Budapest, 1968. (6. évfolyam)

7. szám július - Dr. Bálint István: Nagyváros és idegrendszer

kialakításához. Pedig Budapest fekvése viszonylag ideálisnak mondható. A budai oldalon széles hegykaréj, erdőövezet veszi körül a várost; közepén a Duna nagy, szabad vízterülete húzódik végig, elősegítve a természetes szellőzést. Azonban az a körülmény, hogy az év több mint 200 napján az uralkodó északnyugati-délkeleti szél az óbudai és az újpesti ipari létesítmények égéstermékeit a város centruma fölé teríti, erősen csökkenti a természetes szellőzési lehetőségeket s rontja a sűrűn lakott belterületeken a fűtés égéstermékeitől egyébként is szennyezett levegőt. Jelentős szerepet játszanak a levegő további szennyeződésében a vasúti pályatestek és a pályaudvarok, ahol a széntüzelésű mozdonyok üzemelnek. A lakásban levő, az utcára kilépő, a munkahelyén tartózkodó fővárosi ember tehát meglehetősen szennyezett levegőellátásában részesül. Ez a körülmény nemcsak a légúti megbetegedéseket szaporítja, hanem kedvezőtlen irányban befolyásolja a közérzetet, hozzájárul az idegrendszer terhelésének növekedéséhez. Fővárosunk klímája jóval kevesebb megterhelést okoz: a hőmérsékleti viszonyok meglehetősen kiegyenlítettek; ritka a hosszabb ideig tartó nyári forróság vagy a téli nagy hideg. Budapest, szerencsés fekvése következtében, rengeteg lehetőséget kínál lakosainak a zaj és a levegő kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására. A budai hegyek természetes szépsége, csöndje, tiszta levegője az év minden szakában felüdülést nyújthat a kirándulóknak. A Duna vize sportolási, a strandok, uszodák fürdési lehetőségeket kínálnak — megvannak tehát a természetes védekezés eszközei, melyekkel a kedvezőtlen környezeti hatásokat ellensúlyozni lehet. A parkok, terek is fontos szerepet játszanak a kellemes környezeti feltételek megteremtésében, a jó közérzet kialakításában. Az emberi kapcsolatok problémái Mindennapi életünkben azonban nemcsak a természeti környezet hatásainak vagyunk kitéve, hanem az emberi környezet hatásainak is. Az emberekkel való mindennapos érintkezés tömeges információmennyiség felvételére és feldolgozására késztet, és a nagyváros lüktető élettempója, a sok emberrel szükséges kapcsolat-tartás megannyi újabb terhelő tényezőt rejt magában. Az emberek nagy tömege, az utcákon közlekedők folyamatos áramlása is bizonyos fokú terhelő hatást gyakorol az egyes emberre. Az egyén gyakran elveszettnek, kicsinek, elidegenedettnek, jelentéktelen pontnak érzi magát a tömegben. A zsúfoltság, mely a közlekedési eszközöket, az üzleteket, az orvosi rendelőintézeteket stb. jellemzi, nemcsak fizikai, hanem idegi terheléssel is jár. A zsúfoltság könnyebben teremt konfliktusokat ember és ember között; a csúcsforgalmi időkben a kiszolgálópult előtti tolongás, az áruellátásban mutatkozó időnkénti zavarok, a jogos minőségi kifogások, nemcsak bosszankodást jelentenek a vevők számára, hanem ismétlődésükkel tartósan megingatják az idegrendszer egyensúlyát. Az emberi kapcsolatokból származó terhelő hatások jelentkeznek a munkahelyen is. Nem elsősorban a munkatevékenység a terhelő hatású; a járulékos tényezők gyakran nagyobb mértékben veszik igénybe az idegrendszer tűrőképességét. Minden munkahelynek, üzemnek hivatalnak van egy ún. „pszichés klímája", melyet az ott dolgozók egymáshoz való viszonya, egymással szemben tanúsított viselkedése, nem utolsósorban a vezetők magatartása határoz meg. A nagyvárosi üzemekben, ahol a dolgozó ember nélkülözhetetlen, de mégis csak apró fogaskerék, igen nagy szükség van arra, hogy mindenki érezze: nem csak a munkájára, hanem rá mint emberre is szükség van. A fejlett ipari szervezési formák között az ember már nem annyira izommunkát végez; inkább olyan jellegű a tevekenysége, mely elsősorban idegrendszeri igénybevétellel jár. Az automata- és vezérlőberendezések kezelése, működésük folyamatos figyelése fokozza az idegrendszeri terhelést, egyúttal szűkíti az üzemen belüli mélyebb emberi kapcsolatok kialakulásának lehetőségét is. Bizonyos mértékben az emberi kapcsolatok tartalmi elemei is megváltoznak a nagyvárosi élet keretei között. Az egyes ember szinte elvész a nagy tömegben. És bár társadalmunk tudatosan törekszik arra hogy megteremtse az emberi kapcsolatok megjavítása előfeltételeit, sok ember kívül marad ezeken a körökön, ezeken az áramlatokon. A különböző klubok, sportegyesületek, kultúrcsoportok, a baráti, rokoni társaságok s más társasösszejövetelek az emberi kapcsolatok szorosabbá fűzésén keresztül igyekeznek pozitívumokat, előnyöket nyújtani a résztvevőknek; a nagyváros emberei közül mégis sokan magányosak maradnak. A magány pedig neurotizál: a társadalmonkívüliség, az alkohol, a kriminalitás felé taszít. * A nagyváros sok pozitívumot ad lakóinak: magasabb szintű mindennapi életet biztosít, több szolgáltatást nyújt; de ugyanakkor az idegrendszert, sajátos jellegénél fogva, jobban terheli mint egy-egy kisebb település élete. A nagyváros sokat tehet azért, hogy csökkentse a mindennapos idegrendszeri terheléseket — a közlekedés javításával, a zsúfoltság csökkentésével, a szolgáltatások magasabb szintre emelésével stb. — és a terhelések csökkentése fokozatosan megjavíthatja az egyes ember idegrendszeri állapotát. De az ember maga is sokat tehet idegrendszeri egyensúlyának javításáért! Tudatos, módszeres, kulturált életvezetéssel, önfegyelemmel törekedhet a terhelések kiegyenlítődésére. A szabad idő megfelelő felhasználásával pozitív élmények sorozatához juthat, amelyek hozzájárulhatnak a mindennapos terhelések kedvezőtlen hatásának kompenzálásához. Idegrendszerünk megterhelésének csökkentéséhez szükség van az ember és környezete viszonyának folytonos javítására; szükség van arra, hogy csak oly fokúak legyenek a terhelések, melyeket az idegrendszer károsodás nélkül tud elviselni. Ehhez nemcsak tárgyi intézkedésekre van szükség; azt is figyelembe kell venni, hogyan tükröződik ezek hatása az emberek gondolat- és érzelemvilágában. Erdélyi József versei Ady Tóth Árpád., a költő, Ady barátja, mondta egyszer hogy Adyhoz legjobban én hasonlítok; de Ferenc-ócsém, meg Endre-unokám jobban hasonlít Ady Endréhez; egy cigány legény meg éppen olyan volt, mintha a fia, édes vére lett volna Adynak; mintha látnám, ahogy egy faluvégi kocsmába lép, mintha csak a minap; mintha Ady lett volna az a szép, szomorú nagybőgős, hamar akit meghívtam hogy igyon meg bár velem egy pohár bort (hogy színről-színre lássam, akit nem láttam, az élő Adyt) ... Volt-é vagy nem cigány vér Adyban, vagy abban a legényben Ady-vér? — Ha volt, ha nem, nem halt meg Ady Endre: minden magyar költőben holtig él, s nem hal meg míg magyar költő dalol a világon, ha mindjárt is cigány, — világnagyságunk az Ér mellől indult, s világtenger lett az ér, óceán ... Duna-rege Duna, Duna, tündérnő te, szemed kék és hajad szőke; de léted ős eredete: fekete erdő, — fekete, fekete erdő, — fekete . . . Duna, Duna, tündérnő te, szemed kék és hajad szőke; de futásod végezete: fekete tenger, — fekete, fekete tenger, — fekete. Erdő s tenger mért fekete? Feketére mi festette? Mi festhette feketére? — Tán fekete ember vére, — tán fekete ember vére, Fekete óriás vére festhette azt feketére: fehér óriás megölte, — a feketét szívenlőtte, a feketét szívenlőtte.Duna, Duna, tündérnő te, szemed kék és hajad szőke, — érted halt meg az az erős, feketeszemű s hajú hős, feketeszemű s hajú hős. Zúgásoddal őt siratod; tengerig ér búd-bánatod; forrásodtól torkodig ér bánatod, te fehér tündér, bánatod, te fehér tündér. Azt gyászolja erdő s tenger: feketét a fehér ember mért ölte meg egy leányért, kékszemü-szőke Dunáért, — kékszemű-szőke Dunáért. . . 7