Budapest, 1968. (6. évfolyam)

7. szám július - Dr. Harsányi István: Milyennek látlak?

Dr. Harsányi István Milyennek látlak? Budapesti műegyetemisták egymásról 1967 októberében a Budapesti Műszaki Egyetem gépészkarának KISZ titkára, Barta György gyakornok, azzal a problémával keresett fel, hogy miként lehetne a KISZ által készítendő jellemzések színvonalát emelni, s pszichológiailag az eddiginél jobban megalapozni. Olyan egyszerű, könnyen elvégezhető pszichológiai vizsgálatok ajánlását kérte, amelyeket ők maguk is le tudnának bonyolítani, fel tudnának dolgozni, s a kapott eredmények figyelembevételével megbízhatóbban, lényegre tapintóbban tudnák jellemezni a hallgatókat, s ezzel egyidejűleg önismeretük és önnevelésük számára is megbízható támpontokat tudnának nekik adni. A megbeszélések során elfogadták azt a javaslatomat, hogy a legközelebb esedékes KISZ-jellemzések alkalmával próbálják ki azt a két egyszerű pszichológiai vizsgálatot, amelyet az alábbiakban ismertetek. De még előbb: hadd mondjak e helyen is köszönetet Ecker Ildikó pszichológia-szakos tanárjelöltnek a vizsgálati anyag statisztikai adatainak gondos összeállításáért és feldolgozásra előkészítéséért. A két pszichológiai vizsgálat Az egyiket G. Allport egyszerű jellemzési módszere inspirálta. Mi „röpjellemzés"-nek kereszteltük el, s a tankörökben úgy végeztettük el, hogy minden hallgatóról 7—10-en készítették el a kért jellemzést. A válogatásnál az egymást jobban ismerők kerültek egy csoportba. Az előre kinyomtatott kis, nyolcadalakú papírlapok első sorába a hallgató nevét, az alatta 1 —10-ig számozott sorokba pedig a hallgató legjellemzőbbnek tartott tulajdonságait kellett beírni. Az írásba foglalt utasítás így szólt: „A kapott lapokra ird be csoportod tagjainak (magadat Is beleértve!) körülbelül tiz-tíz, általad legjellemzőbbnek tartott tulajdonságát, jellemvonását, lehetőleg fontossági sorrendben. Olvashatóan irj! A jellemzést készítő hallgatók nem kötelesek nevüket feltüntetni. Kérjük, hogy a jellemzéseket vegyétek komolyan, véleményeteket őszintén írjátok le, kedvezőt, kedvezőtlent egyaránt." A másik — a Moreno-féle szociometriai — módszerrel készült vizsgálati lap szövege a következő volt: I/a. Ki az a négy társad a tankörből, akivel valamilyen nagyobb jelentőségű műszaki feladat megoldásán a legszívesebben dolgoznál együtt? Miért? (A rangsor és az indokolás is fontos!) I/b. Kivel nem? Miért? II a. Nyári táborozás alkalmával tankörödből kikkel laknál együtt a legszívesebben egy négyszemélyes sátorban? Miért? II b. Kikkel a legkevésbé szívesen? Miért? III a. Kik azok a tankörödben, akiket a legszívesebben fogadnál el később vezetődnek? Miért? III b. Kiket a legkevésbé? Miért? A tankörök KISZ alapszervezete mindkét vizsgálat eredményét felhasználta. Az első alapján megállapították, hogy a szűkebb csoporton belül milyen személyiségprofil rajzolódik ki az egyes hallgatókról, más szóval: melyek rájuk a legjellemzőbbeknek minősíthető tulajdonságok. A második vizsgálat eredménye alapján az derült ki, hogy az egész tankör tagjai kit hányszor választottak pozitívan a különböző szociometriai helyzetekben, illetőleg kire hány negatív szavazat esett. A csoporton belül kialakult értékelés jelzője részben a választások és elvetések száma, részben pedig ezek indoklásának tartalma volt. A közösen megbeszélt jellemzési módszert a gépészkar III. és V. éves hallgatói körében próbálták ki, az 1967—68. tanév első felében. Itt csak a III. évesek anyagával foglalkozom, elsősorban azért, mert ennek - mint az egyetemi tanulmányi évek közepe táján készült anyagnak — az eredményei egyetemi szinten jobban általánosíthatók, mint a tanulmányzáró tanévé. Ezenkívül kiderült: az V. évesek nem voltak hajlandók évfolyamtársaikat negatívan jellemezni, nehogy elhelyezkedésükben hátrányos helyzetbe hozzák őket. De a kezdeti nehézségek, a szokatlanság és a tapasztalatlanság miatt a III. éves tankörökben sem sikerült mindenütt az adatfelvételt a tudományos pszichológiai vizsgálatok követelményeinek megfelelő szinten megvalósítani. A szükséges szelektálás után végül is 12 tankör anyagát dolgoztam fel. Ezekben a hallgatók összes létszáma 258, a csoportok átlagos létszáma 21 volt. A vizsgálatban résztvevők közül fiú: 235,lány: 23. Az anyagot nemek szerint már csak az egyenlőtlen létszám miatt sem differenciáltuk; egyébként a szükséges szúrópróbák eredménye szerint a fiúk és a lányok értékkategóriái között nem jelentkeztek érdembeli különbségek. Igen valószínű, hogy ebben a tartós koedukációnak, a viszonylag egyforma mértékkel mérés elvének és gyakorlatának is szerepe van. A vizsgálati anyag tanulmányozása több, nem szorosan a konkrét vizsgálati feladathoz tartozó kérdést és munkahipotézist sugalmazott. így például felmerült a kérdés: a röpjellemzés anyaga eléggé megbízhatóan utal-e arra, hogy a vizsgálatban részt vevő homogén csoport tagjai általában milyen személyiségtulajdonságok alapján értékelik pozitívan, illetve negatívan egymást. Már az adatok puszta mennyiségeivel valószínűsíthetjük: a kérdésre igennel válaszolhatunk, hiszen a véleményekben összesen 11 102 tulajdonságjelző szó, kifejezés szerepel, ami azt jelenti, hogy minden hallgató nevéhez átlagosan 43 minősítő tulajdonság fűződik. A szociálpszichológiai kutatások felderítették az egyes társadalmi csoportokon, közösségeken belül közvéleménnyé, csoportattitűddé vált érték- és értékelési rendszer emberformáló jelentőségét. Az a puszta tény, hogy egy csoporttagról a csoporton belül milyen értékelő vélemény, közfelfogás alakul ki, jelentősen befolyásolja az egyén alakulását, személyiségének fejlődését. Az egyén számára ilyen módon hasznosítható észleléseken túlmenően társadalmi szempontból is nagyon fontos, hogy a nagy társadalmat alkotó kisebb, szervezetileg összetartozó csoportokon belül milyen értékelési normarendszer alakul ki, mit várnak el a csoport tagjai egymástól, mely személyiségtulajdonságaikat értékelik pozitívan vagy melyeket bírálják. Egyetlen társadalom számára sem lehet közömbös, hogy jelentős alcsoportjaiban milyen igényszínvonal, milyen követelmény — vagy viszonyítási rendszer alakul ki. Felvetődő problémák A „röpjellemzés" adatainak már futó áttekintése alapján is kiderül, hogy a hallgatók sokkal több pozitív tulajdonságot említenek, mint negatívat. A szinonimákkal együtt a jellemzésekben összesen mintegy 700 tulajdonság szerepel. Ezeknek megközelítően 2/3 része pozitív, 1/3 része negatív. Az arányeltolódás valójában még ennél is sokkal nagyobb, amit plasztikusan jellemez az, hogy míg a leggyakrabban emlegetett első tíz pozitív tulajdonság előfordulása 235-től 930-ig terjed, addig a negatív skála első tíz helyezettjére a 33-tól 189-ig terjedő számok jellemzők. Mint a részletezőbb felsorolásból kiderül, hasonló az arány a skála egész hoszszában. Felmerül a kérdés: milyen okok húzódnak meg e tények mögött? A vizsgálatot lebonyolító KISZ-vezetőkkel és az egyes hallgatókkal folytatott beszélgetésekből és egyéb dokumentumokból az alábbi okok jelentős szerepe derült ki: Egy-egy kohézív csoport tagjai, már csak az általánosnak mondható emberi attitűdök következtében is, szívesebben mondanak — vagy pláne írnak !— a hozzájuk közelállókról jót, mint rosszat. Sokakban felmerül az a konfliktus, hogy bármennyire kívánatos lenne is egymás és önmaguk reális, kritikai ismerete, a rossz tulajdonságok emlegetésével csínján kell bánni, mert „hátha ártanak velük olyanoknak, akiknek nem akarnak ártani". Sokak szerint még akkor sem éri meg rosszat mondani, ha az igaz, mert nem lehet tudni, kinek a kezébe kerülnek a feljegyzések, s ki ellen, hogyan használják fel. Ez kétségtelen jele a bizalmatlanságnak, a bizonytalanságnak. De azért sem érdemes negatív személyiségtulajdonságokat regisztrálni, mert hátha más csoportok nem alkalmazzák ugyanazt a „reális", tárgyilagos mértéket, s akkor igazságtalanul kerül háttérbe az, akit hitelesebben jellemeztek. Ez az attitűd annak fontosságára utal, hogy milyen nagy szükség van egy-egy nagyobb közösségen belül a mérce azonosságára, a köz-10