Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Volly István: Pest-Buda dalai II.

Dr. Kindzierszky Emil A korcsolyasport kezdetei Budapesten Száz esztendővel ezelőtt a legtöbb orvos még úgy vélekedett, hogy a korcsolyázás ártalmas az egészségre. Erről azonban a gyerekek mit sem tudtak, vagy ha tudtak is, nem sokat törődtek vele, és telente vígan csúszkáltak a befagyott Városligeti-tó jegén — rendszerint a cipőjük talpán, esetleg fába vert vaspengén. Nem volt veszélytelen mulatság, mert az akkor még rendezetlen tó mélysége helyenként meghaladta a két métert. A néptelen Városligetbe elvetődött felnőttek alighanem irigykedve nézték a gyerekek jókedvű szórakozását, de ha valakinek kedve támadt közéjük állni, a vásott suhancok hamarosan elvették a kedvét tőle. A környék ide sereglett gyerekei nem tűrték a bircokháborítást s a betolakodót kíméletlenül meghógolyózták, kicsúfolták. A KRESZ a közúti közlekedés rendjét szabályozza; a furcsa mozaikszó „druszája", dr. Kresz Géza orvos pedig a korcsolyázás rendjét szabályozta. Persze, nem hatalmi szóval, hanem szervező munkával. A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület és több más egészségügyi intézmény megalapításán kívül Kresz Géza nevéhez fűződik a Budapesti Korcsolyázó Egylet életre hívása és ezáltal a hazai korcsolyázó sport útnak indítása is. A társadalmi előítéletek és az elutasító orvosi vélemények ellenére dr. Kresz Géza elhatározta, hogy a császárvárosban már működő Wiener Eislauf-Verein mintájára Pesten korcsolyázó egyletet alapít. Azzal ugyanis nem érte volna el a célját, ha egymaga korcsolyát köt; spontán követőkre aligha számíthatott volna, annál inkább a gyerekek hógolyóira. Társakra volt szüksége, akik mindjárt az induláskor melléállnak; csak így remélhette, hogy a korcsolyázás ügyének megnyeri a tehetősebb osztályokat. Azt ugyanis Kresz jól tudta, hogy egy sportág elindításában és fenntartásában is érvényes a Montecuccoli-féle teória. Ám a közöny, az ellenszenv és a tudatlanság vastag falát jószándékú orvosunk első nekirugaszkodása nem tudta áttörni. A lapokban közzétett felhívására senki sem jelentkezett. Az első kudarc után a szívós Kresz Géza, néhány barátjával összefogva, újabb hirdetést tett közzé. Ennek már volt némi eredménye: „15 bátor és előítélet nélküli ifjú" jelentkezett. 1869. december 2-án azután a Duna-parti Steingassner (Petőfi) kávéházban formailag meg is alakították a Pesti Korcsolyázó Egyletet. (Csak 1872-ben, Buda, Pest és Óbuda egyesítésekor lett az egylet „Budapesti".) Valószínűleg Kresz sugalmazására, az egylet megalapításáról szóló hír megjelent az újságokban. A Fővárosi Lapok rövid kommentárt is fűzött hozzá: „Csak jég is legyen, de ha ilyen lucskos lesz a tél, mint az eddigi december, akkor a Korcsolyázó Egylet rossz évre született." Mindazonáltal az enyhe időjárás egyelőre jól jött az alapítóknak, mert csak hoszszas utánjárással sikerült a városi tanácstól engedélyt szerezni arra, hogy a Városligetitó egy részét korcsolyapálya céljaira díjtalanul felhasználhassák. Saját költségükön még egy kis faházikót is építtettek, ahol majd a tagok (összesen 35-en voltak) korcsolyát köthetnek és melegedhetnek. Az év végére mindennel elkészültek és az egylet megkezdhette volna működését — ha fagyott volna. Négyheti türelmetlen várakozás után végre megjött a hideg idő, a jég gyorsan hízott, s 1870. január 29-én nagy ünnepélyességgel, Rudolf trónörökös jelenlétében, megnyitották a korcsolyapályát. Ha a jégpályán még nem is tolongtak, annál több nézője volt az új látványosságnak. A Stefánia úti korzón a nézelődök között Kresz Géza felismerte báró Eötvös József két fiatal lányát, akiknek szemmel láthatóan tetszett a korcsolyázás. Az élelmes Kresz fölkereste az Eötvös családot és meghívta a baronesszeket a pályára. A mama tiltakozott, a háziorvos — mint az egészséget veszélyeztető dolgot — ellenezte a korcsolyázást. A papa azonban kijelentette, hogy a tiszta levegőn való mozgás nem lehet ártalmas, és az ő szava döntött. Ezzel megtört a jég, s az Eötvös lányoknak csakhamar számos követője akadt. A vidám fiatal lányok és asszonyok jelenléte még vonzóbbá tette a korcsolyázást, úgyannyira, hogy az idény végére a tagok száma 432-re növekedett. A nem remélt föllendülés a következő években fokozott tevékenységre serkentette az egylet vezetőségét. Egymást követték a különféle ünnepségek, lampionos felvonulások, teadélutánok, és ezekre az alkalmakra már katonazenét is fogadtak ( az első évben még csak egy kölcsön kapott verkli szolgáltatta a zenét). A téli korai sötétedésre való tekintettel hamarosan bevezették a világí-A Lechner Ödön tervei szerint 1875-ben épített korcsolyacsarnok (Tornyai József reprodukciói) A városligeti jégpályán korcsolyázó hölgyek és urak (Neogrády Antal festménye I&79)