Budapest, 1968. (6. évfolyam)

6. szám június - dr. Székely Vera: Egy peremkerület előtörténete

Dr. Székely Vera Egv peremkerület előtörténete 1867 után, amikor a gyorsabb tempójú gazdasági fejlődés és a lakosság növekedése feszíteni kezdte Pest határait, mint minden nagyváros körül, Pest körül is peremvárosok kezdtek kialakulni. A fővárosban koncentrálódott, itt élt és dolgozott az ország munkásságának kb. egyharmada. Ugyanakkor Pest belterületén a lakosság növekedésével romlottak a lakásviszonyok. Kisembereket, munkásokat, kisjövedelmű iparosokat, akiket kenyerük a fővároshoz kötött, de egyre nehezebben tudtak lépést tartani a dráguló és gyorsuló tempójú élettel, vonzott a főváros szomszédságában olcsóbb és nyugodtabb életet biztosító letelepedési lehetőség. A vidékről munkaalkalomért Pestre igyekvők korábbi életformájához közelebb állt a kis kertes ház, a házkörüli gazdaság lehetősége, mint a pesti bérkaszárnyák szűk és drága lakása. A század végére a számban és erőben megnövekedett ipari proletariátus legalább egy részét politikai okokból is szívesebben látták a főváros határán kívül. A külvárosok fejlődése az uralkodóosztály „nemzetpolitikai" szempontjainak megfelelő, kedvezően fogadott, „hatóságilag támogatott" jelenség volt. A peremvárosi települések általában jellegükben, külső képükben, szociográfiájukban is különböztek attól a nagy várostól, amely körül elhelyezkedtek. Fekvésük, természeti adottságaik rendszerint nem rendkívüliek. Hagyományaik nincsenek, műemlékeik szórványosak. Nem rendelkeztek különös és érdekes látnivalókkal, szürke kisemberek városrészeivé lettek, olyan szegényessé, mint amilyen szegény volt az a réteg, amely ott megtelepedett. Mégis hozzátartoztak a modern fővároshoz, kitágították a lehetőségeket, utat nyitottak a város növekedésének a Határ úton túl. Kiinduló pontjai annak a fejlődésnek, amely során Budapest — Nagybudapest lett. Történetük nem lehet közömbös, sem érdektelen, s nem elválasztható Budapest történetétől, hozzátartozik a hagyományok megbecsüléséhez. Az egyik tipikus külváros, Kispest —Nagybudapest XIX. kerülete — egy évszázaddal ezelőtt, az 1869-es népszámlálás idején még Szentlőrincpusztához tartozó lakatlan terület volt. Kispest a 70-es évek elején kezdett betelepülni; a következő években gyors ütemben fejlődött, és a századfordulóra már tízezren felül volt lakóinak száma. Fekvése kedvezően befolyásolta fejlődését, mert az Üllői út a Kálvin térből kiindulva összekötötte Pestet a környező falvakkal. Az Üllői úton, Pest város határában az 1680—1700 körül épült Határcsárda mellett hatalmas méretű határkő áll, SZ'LŐRINC 1738 és 13 PEST 1738 felirattal. A határkő egy évekig húzódó birtokper befejezését jelentette: 1738-ban rögzítették ezen a városvégen a végleges határt. A határkőtől amíg a szem ellátott, pusztaság terült el: Szentlőrincpuszta. Az Üllői úti Ludoviceumtól a szentlőrincpusztai Glorietteig egyetlen ház vagy pásztorkunyhó sem volt — a Határcsárdán kívül. A Gloriette Szentlőrincpuszta legmagasabb pontján egy Pest felé félig erkéllyel körülvett emeletes torony, amelyet a Szentszövetség három uralkodójának tiszteletére 1814-ben itt rendezett hadgyakorlat és vadászat emlékére építtetett az uradalom akkori tulajdonosa, II. Grassalkovich Antal. A Gloriette-től el lehetett látni Gyálig, Soroksárig, Vecsésig vagy Rákoskeresztúrig. Feltehető — és egy késő Árpád-kori templom romjainak feltárása a Kispesthez tartozó Wekerle-telepen megerősíti ezt a feltevést —, hogy az Árpád-korban is volt itt település, sőt, templomos község. A XIV— XV. századból már okleveles adatok is vannak erről. A török hódoltság alatt ez a terület is elnéptelenedett, és sok más Pestkörnyéki településsel együtt (Szentlászló, Szentfalva) pusztaként említik a források. Pest határának nagy részét már a török is bérbeadta a környékbeli falvak pásztorkodó jobbágyainak. A török kiűzése után a szűk határok közé szorított Pest városi tanácsa is kénytelen volt legelőt bérelni a birtokviszonyok rendezéséig. A Wathay család birtokában levő Szentlőrincpusztát — az 1695 áprilisában kötött első legelőárendálási szerződés szerint — a város az alsónémediekkel közösen bérelte egy esztendeig, Szentlőrinc, Gubacs (Pesterzsébet) és Péteri (Pestimre) pusztákat. A bér évi 25—25 tallér volt. 1732-ben már új tulajdonostól, Grassalkovich Antaltól bérelték ki három évre a pusztákat a pestiek. Grassalkovich Antal, királyi jogügyigazgató és kamarai tanácsos hivatalában birtokigazolási és birtokperekkel foglalkozott, és ezen a réven hatalmas birtokokat szerzett. Pest délkeleti határa jóformán teljesen az övé volt. Wathay Páltól birtokcsere útján kapta meg Szentlőrincpusztát, mintegy 7000 holdat, ebből cca. 1300 hold volt az a terület, ahol később Kispest kiépült. Grassalkovich Antal birtokai megszerzése után hozzálátott a gazdaság megszervezéséhez: Szentlőrincpusztán is jobbágyokat, iparosokat telepített, házakat, urasági épületeket építtetett, gondoskodott felszerelésükről, kedvezményeket biztosított az odaköltöző jobbágyoknak azzal, hogy az adó és a földesúri szolgáltatások alól részbeni mentességet adott. 1768-ban, az úrbéri ügyek rendezésekor, Szentlőrincen 58 család volt, akik jobbára a majorság körüli házakban éltek. Grassalkovich halála után fia, majd unokája nem törődött a birtokkal, és az a XVIII. század végétől zárgondnokság alá került. 1841-ig még az ő nevükön volt az uradalom, ekkor azonban a Grassalkovich család férfiágának kihalásával leányágon Viczay Károly örökölte. 1851-ben a Grassalkovichok pénzügyeiben érdekelt levantei kereskedő, Sina György tulajdonába ment át, aki ebben az időben egyike volt a Monarchia leggazdagabb embereinek. Sina is megpróbált gazdálkodni, de terveit nem tudta megvalósítani. A szabadságharcot követő években a szentlőrincpusztai uradalom alig hozott valamit, a határban összesen 40 fejőstehén volt, és vetés is csak annyi, hogy vetőmagra és a cselédség bérére telt belőle. 1864-ben Sina más birtokaival együtt a szentlőrincpusztai uradalmat is eladta a belga Banque de Credit Foncier et Industrielle-nek. A bank külföldi mintára vezetett gazdasággal próbálta jövedelmezővé tenni a birtokot, de a talaj- és klímaviszonyokat figyelmen kívül hagyva nem megfelelő terményekkel kísérletezett, és a birtok megint nem jövedelmezett semmit. A 60-as évek végén a bank megkezdte az egész uradalom parcellázását, 30 éves részletfizetés mellett. 1869—70-ben a megmaradt uradalmi egységből hasították ki Kispest területét, s ezzel a parcellázással kezdődött el Kispest önálló élete. Az Üllői úttól délkeletre elterülő homokbuckás területnek nagy része még ekkor is legelő, két-három mocsaras területrésszel és néhány bozóttal. Négy dűlőút volt mindössze, Rákos — Soroksár, illetőleg Pest — Vecsés irányába. A Határcsárdán kívül még egy csárda épület, a Szarvascsárda, ettől északra terült el a Szalla erdő; a két csárdán kívül csak a Gloriette és a majorsági épületek álltak. Az Üllői út ekkor már rendezett, egyenes út. A parcellázás megkezdése idején Szentlőrincpuszta kifejezetten mezőgazdasági jellegű, igen gyéren lakott pusztaság. Az uradalom földjeit 50—100—500 holdas részletekben, holdanként 78 Ft örökáron adták el a gazdasági épületekkel és felszerelésekkel együtt. A vevők két-három év alatt az egész vételárat kitermelték, az erdei részeken már az első évben a birtok árának négy-ötszörösét. A belga banktól egyes vállalkozók és konzorciumok vásárolták meg a földeket. Az Üllői út folytatása mentén többek között Herrich Károly mérnök, miniszteri tanácsos, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter és felesége, Cséry Lajos, Lónyay ügyvédje vették meg a fővároshoz közelebb fekvő, építkezésre alkalmas területeket. A parcellázásokban Herrich Károlynak volt a legnagyobb szerepe, ő készítette el a parcellázási terveket 811, egyenként 300 négyszögöles házhely. Egy 300 négyszögöles telek ára 200 Ft volt; már első kézből több mint tízszerese a holdankénti 78 Ft-os eredeti vételárnak. 1872-ben Kispest — Pest felől haladva az Üllői út jobboldalán — néhány utcából állt, a többi utca később ehhez a területhez illeszkedett hozzá. Ebben az évben adtak először neveket az akkor már lakott utcáknak. Kispest magvával — az úgynevezett anyaközséggel — szemben, az Üllői út bal oldala egészen Szentlőrincig lakatlan volt. Ezt a részt tulajdonosáról Törökfalvának nevezték, és a 70-es években kezdték házhelyekké parcellázni, majd 1873-ban egyesítették Kispesttel. Az Üllői út Törökfalvával szemben fekvő jobboldalán az első lakott házaktól egészen a Határ útig szántóföld, rét és legelő volt. A Határ útnál, de már pesti területen állt a Határcsárda, amelyet főképpen vadászok és fuvarosok látogattak. ió