Budapest, 1968. (6. évfolyam)

8. szám augusztus - Problémák az idegenforgalmi propagandában Tarnóczy Loránd cikke

Mozaik a főváros múltjából Miért hallgat a budai kis ágyú? A déli ágyúlövés, a budai Vár és Víziváros e kedves tartozéka, száz évvel ezelőtt hangzott el először és éppen harminc évvel ezelőtt utoljára. Akkoriban, amikor egy pár perc hiányzott a déli tizenkettőhöz, a környékbeli templomok harangozái is e jelzést várták; a szűk kis utcákban az öreg urak órájukat kezükben tartva figyeltek és az ósdi házak ablakaiból öreg, jóságos nénikék dugdosták ki a fejüket és kíváncsian kérdezgették: „Hams scho' g'schossn"? (Lőttek már?) Buda e színes, kedves, derűs különlegességének érdekes a története. A gellérthegyi csillagvizsgálóban végzett tudományos munka 1849-ben megszűnt s így szüneteltek a megfigyelések. A Toldy Ferenc utcai reáliskola felépítése után annak természettani szertárában folytatódtak a csillagászati megfigyelések. A középdélnek naponként való jelzése is innen történt, amikor Buda szabad királyi város tanácsa Pletka Lipót polgármester kezdeményezésére felszólította erre a tudós intézetet és megadta a felállított kováspuskához a hozzávaló lőporokat és a szükséges ezüstpénzeket. 1867. február T-én robbant bele először Buda idillikus csöndjébe a delet jelző, nagyhangú pukkanás és ennek nyomán szólaltak meg a munkát szüneteltető és jóétvágyat kívánó harangok. Mindig a fizika jeles tanárai figyelték a szertárban a csillagászati órákat és a valódi dél meghatározására alkalmas passagekészüléket, amellyel pontosan le lehetett mérni a nap állását. A kováspuskát később kis ágyúval helyettesítették, és az iskola kapusa a későbbi időkben már stopperórával a kezében húzta meg a závárt elcsettintő zsinórt. A jó öreg budaiak azt hitték, hogy a nap sugarai gyújtják meg az ágyúban levő puskaport; s nem figyeltek fel arra, hogy borús időben is leadja az ágyú a jelzést. . . Harminc évvel ezelőtt a főváros akkori vezetői úgy találták, hogy e párszáz pengős kiadás törlése a költségvetésből — megszünteti a deficitet. Nem gondoltak arra, hogy egy kedves, hagyományos emléket rombolnak le. Jó lenne, ha a mostani szocialista város vezetése a költségvetésben helyet szorítana e pár száz forintos tételnek, és újra megszólalna a hűséges, kötelességtudó kis ágyú minden délben, pontosan 12 órakor! R. R. S. A ledőlt szobor Hentzi Henrik osztrák tábornokot, a svájci származású, debreceni születésű osztrák nemest a forradalmi magyar kormány 1848 őszén Budán szobafogságra ítélte. Amikor az osztrák sereg 1849 január elején elfoglalta Budát, a visszavonuló magyarok Hentzit itt felejtették. Az osztrákok ekkor Budavár katonai parancsnokává nevezték ki. A magyar honvédek azonban már május 21-én ostrommal visszafoglalták Budát és Hentzi a harcban szerzett halálos sebébe belehalt. A Habsburgok vértanúnak, hősnek nyilvánították és a magyarok megalázására szobrot emeltek neki a Várban, a Dísz téren, amit a magyar nemzet állandóan botránykőnek érzett. Több bombamerényletet is követtek el ellene, úgy hogy az osztrákok kénytelenek voltak zárt helyre, a mai Vöröshadsereg útja mentén levő egykori katonai kadettiskolába áthelyezni, hogy ott „mint a jövendőbeli magyar tisztek követendő példaképe" díszelegjen. Régi helyére a honvédek dicsőségét hirdető, ma is álló szobor került. ötven évvel ezelőtt Hentzi szobra érdekes módon semmisült meg. Az 1918-as forradalom izzó napjaiban Tolnay Károly pesti kereskedő elhatározta, hogy a nemzet meggyalázásának ezt az ércbe öntött emlékét lerombolja. Egyedül ment el a hadapródiskolába és bejelentette, hogy ledönti a szobrot. A katonai parancsnokság igazolásra szólította fel és számonkérte, van-e erre jogosultsága? Tolnay azt felelte: nincs, de nem is kell, mert ha nem engedik szépszerével összetörni a szobrot, akkor ötezer emberrel jön vissza, s akkor senki sem fog tőle igazoló írást követelni. Hosszas tárgyalás után Tolnay mégis elment a Nemzeti Tanácshoz és írásbeli felhatalmazást kért — s természetesen kapott is — a Hentzi szobor elpusztítására. Ezzel az írással a zsebében másnap elment a kadettiskolába, ahol már nem gördítettek akadályt szándéka véghezvitele elé. Egyedül állt neki a nehéz munkának. Később egy Fazekas István nevű közlegény sietett segítségére. Ketten szerelték és verték le a szobor minden mozgatható részét, amíg csak alaktalan bronztömeggé nem vált. A műveletről jegyzőkönyvet vettek fel, amely a szobor-maradványokkal együtt a Nemzeti Múzeumba került. R. R. S. A soroksári Faust A város régi életének nyomait kutatva néha nem várt meglepetések érnek bennünket. A szorgos irodalomtörténeti kutatás már a múlt században kiderítette, hogy az úgynevezett ős-Faust valamely ismeretlen bábjátékos szerzeménye. Goethe ötéves korában látott és hallott egy ilyen előadást, és egy életen át érlelte magában a Faustot világirodalmi remekművé. Azon sem kell csodálkoznunk, hogy Goethe Faustjának megjelenése után is tovább élt a történet a német bábjátékosok ajkán. Az azonban már meglepőbb, hogy a mondának pesti vonatkozásai is vannak. Mielőtt erről szólnánk, megemlítjük, hogy Magyarországon az első jól felszerelt bábszínház 1760-ban létesült, az Eszterházyak kismartoni kastélyában. Bizonyos, hogy Pesten is ebben az időben verhetett gyökeret, de kezdeteinek pontos dátuma nem ismert. Az első bábjátékos, akinek a neve is fennmaradt, Hilverding József volt. ő 1768-ban került Budára, de csak alkalmilag tartott előadásokat. Ez az alkalmiság nyomja rá a bélyegét az első bábjátszókra. Egy-egy vásár vagy búcsú alkalmával felverték szegényes fabódéjukat és odacsalogatták, olcsó helyárakkal és jól bevált fogásokkal, a vásári forgatagban elfáradt közönséget. Kezdetben tehát vásári szórakoztatás volt", később a technikai kivitelre, a bábosok trükkös mozgatására helyeződött a hangsúly. Csak idővel gondoltak tartalmi vonatkozásokra is. Tekintve, hogy a bábjáték Morvaországból s főként Bécsből került hozzánk, Pest-Buda is a német bábjátékosok által megteremtett Kasperl és Hanswurst dévaj tréfáin, pajzán• történetein mulatott a polgárság. A XIX. század elején már egymást érik a vándor bábjátékosok, s időnként olyan elismert előadók is elvetődnek Pestre, mint az a Tschuggmal Keresztély József, aki Bécsben a császár előtt is tetszést aratva mutatta be művészetét. A Hasznos Mulatságok meg is írta a „nevezetes mechanikusról", hogy előadásai a nézőt „ámulásra és csudálkozásra ragadják." Egyes babjátékos családok letelepedtek Pesten, itt elmagyarosodtak, s a múlt század közepén már eredeti magyar bábjátékfigurák is születtek. A német Kasperlt és Hanswurstot kiszorította Vitéz László és Paprika Jancsi. Az utóbbiról Zoltán József bizonyította be, hogy az elnevezés 1841-ből, Garay Jánostól származik és 1847-ben már közismert volt. Magát a figurát azonban nem Garay, hanem az akkori bábjátékosok találták ki. A legismertebb pesti bábjátékosok a Hiencz családból kerültek ki. Náluk apáról fiúra öröklődött a mesterség, méghozzá közvetlen átadás és szájhagyomány útján. Előadott darabjaikat szakmai titokként őrizték, éppen ezért le sem írták. Csak századunk elején jegyzett le belőlük a család egyik tagja, amit Bevilaqua — Borsody Béla jutott el a Országos Széchenyi könyvtár kézirattárába. És itt kanyarodunk vissza Goethéhez, illetve a Fausthoz. A lejegyzett darabok között van ugyanis a soroksári Faust, az ős-Faustnak egyik népszájon kialakult melodramatikus változata. Ebből a soroksári Faustból Zoltán József A barokk Pest-Buda élete című könyvében kivonatot, pontosabban tartalmi ismertetést közölt. A történet szerint a vén Faust nagy szegénységben él Soroksáron, öreg is, beteg is, de ifjúságáról, szerelemről, aranyról és a csillagos ég titkairól álmodik. Van egy inasa is, Gáspár ka, aki a boldog polgári középszer megtestesítője. Faust megidézi az ördögöt és tizenkét évi ifjúságáért, szerelemért és gazdagságért eladja neki a lelkét. A józan Gáspárka nem vágyakozik lehetetlenségek után, hanem leül huszonegyezni az ördöggel. Elnyeri minden pénzét, ingét, gatyáját. Ebből aztán nagy baj származik, mert közeleg a hajnal, a főördögnek vissza kellene mennie a pokolba, de nincs kapupénze. Szorultságában elfogadja Gáspárka ajánlatát, aki egymillió forintos váltó ellenében egy aprópénzt kölcsönöz neki. Faust beleveti magát az életbe. Az ördög Soroksárról Ferrarába repíti és egy csontvázat ifjú, szép Helénává változtat a számára. Ameddig Faust kergeti a halálba vivő életörömöket, Gáspárka feleségül veszi az elcsábított Gretchent, aki vastag polgárasszonnyá hízik mellette és pirospozsgás gyermekek anyja lesz. Gáspárka megválasztatja magát Soroksár bakterévé és a toronyból hirdeti a kispolgári józanság elveit: „Óvakodj a szép nőktől, a problémáktól. Egy májas hurka és egy pohár sör többet ér az élet minden nagy mámoránál." Az óra éjfélre jár. Szép Heléna visszaváltozik rút csontvázzá, amikor Faust még utolsó sóhajában is új mámorok után epekedik. Gáspárka hazaindul kövér feleségéhez, megeszi a májashurkát, miközben az ördög a templom falához verdesi Faustot, majd a szemétdombra hajítja. így hangzott tehát a soroksári Faust, kétszáz évvel ezelőtt, a pesti bábjátékosok előadásában. Puruczki Béla Lóverseny 1525-ben Jó évszázaddal előztük meg Angliát, a lovassport őshazáját a lóverseny rendezésével. Budán már a mohácsi vész előtt egy évvel is voltak szabályszerű lófuttatások, míg az angol Derby őshelyén, Epsonban csak 1648-ban kezdődtek. A magyar versenyzők élén maga a király, II. Lajos állt, akinek tisztán versenycélokra nevelt lovai mellett a magyar és lengyel főurak telivérei is futottak. A királyi udvar fennmaradt számadáskönyvei szerint — Radvánszky Béla ismerteti „Magyar családélet és háztartás a XVI -XVII. században" c. munkájában -Kelenföldön volt a királyi versenylovak istállója, ahol négy magyar lovász gondozta a lovakat. A telivérek „gazdája" — a „tréner" — Prisca uram volt, s főfelügyelőjük Horváth Márk, királyi istállómester. A király itt, a saját ménesében tenyésztette versenylovait, de külföldről, különösen Lengyelországból is szerzett ilyeneket. 1525. év tavaszán húsz lova volt, amelyek részt vettek a május 1-én kezdődő versenyen. A számadáskönyvekből tudjuk, hogy két nappal előbb, április 28-án a kincstárnok különböző színű, vékony gyolcsból hat véget vásárol és átadja a király szabójának, Jakab mesternek, hogy varrjon azonnal mezt a könnyű súlyú, futtató apródoknak (a zsoké ősi magyar neve), akik a „versenytéren a királyi lovakat fogják futattni". Tehát 442 évvel ezelőtt nemcsak a zsoké, hanem a színes dressz is megvolt. A versenyt II. Lajos király jelenlétében tartották meg, bizonyára a mai Vérmező és a Déli pályaudvar hatalmas sík területén. A király húsz lován kívül a lengyel vajda öt, és sok magyar úr lova is versenyzett; az utóbbiak számát azonban nem tudjuk. A futamok számát sem tudjuk, azonban arról már van tudomásunk, hogy az egyes futamok között cigányzenekar játszott, felváltva a nádor és az egri püspök trombitás zenekarával. Tudunk arról is, hogy a nyerők tiszteletdíjat és tárgyakat kaptak, amit a versenytéren a budai bíró szolgái őriztek. A második versenynapról nincs feljegyzés, de arról már igen, hogy május 10-én újra volt futtatás és a király megvendégelte a versenyzőket, sőt jutalmat is adott a királyi kincstárból a lengyel apródoknak és egyéb szolgáknak. Hogy közvetlenül a mohácsi vész előtt volt-e még tavaszi verseny, azt nem tudjuk, de az 1526. évi számadásokban a versenyistálló költségei még szerepelnek. R. R. S.