Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Vári György: Tündérmese (novella)

ahogy elment előttem, hát a Radóné volt. Utánamentem. Mondtam neki, kezitcsókolom. Visszaköszönt. Aztán mondtam neki, hogy kezdek hülyülni és elmondtam, hogy mit láttam. Erre keservesen el kezdett sírni. Mondta, hogy mindig tudta, hogy ez lesz a vége, hogy valaki rájön. Kérdeztem én, hogy mire, arra-e, hogy ő repülni tud? Erre azt mondta, hát igen, arra, hogy ő tulajdonképpen tündér. Miféle tündér, kérdeztem. Hát azt mondta, igazi tündér, aki repülni tud, mint a mesében és csak keservesen sírt. Most ijedtem meg igazán, úgy dobogott a szívem, azt hittem, kiugrik a mellemből. De azért vigasztaltam, hogy miért van úgy oda, hátha nem is lesz abból baj, hogy tündér, ha csak politikai vonalon nem és ha nem akarja, én befogom a szám, tőlem ugyan nem tudja meg senki. Azt mondta, hogy most már mindegy, úgyis vége van mindennek, de ha nagyon jó akarok lenni hozzá, egy-két napig ne szóljak senkinek, mert még egy kicsit szeretne a férjével maradni. Erre kérdeztem tőle, hogy ha ilyen nagy baj, hogy ő tündér, akkor minek röpköd összevissza a városban, hogy rájöhessenek. Mondta, hogy azért, mert húsz percig nem jött se busz, se villamos, még taxi sem és sietett haza. Itt lakik a közelben. így történt, Lajos bácsi, ez úgy igaz, ahogy most itt állok maga mellett. * Lajos bácsi nem tudott hallgatni és másnap délelőtt Gálné, az igazgató titkárnője a posta aláírása után, amikor kettesben maradt az igazgató elvtárssal, így szólt: — Tetszett hallani azt a fantasztikus dolgot a Radónéval? — Nem. Mit! — Nem is tudom, hogy mondjam el. igazgató elvtárs azt fogja hinni, hogy megőrültem. — No, mondja csak, mondja. — Szóval az a nő tündér. — A Radóné tündér? — Tündér, igazi tündér, aki repülni tud. — Marika, maga nagyon jól tudja, hogy ez hülyeség. Ez valami fúrás. Ki állítja azt, hogy a Radóné tündér? — Az egész ötös műhely, és ő beismeri. — Honnan tudja, hogy beismeri? — Mert többen megkérdezték tőle, és ő beismerte. — Ki az a többen? — Például én is. Az igazgató borúsan pillantott Gálnéra és sóhajtott. — Szegény, szerencsétlen, derék asszony. Jó munkaerő, szíves, kedves, megbízható, a pártmunkája is kimagasló, és most kitör rajta az elmebaj. — Nincs elmebaj, igazgató elvtárs. Látták repülni. — Ki? — A Bács Rudi, a szerszámlakatos az ötösben, abszolút józan életű, intelligens fiú és jó elvtárs. Az igazgató maga elé meredt és Gálné nesztelen léptekkel magára hagyta. # Délután öt óra volt, az adminisztráción már lejárt a munkaidő. Az igazgatósági épületben csönd volt, csak egy-két szobában takarítottak. Doktor Balla, a vállalati pártbizottság titkára karcsún és szemüvegesen süppedt az igazgatói iroda egyik bőrkarosszékébe. vele szemben ült gondterhelt arccal az igazgató. — Ernőkém — szólt —, te már hallottad a Radóné ügyet? — Egész nap mást sem hallottam. — Mit szólsz a dologhoz? Balla vállat vont és nem felelt. — Nézd Ernő, meg akarom ezt az asszonyt menteni. Te művelt vagy és okos és doktor és mit tudom én és nem egy buta proli mint én, segíts nekem. — Tud maga hallgatni, Lajos bácsi? — kérdezte a szerszámlakatos Bács Rudi a művezetőtől, aki egyébként a nagybátyja volt. — Tudok hát — szólt Lajos bácsi. — Miről van szó? — A Radónéról. — Nagyon rendes asszony. Mi van vele? — Tündér. — Hát azt nem éppen, de rendesebb alapszervi titkárt kívánni sem lehetne. — Nem úgy értem, Lajos bácsi — erősködött Rudi —, hanem igazi Tündér. Lajos bácsi komolyan szembefordult Rudival. — Te Rudi, — mondta — csak nem csináltál ezzel a nővel valami marhaságot? Eszedbe ne jusson. Először is jóval idősebb mint te, másodszor pedig ritka jól él az urával vagy tizenöt éve. Mi van köztetek? — Nem ért engem — idegeskedett Rudi. — Mondom, hogy igazi Tündér. Nem tudja, milyen egy Tündér? Olyan, mint a mesében. — Te megőrültél — szólt Lajos bácsi mély meggyőződéssel. — Hallgasson meg végre. Ha nem én magam láttam volna, nem szólnék egy szót sem. Irtó ideges vagyok tegnap óta, valakinek el kell mondanom. És ha már valakinek, inkább rokonnak. Ide figyeljen. Tegnap a második műszakban tízkor végeztem. Nem jött a villamos, gondoltam, egyötven ide-oda és felugrottam egy buszra. No, leszállok a buszról a Hidegkúti úton és indulok felfelé a Zöldmáli utcán, amikor egyszerre suhogást hallok, mintha egy nagy madár repülne felettem. Behúzódtam egy fa árnyékába és körülnéztem, hogy honnan jön a hang. Tudja mit láttam? Egy óriási fehér lepkét, mindegyik szárnya lehetett vagy három méter. Gyönyörűen csillogott a lámpafényben. Ott szállt le az úton, harminc lépésre tőlem. Lajos bácsi tudja, hogy nem vagyok gyáva ember, de úgy megijedtem, majd lenyeltem a nyelvem. De azért figyeltem. Hát láttam, hogy a lepke testének nőformája van, azután már nem láttam a szárnyakat sem és a nő elindult felém és Vári György novellája 38