiU OK' tást is Kezdetben petróleumlámpákkal kísérleteztek, majd áttértek az ívfény- és később az izzólámpás világításra. Most már késő estig állhatott a bál; s csakugyan, a jégpályán kialakult sajátos társasági életben valóságos báli hangulat uralkodott. Egyre többen járták a korcsolya alá alakított csárdást, keringőt, mazurkát és a francia négyest. Nem hiányoztak a lányok kísérői sem, akik a melegedőből vagy kényelmes szánkókon üldögélve gyönyörködtek a jégen ide s tova „iringáló" fiatal párokban. Hogy a mamák meg ne fázzanak, a szánkók talpára kis agyagbögréket erősítettek, amelyekből izzó szénparázs árasztott valami kis meleget. Néhány esztendő múlva a tagok és a részjegyesek száma meghaladta a kétezret; több ezer napijegyes látogatta egy-egy idényben a jégpályát. Az egylet kinőtte az első évben épített melegedőházikót is. 1875-ben Lechner Ödön műépítész tervei alapján elkészült az új korcsolyacsarnok. A famunkával gazdagon díszített kioszkszerű épület csaknem két évtizedig adott otthont a jégsport híveinek. Lechner alkotása helyébe 1893-ban Francsek Imre tervei szerint új csarnok épült. Ezt az épületet azóta némileg kibővítették, de még mai alakjában is megőrizte újkori barokk stílusát. A csarnok középső kupolája alatt ma is látható az a félkör alakú homlokzattal ellátott helyiség, amelyben annak idején a katonazenekar játszott. soron (Klösz Gy. felvétele, Harsányt reprodukciója) A Dózsa György út környékének lakói, főleg a gyerekek, jól ismerték azt a különös kiképzésű faépületet, amely a Damjanich utcával szemben, a sátorcirkusz szomszédságában állt. A gyerekek „csőszház" néven ismerték és így emlegették azok is, akiknek ma az unokái szaladgálnak a Városligetben. Ez az épület eredetileg korcsolyacsarnok volt és nagyapáink a gyenge fagyok idején az előtte levő játszótéren korcsolyáztak. 1895-ig ugyanis a Városligeti-tó nem volt szabályozva, vizét nem lehetett leengedni. Ezért a rendőrség a korcsolyázást csak akkor engedélyezte, ha az úszó jég legalább 10 cm vastagságúra hízott. Hogy a kisebb fagyok idején is biztosítani lehessen a korcsolyázást, szükség volt egy olyan pályára is, ahol nem fenyeget a beszakadás veszélye. Erre a célra bérelte ki 1888-ban az egylet a fővárostól az említett játszóteret, amelyet fellocsolva korcsolyapályaként használtak, amíg a tó jege az előírt vastagságot el nem érte. A kisegítő pálya mellé épített korcsolyacsarnok csak hét évig szolgált ebben a minőségben; utána a főváros tulajdonába ment át, és fennállásának 79. évében, ez év nyarán bontották le. Fél évszázadnál is hosszabb ideig (1869-től 1926-ig) hazánkban a korcsolyázás merőben az időjárástól függött, és fagypont körüli időben nem lehetett biztosan tudni, vajon befagyott-e már a tó, illetőleg kor-4}