Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - Bertalan János: Munkanélküliség? - Munkáshiány!

személyiségének összes pozitív és negatív vonásait, az egyéniség kibontakoztatásának útját, mert csak így tudja befolyásolni a kialakuló jellemet. Ezzel a nagy feladattal szemben az osztályfőnök hetenként egy óra kedvezményt kap osztályfőnöki teendőiért, holott csak a szülői panaszok meghallgatására minimálisan három órát kell fordítania, sokszor a neveléshez még csak nem is közelálló kérdésekről vitatkoznia a természetesen gyakran elfogult szülővel. A dolgozatokról, a házi feladatokról és azok javításáról még nem is beszéltünk. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy-egy tanárnak, ha csak évente négy dolgozatot írat és 4—5 osztályban tanít, legalább 250—300 dolgozatot kell kijavítania és értékelnie. Hogy mikor? Éjjel. A társadalom általános fejlődése és az igények mai állása mellett a pedagógus is rá van kényszerítve, még akkor is. ha ez nem belső kényszer, hogy megpróbáljon lépést tartani a kor technikai civilizációjával. A jelenlegi bérezés mellett azonban ez egymagában is egy idegőrlő erőfeszítés. S még sem érheti el a kívánatos szintet. Ebből adódik, hogy a pedagógus minden olyan túlórát és helyettesítést elvállal, amelyért fizetnek, holott ezt az időt saját tudásának gyarapítására és szellemének felfrissítésére kellene felhasználnia. A televízió például ma már az élet természetes velejárója. Ha a gyerek megkérdezi tanárától, hogy látta-e az előző esti filmet, vagy hallgatta-e a Tudós-klub vitáját, a tanár nem hivatkozhat arra, hogy neki nincs tv-készüléke, még akkor sem, ha kezdő kisfizetésű pedagógus és a készülék megszerzése komoly anyagi megterhelést jelent családjának. Válaszolnia kell és hogy válaszolhasson és válaszában a társadalmilag helyes álláspontot képviselje, televízió-készülékre van szüksége. Az Eötvös Gimnázium tantestületének hetven százaléka demokratikus körülmények között tanult. Nemzedékünk küzdött és boldog volt, hogy az oktatás demokratizmusát sikerült elérni. Ez a demokratizmus azonban az iskola mindennapi gyakorlatában kissé deformálódott. A tanügyigazgatási szervek a személyiség és a szocialista emberformálásnak teljes igényét támasztják az éves tantervekkel szemben. Ez a tanterv magában foglalja a nevelés minden ágát-bogát. Ám az iskolában a demokratizmus elvének értelmezése alapján immár két évtizede nagyon sokan ügyködni akarnak. S a pedagógus mint az egyik legjobban kötött állami alkalmazott, nagyon gyakran kényszerül néhány szerv és intézmény ügybuzgására nemcsak odafigyelni, hanem azt végre is hajtani. így az iskola munkájába nemcsak a tanügyigazgatás szervei, hanem nagyon sok más intézmény beleszól és a tanárt, különösen az osztályfőnököt, saját speciális programjának megvalósítására ösztönzi. A demokratizmusnak ez az értelmezése nemcsak egyszerűen sok drága időt rabol el, de mert kötelező, és az éves tantervbe gyakran nem illik bele, a végrehajtásban csak olyan felemás megoldásokra vezet. Az oktatás és nevelés ügyét a tanügyi szervekre kellene bízni kizárólagosan. Más szervek és intézmények csak a tanügyi szervek programjával összhangban keressenek lehetőséget speciális feladataik elvégzésére. Célunk az ember számára a lehető legnemesebb: embert formálni, művelt, erkölcsüeg szilárd, gondolkodásban haladó embert. Kitűnően képzett nevelőink vannak ma is. A sok felesleges megterhelés lefaragásával hagyni kellene őket nevelni. Nem vagyunk idealisták, s az iskolának sem lehetnek irreális igényei és törekvései. Az Eötvös Gimnázium — mint azt már jeleztük — 115 éves működése során minden korban igyekezett megtalálni a leghaladóbb ember-eszményképet és igyekezett ennek szellemében nevelni tanítványait. Ez a tradíció napjainkban is kötelező érvényű az iskola minden tanárára. Haladó gondolkodású, a közösségért munkálkodni kész nemzedéket szeretne nevelni. S hogy ezúttal a nevelés problémáiról is szó esett, nem jelenti azt, hogy ez időszakban nem születtek jelentős eredmények. S hogy mindezt a nyilvánosság előtt mondottuk el, csak azért volt szükséges, hogy a további fejlődés és a jövő érdekében a társadalom segítségével sikerüljön elhárítani azokat a még meglevő akadályokat, amelyek ma csak szaporítják minden egyes tantestület nevelési gondját. Bertalan János Munkanélküliség? — Munkáshiány! A napilapok és a rádió szinte nap mint nap foglalkoznak a főváros munkaerő helyzetével, gondjaival. A munkaerő iránti kereslet a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése óta eltelt 5 hónap alatt — a várakozástól eltérően — nem csökkent, hanem még fokozódott. Állandóan szaporodik a gyárak kapuira, a villamosok és autóbuszok hirdetőtábláira kifüggesztett hirdetmények száma, amelyeken munkásokat keresnek. De munkaerő felvételi hirdetményeket láthatunk a Budapest környéki vasútállomások és autóbuszmegállók várakozó helyiségeiben is. A fővárosban a munkaerő-szükséglet kielégítésének problémái nem új keletűek. Munkaerőgondokkal a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetését megelőzően is küszködtek a budapesti ipari és építőipari vállalatok. A fővárosban a legutóbbi években a munkaerő tartalék a minimálisra csökkent: a tanulmányaikat befejező fiatalokon kívül a munkába bevonhatók köre lényegében a munkaképes korú vándorlási többletre szűkült. A munkaerőhiány nagypbb mértékben szakmunkásokban és nehéz fizikai segédmunkásokban jelentkezik. Forgácsoló, lakatos, fonó, szövő, gyógyszergyártó, víz- és gázszerelő stb. munkaköröket a vállalatok minden hirdetés ellenére sem tudnak betölteni. De állandósult a munkaerőhiány segédmunkásokban is. A fővárosban a beiskolázás szakmák szerinti aránya — megfelelő számú jelentkező hiányában — évek óta nem biztosítja a szükségletnek megfelelő számú szakmunkás utánpótlást, annak dacára, hogy a budapesti szakmunkásképző intézetekbe felvett tanulók jelentős része vidéki. A munkaerő-kínálatot meghaladó munkaerő-kereslet mellett jelentkeznek elhelyezési nehézségek is. A csak kizárólag egy műszakot vállalni tudó nők, a szakképzetlenül érettségizett fiatalok elhelyezése sem problémamentes. Úgyszintén problémák jelentkeznek egyes olyan szakmáknál is, ahol a képzés felülmúlja a szükségletet, vagy ahol technológiai folyamatok változása, valamint profilok átadása, illetve megszűnése tesz feleslegessé szakmunkaerőt. A Fővárosi Tanács VB munkaügyi osztályához az 1967. év végén az ipari és építőipari vállalatok több mint nyolc ezer — különböző szakmacsoportba tartozó — munkahelyet jelentettek. A szakmunkaerő iránti kereslet előreláthatóan még a közeljövőben sem fog lényegesen enyhülni, mert egyes, az úgynevezett nem kedvelt szakmák iránti érdeklődés nem élénkül, az 1967/68. tanévi beiskolázások is jelentősen alatta maradtak a tervnek. A kiképzés mennyisége és összetétele ugyanis eleve behatárolja a szakmunkaerő-kínálat mennyiségét és szakképzettség szerinti összetételét. Természetesen, a technika fejlettségi fokán is múlik, hogy a rendelkezésre álló munkaerő száma és minőségi összetétele a szükségletet müy mértékben fedezi. Az iparnak és a többi kapcsolódó ágazatnak Budapesten való túlzott összpontosulása miatt a munkahelyek száma annyira felduzzadt, hogy a munkaerő szükséglet és fedezet összhangjának megvalósítása az utóbbi években még az ingázók számának növelése árán sem sikerült, pedig ma már mintegy 165 ezren járnak be a fővárosba vidékről naponta dolgozni. A főváros munkaerő-szükséglete a termelési feladatok volumenének és összetételének változása, valamint a különböző okokból eredő munkaerőmozgások miatt egész évben folyamatosan jelentkezik. Ezzel szemben a munkaerő-kínálat — számottevő munkaerő-tartalék hiányában — csak kis részben jelentkezik folyamatosan, nagyobb részben periodikusan, az oktatási időszak befejezése után. A munkára jelentkezők — a nyári időszakot kivéve — általában nem a munkaerőtartalékokból adódnak, hanem a munkaerőmozgásokból (magasabb bért, jobb munkakörülményeket stb. keresőkből és az ún. vándormadarakból).