Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Czagány István: Budavára középkori társadalma IV.

M. Wetting L. N. Hallart után: Buda ostroma északról — rézmetszet 1684-ből nép. Hasonló sorsra jut 1525-ben az elcsapott, hűtlen kincstárnok, Fortunatus (Szerencsés) Imre háza is, egy sokkal komolyabb lázadás alkalmával. Ennek során az egyházi és világi arisztokrácia, valamint az udvar német tagjai a Fuggerekkel együtt csak ágyúval és más fegyverekkel tudják tartani házaikat a lázadókkal szemben. Ezek több mint egy napig csoportosan fosztogatják a zsidókat is, amíg Zápolyai György fegyverrel ki nem űzi őket a Várból. A rákövetkező esztendőben, 1526-ban pedig már maga a király is csak alig tudja megvédeni Werbőczy nádor budavári házát, amelyet a lázadó nemesség akar lerombolni. A mohácsi vészt követő időkben teljesen felbomlik a középkori városszervezet. Ennek a folyamatnak kezdetét a királynői udvarnak 1526. évi Pozsonyba menekülése, végét pedig a jobbmódú polgároknak 1541. évi, a török megszállás előli elmenekülése jelzi. A város lakossága ebben az időben nemzetiségi szempontból már egyre vegyesebbé válik: magyarokból, németekből, zsidókból, cigányokból áll; ezenkívül néhány szerb, bosnyák, albán családból — akik már a törökök elől menekültek Budára —, valamint kevés olasz, ragúzai, cseh és lengyel nemzetiségűből. Jellemző a helybeli társadalom politikai széthúzására, hogy a budavári zsidók—akiknek önálló szervezkedése már Mátyás király alatt folyik Mendel nevű prefektusuk vezetésével — 1526-ban behódolnak a szultánnak, átnyújtják neki a város kulcsait. Ezért a török hatalom kihúzódásakor — 1526 őszén — a 2500 főnyi zsidóság kénytelen eltávozni Budáról; levonulnak a Balkánra, valamint Törökországba. El kell hagyniok az 146J—1462-ben épült zsinagógájukat, és az 1364 óta kialakult új városnegyedüket. Csak a magyar hatalom végleges elbukása Után, 1541-ben térnek vissza a városba, immár török fennhatóság alatt. Ezzel szemben 1534—1539 között, Gritti Alajos kormányzása alatt, zsidó, olasz és görög kereskedők városrendezési tervet készítenek a budai Várra vonatkozóan. 1538-ban újból van már zsidó település Budán, amelynek első sírköve 1539—1540-ből maradt fenn és Sámuel b. Jekutiél emlékét őrzi. A pusztulás korában — a hódoltság ideje alatt — egészen megsemmisül a középkori Magyarország fővárosának társadalmi szervezete, lakossága kicserélődik. Teljesen kipusztulnak a városalapító két nemzetiség utolsó képviselői is. 1541 után a Várban erős török őrség állomásozik, nem lehet szó többé a lakosság megmozdulásairól. Már a XVI. század közepe táján több az „idegen" mint az „idevaló". Az eltávozott németeken kívül a közrangú magyarok nagy része is elhúzódik Váradra, Kassára, Eperjesre, és csak néhány szállingózik vissza közülük 1547-ben. szemben a balkáni szlávok és görögök Belgrádból — a Kárpát-medence leghatalmasabb török áruelosztó gócpontjából — vezetik Budára a kereskedelmet. A zsidók pedig különböző balkáni útvonalakról és Magyarország keleti részeiből irányítják Budára a török belföldi forgalmat. A hódoltság korabeli viszonylag legmagasabb színvonalú kereskedelemnek — 1570—1580 körül — 60 százalékát balkáni szlávok és törökök, 30 százalékát magyarok és 8—9 százalékát zsidók bonyolítják le. A Bécsben őrzött budai török összeírás hetvenöt törzsökös budai zsidót és huszonöt 1541 után bevándoroltat sorol fel. Ezek körül 1547-ben Izsák b. Simon és Sámuel b. Móse Kalait említik. Viszont 1555— 56-ban az isztambuli török összeírás szerint Safedben tizenkét, Budáról 1526 után odakerült magyar nyelvű zsidó család él. A visszatért zsidóságra vonatkozóan 1555— 1558-ból Buda város pénztárkönyvében maradtak fenn értékes adatok. A társadalom etnikai keresztmetszetének alakulásáról az 1547. évi és az 1580. évi „dzsizije-defterek" feljegyzéseiből kapunk hozzávetőleges képet. 1547-ben 238 gyaur keresztény családot tart nyilván a török összeírás, 1580-ban 223-at, 1633-ban 20— 30-at — 1683-ban pedig már csak egyet! Gyaur-keresztények alatt a magyarokat és egy kevés olasz, ragúzai, valamint horvát nemzetiségűt kell értenünk. Ugyanezek a jegyzékek 1547-ben 75 zsidó családot, 1627-ben 11-et, 1633-ban pedig 20-at tartanak nyilván. Ezzel szemben 1547-ben 60 kopt-görögkeleti családról, 1580-ban 82-ről tudunk; közülük azonban már csak 3 család kopt, 79 mohamedán. A kopt kifejezés alá tartoznak a cigányok, szerbek, bolgárok. Ehhez járulnak a török állami hivatalok emberei és a helyőrség tagjai — 1541 után mintegy 2—3000 fő —, akik mohamedán, görögkeleti bosnyákok, horvátok, szerbek, és az ugyanezen nyelvterületről verbuvált janicsárok. 1567 körül Budavára lakossága már teljesen elszlávosodik és Marcantonio Pigafetta szerint „a horvát nyelvet majdnem minden török ismeri". Evlia Cselebi szerint pedig 1660—1664-ben „Buda lakosai mind bosnyákok". A török hatalom 1595—96-ban elveszi a keresztényektől a Mária Magdolna templomot, amely a katolikus és protestáns lakosság világnézetének utolsó, közös mentsvára volt a mohamedanizmussal szemben. Csupán a zsidók iránt tanúsít elnéző magatartást, akik az 1598-i ostrom alatt a törökök oldalán harcolnak és 1686-ban is az oszmán hatalom védelmében ontják vérüket. Azokat, akik az ostromot túlélik, a felszabadító keresztény hadak mészárolják le — még asszonyaikat sem kímélve. A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN csak egy kis lélekszámú, balkáni eredetű „rác"-nak nevezett földműves réteg marad vissza a hódoltság korabeli lakosságból. Az új telepítést a császári kamara irányítja, amelynek során Buda néhány évtized leforgása alatt ismét átéli a négy és fél évszázaddal azelőtti, a városi élet kialakításának küzdelmeit. Az első telepesek a Vár erődítményeit javító kőművesek és ácsok — akiket Venerio Ceresola és Asole György toborzott Ausztriában. FORRÁSMUNKÁK Voss Klára: Budi német utcanevei. A Vár és Újlak utcanevei. 1696—1872. Budapest, 1929. Bevezetés. Himan Bálint—Szekfű Gyula: Magyar történet. Bp. 1935. III. köt. 11. old. Gárdonyi Albert: A hétszázéves Budapest. Bp. 19-43. 19, 35, 56. o. Fekete Lajos: Budapest a török korban. Budapest, 1944. K. M. E. Ny. 145—146, 147, 148, 149, 150—152, 153, 154, 159, 160. old. Bécsi Konsular—Akademie és National Bibliothek defterei alapján. Pataki Vidor: A budai Vár középkori helyrajza. Budapest, 1944. A tanulmány kiadatlan, kéziratos első részéből. Szűcs Janó: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Budapest. 1955. 291. old. 83. jegyz. Kubinyi András: Népmozgalmak Budapesten a feudalizmus korában. Tanúim. Bp. Múltjából. XIV. köt. Bp. 1961. 10. old. Seiber Sándor: Újabb zsidó sírkövek Budáról a török hódoltság korából. Budapest Régiségei. XX. köt. Bp. 1963 . 469. old. Szerémi György: Magyarország romlásáról. Monumenta Hungarica. V. Magyar Helikon. Budapest. 1961. 242—243. old. A TÖRÖKÖK TILTJÁK a magyar lakosság máshonnan való betelepítését, ellenben a zsidók és a balkáni szlávok letelepedését nem akadályozzák. A lakosság nemzetiségi arányszáma folyton romlik a magyarok rovására. Eleinte az őslakosság Nyugatra és Északra, sőt, később Délre is irányítja a még kezén átmenő áruforgalmat. Ezzel 37