Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Gellért Oszkár: Budapesti versek és történe

Életének utolsó heteiben szerkesztőségünk felkérésére készítette a költő az alábbi összeállítást. Gellért Oszkár Budapesti versek és történetük Mesterházi Lajos barátom azt írta nekem, küldjek a „BUDAPEST" számára hat-nyolc olyan verset, mely a leginkább budapesti, s egyben írjak pár sort mindegyikhez keletkezésük körülményeiről. Én pesti születésű vagyok, de miután családot alapítottam, évtizedekig laktam Budán. íme hat olyan vers, mely budapesti ihletettségűnek minősíthető. Kapun ki, kapun be 1914 novemberétől 1919 januárjáig a Pesti Hírlap vezércikkírója, majd politikai rovatának vezetője voltam, s ezen felül az első világháború idején a hadieseményeket is napról napra kommentárral kísértem. Mint akkoriban minden igazán magyar költő, én is háborúellenes verseket írtam, s érthető, hogy 1917 tavaszán az Oroszországból érkező pezsdítő hírek hatására hírlapírói munkámat már robotnak éreztem. Annál inkább, mert az itthoni politikai helyzet miatt csak keserűséget érezhettem. Ennek dokumentuma ez a versem: Ébredni mindig álmatag Budán, S a hídra lépni kora délután, Pest, Pest felé hív a napi robot, S lelked tüze lassacskán ellobog. S aludni menni éber hajnalon, S megállni közbül a Margitszigetnél, Hogy bíbelődj egy megkezdett dalon: Ha a magad szigetje is lehetnél. Trapp, trapp tovább. Megint Budán vagyunk, El kell tennünk holnapra is agyunk. Nyomd meg a gombot: csöndesüljön láza. Csöngesd neki, hogy el vagyok hibázva. Őszi est budai balkonon Ez a vers már a magyar Tanácsköztársaság összeomlása után született. Keletkezése körülményeiről bővebben kell szólnom. Én 1919-ben, Károlyi Mihály köztársasági elnöksége idején, sajtófőnök voltam. Állásomban a Tanácsköztársaság is meghagyott. Károlyi lemondása után a Kormányzótanács sajtóosztályát vezettem. A Felvidék kiürítése s a román offenzíva után azonban Bécsbe vitt utam. Egy nagybátyám lakott ott akkor, annak a segítségével szerettem volna szállást biztosítani családomnak az emigráció idejére. (Akkor még azt hittem, hogy az emigráns-élet rövid lesz.) De a feleségemnek hiába írok, nem akar utánam jönni; mit fog kezdeni idegenben a négy kisfiúnkkal és nem gondolok-e az édesanyámra, aki az öcsémet várja haza orosz fogságából? Ha a családom nem jön utánam, visszautazom Budapestre. Abba a vasúti kocsiba, melyben ülök, belép Kun Béla. Megkérdezi, miért nem maradtam Bécsben, (ő azért utazott vissza Budapestre, hogy megszervezze a Tanácsköztársaság vezető politikusainak Ausztriába költözését.) Előbb darutollasok jönnek értem, valahogy kimenekülök a karmaikból. Szeptember 12-én azonban azt olvasom, hogy körözőlevelet bocsátottak ki ellenem. Nem alszom otthon, de másnap magam jelentkezem a Markó utcában Váry Albert koronaügyészhelyettesnél, aki nemrég az autóját bocsátotta a Gyűjtőfogházból szabadult kommunisták rendelkezésére és a proletárdiktatúrát fölkelő napként üdvözölte. Most elég barátságosan nyugtat meg: nem leszek rossz társaságban; itt van például Gábor Andor írókollégám és Nyisztor is, „a derék földművelésügyi népbiztos". Az udvari körsétákon pedig Gábor Andor, aki mögöttem lépdelt, suttogva azt kérdezi tőlem, mikor jönnek be egy éjszaka az ébredők, hogy elnyisszantsák a nyakunkat. 1919 októberében föltételesen szabadlábra helyeztek. De „bolsevista bűncselekményeimért" tovább folyt ellenem a nyomozás s csak 1921 májusában kapom kézhez az ügyészség határozatát: nem sikerült jobboldali újságíró-kollégáimnak rámbizonyítaniok többek közt azt, hogy a szent koronát a Kormányzótanács megbízásából Bécsbe loptam. Ezt a vádpontot a kihallgató főügyész is nevetve közölte velem. De most még 1919 októberében vagyunk. S Huszár Károly akkori miniszterelnök udvarias levelet ír — a feleségemnek. A levelet már otthon olvasom, mert a Markó utcát két nap előtt otthagytam. A levél közli, hogy engem szabadlábra helyeztek. Micsoda udvariasság! Most, hogy elhagyta a biztos cellát, már nem felelünk az életéért — ezt olvasom ki a sorok közül. De ebben igazság is volt: Magyarországnak Horthy—Héjjas különítményes korszakában melyik miniszterelnök felelhetett bárkinek az életéért ? Ezek voltak előzményei az 1920-ban született s akkor a Nyugatban megjelent versemnek, mely valóban egy budai ház balkonját s vele szemben a Parlamentet idézte s közbül azt a Dunát, melynek hullámaiból már annyi halott szólt fel hozzám. (De talán mégsem volt hiba, hogy hivogatásuknak nem engedtem s itthon maradtam. Ezek után itt a vers, mely negyvenhét év előtt született.) Valahol a Parlamentnél Vörösen kelt föl a hold. Kigyúltak a hídi lámpák: Hiba volt. Lent a parkban elsötétült. Húros madár földalolt. Rátutult a bécsi hajó: Hiba volt. Akkor jött az Asszony mellém. Sóhajtott és rám hajolt. Villamosok csilingeltek: Hiba volt. Megzörrent az ág alulról, S elsuhant egy barna folt. Kint egy ajtó becsapódott: Hiba volt. Csillogott a Duna habja. Fölsírt bennünk mind a holt. Hívogattak ... s itt maradtunk: Hiba volt, hiba volt. Soroksár A felszabadulás után Barabás Tibor, Gergely Sándor, Nagy Lajos, Szabó Pál meg én Soroksáron kaptunk olyan kertes házacská-20