Budapest, 1968. (6. évfolyam)

6. szám június - dr. Székely Vera: Egy peremkerület előtörténete

Kispesten az első ház 1869-ben épült. Tulajdonosa eleinte komlóskenyér sütésből élt, a kenyeret batyukba kötve a hátán vitte be Pestre. Később más mesterségre tért át, vendéglőt nyitott: a híres kispesti Gödört. Hosszú ideig a házak túlnyomó többsége földszintes volt. Emeletes ház először 1897-ben épült a Templom téren; a második egy lakatos mesteré, aki az egész földszinti részt műhelynek rendezte be. A parcellázások megindulása előtti években is lakott néhány iparoscsalád az Üllői út mentén, valahol a Határcsárda környékén, ahol az átmenő forgalom biztosította megélhetésüket. 1868-ban telepedett itt le egy Kasza nevű lakatosmester; ő volt az első kispesti iparos. A szabadságharc leverése után évekre bebörtönözték, kiszabadulása után Pesten nem tudott megélni, így a városon kívül meghúzódva próbált egzisztenciát teremteni. A következő években pékről, bognárról, kőfaragóról tudunk és 1872-ből már arról, hogy egy szatócs iparengedélyt kért és kapott „a bejelentett szatócsbolt iparnemník Kispest községbeni űzhetésére". Az első szórványosan letelepülőket 1871-től már nagyobb számban követték olyanok, akik itt óhajtottak otthont alapítani; a Pestről kiköltözők a főváros hátrányaitól akartak szabadulni, a vidékről beköltözők pedig a főváros közelsége nyújtotta előnyökben reménykedtek. Kispest fejlődését kedvezően befolyásolta l^:st közelsége, bár ez a szomszédság akkortájt még elég illuzórikus volt. A kispestiek az első években gyalog jártak be a városba, olykor a tejet és zöldségfélét szállító őstermelők kocsiján tették meg a 6 km utat. 1872-től az Üllői úti vámig egy társaskocsijárat volt délelőtt és délután néhány órán át. A társaskocsijáratot a szentlőrinci téglagyár iparvágányán téglát szállító vonathoz kapcsolt, Mukinak becézett személyszállító kocsi követte, amely már a Ludovikáig közlekedett. Persze, egyik sem volt megfelelő megoldás. A rendszeres közlekedés hiánya megnehezítette a Pestre és Kőbányára munkába járók életét és az iparosok megélhetését. Csak a villamosvasúti hálózatba való bekapcsolás oldotta jól meg a közlekedést, de erre a kispestieknek még 1900-ig kellett várniuk. Kispest a felemás közlekedés és az ezzel járó nehézségek mellett is gyorsan kiépült, a fejlődés tempója állandóan gyorsult, és nagyon hamar maga mögött hagyta a környékbeli, de a fővárostól távolabb eső pusztákat. Ezeknek a pusztáknak peremvárossá fejlődése csak jóval később indult meg. 1869-ben, amikor a parcellázás megkezdődött, Szentlőrincpusztán 360-an éltek és Kispest egyáltalán nem létezett. 1873-ban a kispestiek száma 530 — Szentlőrincnek még mindig csak 385 lakosa volt. Ez az arány a következő években mindjobban eltolódott Kispest javára, ahol 1892-ben már 4500-an laktak, szemben Szentlőrincpuszta 388 lakosával. így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az 1871-ben önálló községgé alakult Kispesthez két év múlva, 1873-ban hozzácsatolták azt a Szentlőrincpusztát, amelyből Kispestet kihasították. Ugyanis a lőrinciek — közigazgatásilag is — Vecsés helyett a Pesthez közelebb fekvő Kispesthez akartak tartozni. 1870—90 között Kispestből 4500 lakosú község lett. Lakói jelentős részben a fővárosból és Pest megyei, zömében a környékbeli Némedi, Irsa, Kakucs, Ujhartyán, Vecsés, Alberti falvakból költöztek ide. A többiek az ország különböző részeiből és szórványosan külföldről, elsősorban a Monarchia országaiból vándoroltak Kispestre — de a szomszédos Szentlőrincről, Gubacsról, Péteriről kevesen költöztek át. Néhány évtized alatt, a 90-es évekre a település jellege teljesen átalakult. Az első esztendőkben a kispestiek egy része — talán a nagyobbik fele — még nem volt állandó lakos a községben. A parcellázások idején és az azt követő években voltak olyan elgondolások is, hogy Kispestből kertváros legyen, az előkelő és költséges budai és városliget-környéki \ illanegyedek olcsó, kispolgári mása. De ez a törekvés, az 1870 körüli évek Kispestjének kicsit még falusias, kicsit nyaralóhely jellegével együtt gyorsan eltűnt. Az 1867 utáni viszonylagos gazdasági fellendülés, majd az 1873-ban egyesített Budapest vonzása következtében Kispestből sűrűn lakott peremváros lett. A sajátjában lakó vagy nyaraló kispolgárt felváltotta a bérelt házakban, lakásokban élő munkáscsalád. Egy egykorú kispesti újságcikk szerint „az állandó lakók túlnyomó része a munkásosztályhoz tartozik, kik a közeli gyárakban keresik meg kenyerüket". 25—30 esztendő rövid idő egy település életében, mégis egy korszak zárult le ezalatt Kispest történetében. A kialakulás és a fejlődés kezdeti időszaka volt ez, amelynek végére a XX. század küszöbén a sokfelől jött népességű, Pesthez is tartozó, de mégis vidékies kisközségből egyértelműen munkáskülváros lett. TORNAI JÓZSEF A nagyváros beleiben A nagyváros beleiben ha látnál most, anyám. Ha látnál most a föld alól: elveszve, millió gyökérrel ebben az anyagcserében, zöld szívvel, penészes szájjal. Kivirágzik a te fiad hídpillérekkel, kivirágzik a nők szemében, esővíz-húsában, kivirágzik és szétszakadó buborékokat vet csontfátyol-kezedre, az égő mocsarak felé, az emberevő csatornák felé kavarogva. KUN MIKLÓS Esténként lélegzik a város Esténként lélegzik a város Mindig lélegzik Nemcsak esténként De nappal Zűrzavaros életünk miatt Nem vesszük észre És meg vagyunk győződve Hogy nyugodt a város S eszünkbe sem jut Megnézni Az áradó folyón Sistergő buborékokat De este Mikor a Duna-hajók füstje Ellátogat a városba Ahol találkozik a pesti gyár-korommal S a levelek fuldokló sejtjei Kapkodnak A levegő után S a macskakövek Hol emelkednek Hol meg lesüllyednek S közben a madarak Befejezik a szolfézst Akkor vesszük csak észre Hogy lélegzik a város. És éjszaka ? Éjszaka másra gondolunk Olykor korán fekszünk Máskor sétálunk A park-homályban Vagy ütögetjük a ház falait S csodálkozunk Hogy kezünk vérzik És nem bírja soká Aztán Harmatos reggelenként Amikor reménykedve ébredünk: Valamit várunk Töprengünk És lassan Újra megjön a kedvünk Alkotni, lélegezni, élni