Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Schönwald Pál: Tömegmozgalmak 1918 elején

Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestújhely, Pestszentlőrinc, Erzsébetfalva, Csepel, Budafok, Soroksár, Albertfalva, Rákosszentmihály munkásai már reggel 8 óra előtt gyülekeztek, számolva azzal, hogy a Városligetig nagy gyalogutat kell megtenniük, miután közlekedés nem volt. A fővárosi munkások főként a szakszervezetekben csoportosultak. Az élelmiszerüzletek kivételével az üzleteket bezárták. Még a kávéházak és a vendéglők is zárva maradtak. Az üzletek kirakataiban sok helyütt feliratokat helyeztek el, mint pl. „Éljen a béke és az általános, titkos, egyenlő választójog!" A katonai és rendőri hatóságok is készültek a sztrájkra. A belügyminiszter a fenyegető munkásmozgalmak miatt már január elején a rögtönbíráskodás életbeléptetését és kiterjesztését kérte az igazságügyminisztertől, ha „elrettentő példaadás válik szükségessé." A nagy sztrájk első napjának estéjén Grecsák Károly igazságügyminiszter utasítására a lapszerkesztőket felhívták, hogy „minden hazai sztrájkra, béketüntetésre és ezzel kapcsolatos eseményre vonatkozó" híradást mellőzzenek. A cenzúra éberen őrködött, hogy a sajtó útján a nagyközönség ne értesülhessen az eseményekről. A Népszava pl. ezekben a napokban nem egyszer üres oldalakkal jelent meg, cikkeit a cenzúra jórészt törölte. Szurmay honvédelmi miniszternek az volt a szándéka, hogy a tüntető munkások közül mindazokat, akik katonakötelesek, de felmentési jogcímet szereztek, elfogatja; a budapesti katonai parancsnokság azonnal hatálytalanítja felmentésüket és beosztja őket katonai szolgálatra. A honvédelmi miniszter az általános sztrájk bejelentése után megbízhatónak tartott cseh és bosnyák csapatokat vezényelt a fővárosba. Vasárnap reggel 7 órakor a katonaság, a csendőrség és a rendőrség már készenlétben állt az utcákon. A Körútba torkolló és a Városliget felé vezető utcákban egy-egy század gyalogos helyezkedett el. Több helyen gépfegyvereket is felállítottak. A fegyveres alakulatok azt a parancsot kapták, hogy meg kell akadályozni nagyobb tömegek beözönlését a város belsejébe. 9 óra körül a körutakon és az Andrássy úton egyre sűrűbb sorokban indultak meg az emberek az Iparcsarnok irányába. Egyes szakmák vagy gyárak munkásai együtt vonultak. A villamos és a helyiérdekű vasút dolgozói egyenruhát viseltek. A felvonulók között igen sok volt a nő. A munkások forradalmi dalokat énekeltek. Az utcák felkiáltásoktól voltak hangosak: „Le a háborúval! Éljen az általános, titkos választójog!" A tömeg órákon át sűrű sorokban özönlött a nagygyűlés színhelye felé. Az Iparcsarnokban 10 óra körül már kb. tízezer ember szorongott, az épület körül a tér feketéllett a hatvan-hetvenezer főt kitevő tömegtől. 1/2 11 óra körül bent a teremben és kint a szabad téren is több helyütt elkezdődtek a gyűlések. Bokányi Dezső, Garbai Sándor, Preusz Mór, dr. Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Pogány József, Weltner Jakab, Nyisztor György és más neves szociáldemokrata pártvezetők ismertették az egybegyűltek előtt a munkásság követeléseit a békekötésről, a választójog azonnali reformjáról és a közélelmezés megjavításáról. A nagygyűlés is elfogadta a határozati javaslatot. Elhatározták azt is, hogy az előző napon megválasztott bizalmi férfiak a nap folyamán átnyújtják a munkások követeléseit a kormánynak. További magatartásukat pedig a kormány válaszától teszik függővé. A gyűlés egyben felhatalmazást adott a bizalmi férfiaknak, hogy a kormánynyilatkozat meghallgatása után döntsenek a további teendőkről. 12 óra után értek véget a gyűlések. A rendőrök megakadályozták, hogy zárt sorokban menjenek az emberek a Belváros felé, ezért a mellékutcákon, kisebb csoportokban oszlottak el. Rendzavarás nem történt, katonai, rendőri beavatkozásra nem került sor. Harminc tagú munkásküldöttség jelent meg délután két órakor Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter, majd Wekerle miniszterelnök előtt. A küldöttség vezetője Garbai Sándor volt, aki átnyújtotta a munkásság három pontos követelését magában foglaló határozati javaslatot. Egyben rövid beszéd keretében rámutatott a közszabadságok, különösen a sajtó, a gyülekezési és egyesülési szabadság terén uralkodó tűrhetetlen állapotokra. Garbai azonnali választ kért. Wekerle miniszterelnök tisztában volt a helyzet komolyságával és a kormány szorult helyzetével. Ennek következtében azonnali válaszában mindent megígért. „Felel és szavatol", mondotta, azért, hogy a kormány hódítási szándékán nem fog a béke meghiúsulni. Kijelentette: Oroszországtól nem kívánnak sem területátengedést, sem hadikárpótlást. Kész mindenekelőtt letárgyalni a választójogi törvénytervezetet. A közellátás terén pedig erélyes intézkedéseket fog bevezetni. Wekerle beszéde közben az egyik munkásküldött közbekiáltott: „Elég volt az ígéretekből!", de Garbai leintette. Közölte a miniszterelnökkel, hogy a választ tudomásul veszi és kifejezte azt a reményét, hogy a munkásság másnap megkezdi a munkát. Délután 4 órakor a szakmák, este 8 órakor a pártbizalmi férfiak tartottak ülést, amely éjjel ért véget. A tanácskozásokon többen fejezték ki a miniszterelnök válaszával való elégedeüenségüket. A szakmai gyűlésen pl. 78 igennel szemben 43-an a sztrájk folytatása mellett szavaztak. Többen hivatkoztak arra is, hogy Seidler osztrák miniszterelnök sokkal kielégítőbb nyilatkozatot adott az osztrák munkásoknak, mert megígérte az általános béke mielőbbi létrehozására irányuló kormányerőfeszítések fokozását is. Végül, miután a magyar kormány részéről utóbb azt is kijelentették, hogy egyetértenek Seidler miniszterelnök nyilatkozatával, a bizalmi férfiak testülete hozzájárult a sztrájk befejezéséhez. Hétfőn, január 21-én reggel a pártvezetőség röpiratban ismertette a vasárnapi eseményeket, a bizalmi férfiak határozatát és felhívást intézett a munka újrafelvételére. A honvédelmi miniszter azoknak, akik hétfőn munkába állnak, büntetlenséget ígért. Ausztriában is véget ért a sztrájk. Nem így Budapesten. A munkások nagy része nem értett egyet a sztrájk befejezésével, abban a pártvezetőség árulását látták. Sok üzemben egyszerűen elzavarták azokat a bizalmi férfiakat, akik a munka felvételét kérték. A szociáldemokrata párt olyan tekintélyes és ismert vezetőit, mint pl. Buchinger Manót és Böhm Vilmost, akik Csepelen igyekeztek a munkások forradalmi hangulatát levezetni, a tömeg hólabdával dobálta meg. Végül is örülhettek, hogy minden eredmény nélkül ugyan, de ép bőrrel szabadultak. A csepeli munkások ellenállását csak katonai erővel lehetett letörni: 80—100 munkást tartóztattak le és zártak be rövidebb-hosszabb időre. A hazai munkásmozgalomban addig példa nélkül állt a párt választott vezető szerveinek határozatával való tömeges szembehelyezkedés. A szociáldemokrata párt vezetősége elítélte a rendbontókat és a pártfegyelem megsértőit. Megállapították, hogy „a grandiózus eseményekre minden szociáldemokrata munkás büszke lehet". „A magyarországi proletáriátus egyetlen tömegmozgalma sem végződött még nagyobb sikerrel. .. kolosszális jelentőségűek a kormánynyilatkozatok . .." Végül bejelentették, hogy miután a munkások egy része nem hajtotta végre a párthatározatot, a pártvezetőség a fejleményekért nem vállalhatja tovább a felelősséget és ezért lemond. A demonstratív lemondás, a hatóságok terrorja, az a körülmény, hogy Ausztriában is megszűnt a sztrájk, növekvő elszigetelődésük végül is a munka felvételére késztette a legkitartóbbakat is. Nem a pártvezetőség ítélte meg azonban helyesen a helyzetet. A sztrájk megszűnését követően a kormány nem tartotta meg ígéreteit. Megtörtént ugyan a breszti békekötés, de a német imperialisták és a monarchia rákényszerítették feltételeiket a belső nehézségekkel küzdő fiatal szovjet államra. A választójogi reform keresztülvitelét is elodázta a kormány és az új választójogi törvény meg sem közelítette a munkásság követeléseit. Nem történt változás az életviszonyok terén sem; a megélhetés gondjai és az elnyomás továbbra is elviselhetetlen súllyal nehezedtek a dolgozókra. Néhány nap múlva, a képviselőház 1918. február 6-i ülésén már az erő helyzetéből beszélt a kormány. Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter nagy hangon jelentette ki a honatyáknak: „a bolsevikizmust meg nem engedem, elfojtom, eltaposom . .. meg kell akadályozni, hogy csírái Magyarországon valaha is tenyészhessenek ..." Bár a munkásság általános politikai tömegmozgalma nem hozott azonnali közvetlen eredményeket, az 1918 januári nagy sztrájk hazai munkásmozgalmunk fontos tanúiságokat eredményező, kiemelkedő állomása. A méreteiben is hatalmas, addig nem tapasztalt megmozdulás a munkásosztály erejét sugározta és megfélemlítette az uralkodó osztályt. Ez alkalommal először következett be hosszabb ideig tartó általános munkabeszüntetés, amely a tőkés rendszert a legérzékenyebb pontjain, a termelés, a profit és a háború továbbfolytatása lehetőségének területén érintette. A munkásság öntudatát, harci készségét jelentősen növelte egységes fellépésének ereje. Egyre több ember látta tisztán, hogy a jövő útját nem az uralkodó osztállyal való megegyezésben, hanem a forradalomban, a társadalmi rend megváltoztatásában kell keresni. Ez az út vezetett el sok nehéz küzdelemben végül is 1919-ben a munkásosztály győzelméhez, a proletárdiktatúrához. 19