Budapest, 1968. (6. évfolyam)

7. szám július - Petrik Ottó: A Budai Hegypálya múltja és jövője

A sikló első ábrázolása a Vasárnapi Újság 1869-es évfolyamában n Budai Hegypálya múltja - és jövője?! Ezernyolcszázhatvanhétben — akkor így mondták — a „magyar nemzet" kiegyezett uralkodójával. Az aktus közvetlen következménye addig soha nem látott fellendülés volt Magyarországon. Az ideáramló osztrák és egyéb külföldi tőke nyomán valóságos „gründolási láz" tört ki; sorra alakultak a kisebb-nagyobb bankok és takarékpénztárak, majd a különféle ipari és közlekedési vállalatok. A polgárok, kereskedők megtakarított pénzecskéjükönrészvényeket vásároltak — mindenkinyerni akart. Jókai Mór és Klapka György, a komáromi hős, egyaránt gyáralapítással foglalkoztak, karöltve a valamennyire is tőkeerős magyar közép- és nagybirtokosokkal, akik elsősorban a mezőgazdasági ipar és gépgyártás, valamint a közlekedés területén „alapítanak". Érdekes egyénisége e csoportnak és a kornak gróf Széchenyi Ödön, Széchenyi István kisebb fia, aki számos közlekedési vállalkozás kezdeményezője, s kinek nevéhez a Budai Hegypálya megalkotása is fűződik. E létesítmény tervéről a két város közönsége először száz évvel ezelőtt, az 1867. november 5-i Pester Lloyd hasábjairól értesült. Ebben a „Pesti karcolatok" (Pester Skizzen) névtelen szerzője így kezdi cikkét: „Minél szebb valamely kilátás, rendszerint annál kényelmetlenebb benne bolyongani, mivel az úgynevezett — festői változatosság — közelről igen kellemetlen módon jelentkezik, mint tupírozott felület. A mi budai Várhegyünk is elfogadható mint — festői változatosság —, ha valaki kényelmesen, a Dunasor egyik ablakából szemléli; azonban kellemetlenné válik, ha az embernek testi valóságában fel kell rá másznia . . ." Márpedig elég sok ember volt rákényszerítve, hogy 30 fokos hidegben vagy ugyanilyen melegben, hóban-sárban, szélben-esőben naponta járjon fel a hegyre. Ezek közé tartoztak többek között a minisztériumok hivatalnokai is, akik nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy rendszeresen fizessenek Pestről 1 Ft 50 kr, vagy legalább a Lánchíd-főtől 80 krajcárt egy fiákerért . . . „Nos, mindezen szerencsétlenekkel közöljük most a hírt, hogy mártiromságuknak vége, mégpedig azon gőzemelőgép révén, melyet Széchenyi Ödön gróf az Alagút mellett óhajt felállítani, hogy rajta embereket és javakat „brevi manu" emelhessen az erődbe." Ezután a szerző részletesen leírja, hogy a párizsi kiállításon volt szerencséje egy hasonló gőzemelőgéppel a palota tetejére emelkednie, hogy ez milyen remekül, lágyan, pontosan indul és áll meg stb. A budai készülék is hasonlóképpen fog működni, csupán a helyi viszonyok miatt nem függőlegesen, hanem kb. 30 fok ferdeségű pályán halad a Várhegy oldalán. Továbbá ezen a pályán egyidejűleg két vagon mozog majd, a Szent György téren elhelyezendő görgőn átvetett lánccal összekötve; egyik le, másik felfelé halad egyidejűleg, s így a súlykülönbséget kell csak mozgatni, amihez egy 6 lóerős gőzgép is meg fog felelni. Igen valószínű, hogy Széchenyi Ödön már az idézett hírlapi közlemény előtt is tett lépéseket hivatalos fórumoknál; erre vonatkozó dokumentumok azonban eddig még nem kerültek elő. A legkorábbi írásos adat a Fővárosi Levéltárban feltalált, tíz lapból álló tervcsomag. Egyik lap külzetén ezt olvashatjuk: „Gróf Széchényi Ödön úr gőzsiklója vízszín fekvési alapvonalát ábrázoló tervek"-, s az iktatásból kiderül, hogy ezek 1868. február 21-én érkeztek a kiegyezés után újra működésbe lépett Szépítési Bizottsághoz. Az első helyszíni szemlét a belügyminiszter rendelete alapján 1868. március 23-án tartották. Az erről felvett jegyzőkönyvben Buda főváros hatósága igen hasznosnak tartja a gőzsikló tervét és elfogadását ajánlja. A bizottság a nyomvonalvezetésben kisebb változtatásokat tesz, szépészeti és jövendő városrendezési okokból, majd megkérdezi a budai katonai műszaki igazgatás képviselőjét. „A es. k. katonai hatóság képviselője erre saját szempontjából főbb vonásokban azon feltételeket fejté ki, melyek alatt a kiszemelt térségnek átengedése várerődítési tekinteteknél fogva felsőbb helyen ajánltathatnék, ezeknek írásban előterjesztésére ajánlkozott." A magyar nyelven felvett jegyzőkönyvhöz természetesen német nyelven csatolják a katonai hatóság feltételeit, melyeknek lényege, hogy Széchenyi Ödön a területet bérbe kaphatja, erre a kincstárral szerződést kell kötnie, és ami leglényegesebb : minden létesítményre előre lerombolási hozzájárulást (Demolierungs-Revers) kell adnia, minden kártérítési igény nélkül. A s^óbanforgó szerződést a katonai kincstárral Széchenyi Ödön 1868. május 25-én kötötte meg. Eszerint a kincstár 339 négyszögöl és 3 négyszögláb „erődítési területet" ad bérbe, évi 20 osztrák aranyért, ami két részletben, félévenként előre fizetendő. Részletesen előírja a felső mellvédfal áttörésénél követendő eljárást, és szinte kicsinyesnek hat, mikor kötelezi Széchenyit, hogy a hegyoldalban levő, úgynevezett „Elipse" (ellipszis alakban vezetett sétautak) átmetszésénél a megfelelő, galériaszerűen vezetendő áthidalásokról gondoskodjék. Természetesen a szerződés tartozéka a már említett Demolierungs-Revers, melyet telekkönyvileg is be kell jegyezni, s lényegesebb előírásai a következők: 1. A gőzsikló csak a katonai hatóság által jóváhagyott tervek szerint építhető meg; ellenkező esetben kártérítés nélkül lebontatik. 2. Ha a berendezés lebontása katonai okokból szükséges, ezt a vállalkozó köteles a neki megadott határidőn belül minden kártérítési igény nélkül teljesíteni, anyagát elszállítani és az eredeti helyzetet visszaállítani — s benne az Elipset! Élénk fényt vet az akkori katonapolitikai el-32