Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - Szamos Rudolf: A Gellérthegy legendája

Két kútszobor Erdélyi József: Dunai hang Hegyek közül, mezők mellől, — jön a Duna észak felől; kérik szép nagy zöld szigetek, hogy ne menjen, hogy álljon meg; őket körül ölelgeti, szigeteit úgy szereti; de mennie, mennie kell: várja a Fekete-tenger ... Jön a Duna észak felől, Ipoly s Garam síkja mellől; kanyarodik Esztergomnál, délre fordul s jön, meg nem áll; szél veri most acélkékre, úgy néz fel a nyári égre, nappal napos — világosra, éjjel holdas-csillagosra. Jön északról s halad délre; gondol már is tán a télre; vizét midőn jég borítja, s a szél majd nem bodorítja; jön haragoskékre festve, Visegrádról Budapestre, be a székesfővárosba, a büszkébe, a tornyosba. Arnyak hullnak, fények hullnak, parton-hídon lámpák gyúlnak, — nem fél ő a fénykardoktól, lámpafényes kőpartoktól, hídaktól és hídlábaktól, palotáktól-templomoktól, Várhegytől és Gellérthegytől, sem csillagtól, sem kereszttől. Nem áll meg a nagyvárosban, a fényesben — fénykardosban; folyik tovább meg nem állva, Újvidékre és Belgrádra; országhatárt nem ismerve, igyekszik ö a tengerbe; forrásból jön, erdőből jön, s megy hogy tengerbe ömöljön. Partján élnek szorgos népek, legények és lányok szépek, szép kisdedek, szép öregek, — hü költője én hadd legyek; legyek bár akárhány éves, szívem legyen mély és széles, mint ő, folyók folyam-anyja; hangom legyen az ő hangja. Súgjon-zúgjon és csobogjon, forrása el ne apadjon; legyen patak csörgedező s kősziklákkal görgedező; egyesüljön patakokkal, kis folyókkal, nagy folyókkal; közösüljön a Drávával, a Tiszával s a Szávával. Minden népet és országot egyesítsen; a világot egyesítse, közösítse, ne ossza s ne különbítse; s követelje a költőtől: érjen embertől-emberig, mint a Fekete-erdőtől ő a Fekete-tengerig! ... Köztéri szobraink galériájából megejtő szépségével üdítő oázisként tündöklik fel két modern budai kútszobrunk. Ferenczy Béni alkotta az egyiket. Ez a mű a budai Krisztinaváros régi Horváth-kertjében, míg a másik, Szandai Sándoré a Fő utcai Királyfürdő kertjében áll. A kettőt azért kapcsoljuk össze, mert anyaguk, technikai megjelenésük, funkcionális szerepük rokon. Mindkettő egészalakos női akt; fém, kő-posztamentumon. Mindkettő előtt éltető víz fakad. Ferenczy Béni ülő nőalakja szelíd, félig hunyt tekintetével szinte a panteizmus vallásos áhítatát kelti. E halk bálványban valahogyan a megszült, vagy a méhében hordozott gyermeket érezzük. Gyermekhangok csilingelnek e bronz-asszony körül, — csakúgy, mint a virágos Horváth.-kert való világában is. Az arc kozmikus melankóliáját a termékenység plasztikus feszítő erői ellensúlyozzák. Szandai Sándornak a Fő utcai Király fürdő parkjában felállított kútszobra: álló leány akt. A sudár ifjú test, a földgolyót idéző talapzaton szilárdan megvetett lábával: leány a talpán. Égnek szökő karjai mintha magát a napkorongot tartanák. Az életörömnek, az egészség felét jelentő tisztaságnak himnikus szépségű alakja ő. Az ódon s már a török által is kedvelt Királyfürdő fái között Buda török dalnokának, az 1640 körül itt élt Vüdsudi Mehmednek rajongó szavát idézik Szandai Sándor szobrának lágy harmóniái: „ . . . Buda fürdőinek sehol sincs mása, Brussza hévize — pocsolya őhozzája. Ha meg vizében fürdik Buda szép leánya, Bánatos szerelmessé válik, aki csak meglesi, látja. Vize a világ-tükör, teli asszonyi széppel, A holdat, napot látod abban, ezernyi csillag-néppel. . ." Zolnay László Lőrinczy György felvételei