Budapest, 1968. (6. évfolyam)

7. szám július - Jemnitz János: 1918-as megemlékezések Marxról

Jemnitz János 1918-as megemlékezések Marxról Ha nem dúlt volna a háború, Marx születésének századik évfordulójáról a szocialista szervezett munkásság nagygyűléseken, ünnepségeken és számvetésekkel emlékezett volna meg. A megemlékezések minden bizonnyal igen nagy eltéréseket tükröztek volna; hiszen a végzetes 1914-es esztendő előtt sem voltak többé áthidalhatók azok az ellentétek, amelyek a reformisták, revizionisták, s a másik oldalon a radikális forradalmi irányzat között mutatkoztak. A nézeteltéréseket tovább bonyolította a végeláthatatlan háború, a munkásmozgalomba is betörő sovinizmus. 1918 tavaszán az előretörő forradalmi hullám is elakadt; a január - februári sztrájkmozgalmak a nagyhatalmak hadigépezetét végül is nem törték meg, a háború a nyugati és déli olasz hadszintéren újra fellángolt. A pillanatnyi helyzetben a francia és német „kormányszocialisták" kölcsönösen a másik hadviselő fél imperializmusának megsemmisítésére esküdtek. A német revizionisták ez alkalommal Marxból nemcsak német nacionalistát, hanem reformistát is gyúrtak. A francia internacionalisták a Populaire-ben és a Vogue-ben, a németek a független szocialisták ellenzéki Leipziger Volkszeitung\zbzn szólaltak fel az ilyen törekvések ellen. Megszólaltak a szerb, a holland, a svájci internacionalisták is. S természetesen, nagy ünnepi számokat szentelt az évfordulónak a bolsevik sajtó. Az internacionalista, forradalmi lépéseket követelő újságcikkek szerzői között ott találjuk Clara Zetkint, Franz Mehringet, Anton Pannekoekot, Roland-Holstot, Otto Bauert, Max Adlert, Jean Longuet-t, Charles Rappoportot, Paul Brizont, Paul Mistralt, Dusán Popovicsot, Kari Radeket, Jurij Sztyeklovot és a felsorolást még hosszan folytathatnánk. A magyar munkássajtó korabeli állásfoglalásait tulajdonképpen csak e nemzetközi háttéí ismeretében értékelhetjük igazán. Mindenekelőtt megállapítható, hogy az évforduló alkalmából nálunk is szinte „mindenki" tollat fogott. A hosszú magyar névsorból itt elég ha csak Szabó Ervin, Kunfi Zsigmond, Alpári Gyula, Varga Jenő, Landler Jenő, Weltner Jakab, Buchinger Manó, Rónai Zoltán nevét ragadjuk ki bizonyításként. Az sem „magyar sajátosság", hogy a cikkek színvonala és mondanivalója között feltűnő különbségek állapíthatók meg. Végül — s ez már magyar sajátosságnak látszik —: valamennyi ünnepi cikk valamilyen formában a háború ellen emelt szót, s egyetlen egy sem akadt, amely a Marxot helyesbítő, revizionista gondolatoknak behódolt volna. Ezek az írások inkább arról tanúskodtak, hogy a magyar szociáldemokraták ,,új vizekre" készültek szállni. A szakszervezeti lapok mindegyike közölt hosszabb-rövidebb megemlékezést. Marxban a tudományos szocializmus megteremtőjét méltatták, aki a tőke és a kapitalizmus mozgásjelenségeit megvilágította, aki a történelmi materializmus gondolatrendszerét kidolgozta, s ezen belül az osztályharcok szerepére hívta fel a figyelmet. Ilyen sorok jelentek meg a Bányamunkás, a Typographia, a Cipőfelsőrészkészítők Szaklapjában. A szaklapok némelyike azonban nem rekedt meg ezeken a kereteken belül. A Cipész és a Typographia Kunfitól, a Magyar Vasutas Landlertől, a Munkásbiztosítók Szaklapja Weltnertől közölt írást amelyekre még visszatérünk. A pártmozgalom vezetőin kívül a kevésbé ismert szerzők cikkei is több érdekes, elemző megállapítást és programszerű felhívást tartalmaztak. Rothenstein Mór a Cipész-ben és a Typographia-ban közzé tett írásában Marx elméleti munkásságának jelzésszerű feltérképezése után a nemzetközi munkásmozgalom alakulásáról szólott. Megállapította, hogy a Kommunisták Szövetségének egyenesvonalú fejlődését az I. Internacionálé, majd a II. Internacionálé bíztató korszaka után — megszakította a háború, aminek megakadályozásához a II. Internacionálénak nem volt elég ereje. A megtorpanás azonban nem lehet tartós — folytatta a szerző —, a III. Internacionálénak rövidesen meg kell alakulnia, amely a II. egyenes folytatása lenne. Hasonló gondolatmenetet tükrözött a Typographia anonym hosszabb cikke is, amelyben többek között ez állt a nemzetközi munkásmozgalom pillanatnyi helyzetéről: „az angol, német és francia munkások, akik pedig annyit köszönhettek Marxnak, a háború alatt felfüggesztették az osztályharc elméletét ... De éppen a történeti materializmus és az osztályharc gondolata tanít bennünket arra, hogy ez az állapot nem lehet állandó. Rövidesen eljön az az idő, amikor a három ország proletariátusa belátja tévedését és visszatér Marxhoz és lehetővé teszi, hogy immár harmadszor alakuljon meg az Internacionálé. Nagy a mi reményünk, hogy ez mielőbb bekövetkezik és akkor Marxszal és Engelsszel együtt hirdetni fogjuk, hogy céljuk csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos felforgatásával érhető el". (Ezután a cenzúra 6—8 sort törölt.) A magyar munkásmozgalom kutatói előtt is ismeretlen név Petrácz Gézáé; és ugyancsak kevesen gondolnának arra, hogy a legradikálisabb megemlékezést a Munkásbiztosítási Tisztviselők Lapja tette közzé. Petrácz sokaknál mélyebbre hatolt Marx filozófiai eszmerendszerének bemutatásakor. Majd a „jelenlegi háborúról" szólva megállapította '•„... sajnálatos tény, hogy a nacionalizmus és imperializmus ideológiájának sikerült némi tért nyernie a proletárság között és ezáltal megbolygatni a nemzetközi egyetértést. így vált lehetségessé az is, hogy egyetlen ország, amelyben a proletárságnak sikerült a politikai hatalmat megszereznie, magára hagyottan küzd a tőkés imperializmus mindent elnyelni akaró hétfejű sárkánya ellen; úgyannyira, hogy kétséges: vajon meg tudja-e tartani és őrizni a sok külső és belső ellenséggel szemben ezt a nehezen szerzett hatalmat. Ilyen körülmények között nagyon áldásos munka Marxszal minél többet foglalkozni, munkáit minél szélesebb körben terjeszteni. Marx nem évült, de nem is évülhet el. Sőt, aktualitása felújult. A proletárság nagy feladatok megoldása előtt áll, kell, hogy az események felkészülve találják." Petrácz cikkének befejző passzusába Marx híres „Világ proletárjai egyesüljetek!" felhívását így fordította le 1918 nyelvére: „És szabadítsátok meg az emberiséget ettől az áldatlan vérontástól és emberirtástól." A Magyar Vasutas, amelynek szerkesztésében Landler Jenő részt vett, ismert baloldali orgánum volt. E lap 1918 májusában valóságos Marx- különszámot adott ki. A beköszöntő vezércikkben Báron Ferenc Marx életútját kísérte végig. Báron cikkében érintette a marxisták és revizionisták vitáját s érzékeltette a marxisták igazát. A lap szerkesztői látható módon arra törekedtek, hogy Marxot közel hozzák olvasóik szívéhez. Weltner Jakab „Marx a tőkések embertelen kizsákmányolásáról" c. cikkében hangsúlyozta, hogy Marx nem csak „hideg ésszel" tanulmányozta a munkások helyzetét, hanem „megértő szívvel" és „felháborodott haraggal" ismertette a gyárfelügyelők jelentéseit a gyermekmunka kiáltó borzalmairól. Weltner kiemelte, milyen nagy jelentőségű esemény volt a tíz órás munkanap bevezetése, s mindjárt hozzáfűzte: „dicstelen kivétel csak saját országunk", ahol a jogalkotás még az I. világháború végnapjaiban is csak 16 órás munkanap maximálásáig jutott el. Marxnak, az embernek alakját formálta meg — ugyancsak a Magyar Vasutas hasábjain — Landler Jenő. Lendületes írása egyszerire érzékeltette a küzdő ember nehézségeit, egyúttal hatalmas erejét, akaratát. Marx életében valóságos „csudát" látott: .. .hogyan dolgozhatik valaki annyit, hogyan teremthet valaki olyant, mint amennyit ő dolgozott, mint amilyent ő teremtett, sokszor az éhenhalás küszöbén ? . . . hogyan szeretheti valaki jobban magánál és családjánál, amelyet pedig imád, ennek rovására, a tudományt? Hogyan becsülheti többre valaki a tudománynál, melynek'ezt a rettentő áldozatot hozza, az emberiséget; az emberiségnél a proletárságot!" Landler nem érte be a nem mindennapos emberi portré megfestésével. 1918 tavaszán már érezte a várható változásokat, ezért arra is figyelmeztetett, hogy Marx nemcsak a porosz dinasztiának üzent hadat, hanem a polgári demokráciának is. Ugyanakkor óvott az összeesküvő forradalmasdi-24