Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Schlett István: Jászi Oszkár és a nemzetikérdés

december 6-án került sor. (És most lássunk csodát: az építési költség berendezéssel együtt l 670 702 forint és fél krajcárba került, ami az előirányzott költségnél 94 504 forinttal és 39,5 krajcárral kevesebb volt.) Építészeti szempontból a főépület késői romantikus stílusban épült, mely az arab, mór, gótikus és román stílus keveréke, és mint ilyen, az akkori Magyarország egyik legimpozánsabb építészeti alkotása volt. A kor divatjának megfelelően blokkrendszerben, zárt jellegűnek készült. Az 1868-as decemberi átadáson befűtöttek a fehér svéd cserépkályhákba és gázvilágítás mellett megkezdődött az első ötszáz beteg gyógyítása. 1868-tól 1902-ig összesen öt orvos küszködött az egyre növekvő számú beteggel. Hosszú időn keresztül még a különböző betegségegység és a különböző betegségek elnevezése tekintetében is a legnagyobb zűrzavar uralkodott. Csak a múlt század végén, néhány fontosabb elmebetegség elkülönítése után Kraepelin, a „psychiatria Linnéje" alkotta meg a psychiatriai nomenklatúrát, amely több-kevesebb változtatással lényegileg ma is irányadó. Az Intézet fennállásának első negyven évében még nem tudták kezelni az elmebetegeket. Ebben a helyzetben az első előre lépést Wagner-Jauregg jelentette, aki 1917-ben a paralysis progressiva kezelésére bevezette a maláriaoltást. Lényeges változást csak a 30-as években alkalmazott különböző sokk-terápiák hoztak. Az igazi, döntőnek nevezhető fejlődés azonban a Largactilnak 1952-ben történt felfedezése után következett be, amelyet a psychopharmaconok egész arzenáljának bevezetése követett, majd néhány évvel később az antidepresszív-szerek felfedezése. Ha az orvosok, tudósok nem is jutottak sokkal előbbre az elmebetegségek okainak felderítésében — bár az utolsó évtizedben biztató kísérletek folynak főleg a biokémia és az elektrofiziológia területén —, az elmebetegségek kezelhetőségének ténye önmagában is forradalmasította a psychiatriát. Ez a forradalmi változás lassan átalakította az Intézet külső arculatát, sőt nevét is. A Budai Országos Tébolydából 1911-ben Budapest-Lipótmezei m. kir. Állami Elme- és Ideggyógyintézet lett, majd 1956-ban, a megnövekedett feladatok elvégzésére Országos Ideg- és Elmegyógyintézetté lépett elő. Az elmúlt egy évszázad alatt a magyar psychiátria kimagasló egyéniségei közül igen sokan működtek az Intézetben, jelezve ezzel a gyógyításra, kutatásra, oktatásra törekvő szellemet. Itt csak röviden megemlíteném dr. Pándy Kálmán főorvost, aki a nevéről világszerte ismert serológiai eljárást e falak között dolgozta ki. Innen indult útjára a ma már mindenütt alkalmazott görcskezelés, amely dr. Meduna László gyógyító-kutató munkáját igazolja. Dr. Oláh Gusztáv igazgató vezette be először a szabadabb kezelést, és az ő kezdeményezésére indult meg 1912-ben az első elmebeteg-ápolói tanfolyam. Dr. Fabinyi Rudolf igazgatása alatt — 1925-től 1936-ig — az Intézet szinte ugrásszerű fejlődést mutat: korszerűsítette a diagnosztikai és a röntgenlaboratóriumot, hűtőt rendezett be és szinte korát megelőzve, létesítette az ideggondozókat. Az ő nevéhez fűződik az Intézet külső és belső tatarozása, a Hollós István főorvos által megírt „sárga ház" ekkor nyert friss, élénk színt. Fabinyi igazgatásának talán a legnevezetesebb eseménye a hárshegyi ideggyógyintézet egyemeletes, modern épületének létesítése volt. A tervet még Oláh Gusztáv igazgatóval együtt dolgozták ki, és az 1931-ben megnyíló functionalis idegbetegeket gyógyító új létesítményt Dr. Nyirő Gyula főorvos professzor rövidesen Európa-hírűvé tette. A második világháború utolsó éveinek eseményei, sajnos, az intézetet is érintették. A szomorú és gondterhes időszak alatt dr. Stief Sándor professzor kénytelen volt kiüríteni az épületet és a tatai Eszterházy-kastélyba költöztetni. Az 1946-os dátum nemcsak a visszaköltözést jelöli; megindult ismét a gyógyítás. Az elmúlt utolsó húsz esztendő alatt, de különösen 1952 óta nemcsak a háború okozta károsodást heverte ki a nagymúltú létesítmény, hanem szervezetében, létszámában, gazdasági vonatkozásban, valamint gyógyító-megelőző, tudományos kutató és oktató munkájában olyan fejlődést ért el, amely nemcsak a múlt hagyományainak ápolására és továbbvitelére, hanem az ország vezető intézményének feladatára is méltóvá teszi. Nagyon vázlatosan — inkább kiragadva egyegy számot, adatot — próbálom érzékeltetni az óriási fejlődést. Az 1946-os visszaköltözéskor csupán 200 elmebeteg elhelyezésére volt mód. Jelenleg a kórház 1678 betegnek biztosít ellátást, kezelést. A fejlesztési program keretében egymásután létesültek új osztályok, nem csupán elmebetegek részére, functionális és organikus idegbetegek részére is. 1950-ben nyílt meg a férfi és női tbc-s elmebetegek részére egy-egy 100 ágyas osztály. Nagy hiányt pótolt a szintén az évben létesített gyermekpsychiatriai osztály, majd nem sokkal később belgyógyászat és alkohol-elvonó osztály . étesült. 1957-ben a modern terápiás igényeknek megfelelően átalakított, újabb osztállyal bővült az in-A betegek napi tornája Mária Béla igazgató-főorvos vizitel 15