Budapest, 1968. (6. évfolyam)

3. szám március - Dr. Körmendy István: Az anyaság becsülete

Dr. Körmendy István AZ ANYASAG BEC (Anyavédelmi problémák a fővárosban) SULETE Az utóbbi években élénk érdeklődéssel fordult a közvélemény a demográfiai problémák felé. Különösen a népszaporulat kérdése foglalkoztatta — nem minden ok nélkül. Hiszen a társadalom alapvető érdeke, hogy kellő számú erős, egészséges utódot neveljen. Ha ez hiányzik, a fejlődés, a haladás üteme lelassul. Az ember egyre inkább kézbe akarja venni sorsa irányítását, elő akarja mozdítani a társadalmi fejlődést, biztosítani szeretné annak gazdasági és biológiai feltételeit. Ezért növekszik az egészségügyi munka felelőssége is, különösképpen az anya- és gyermekvédelemé, melynek az egészséges utánpótlásról s annak felneveléséről kell gondoskodnia. Az emberiséget már a középkorban is sok „modern" kérdés foglalkoztatta. A lombikok fölé hajló alkimisták nemcsak az aranycsinálás titkát kutatták; évszázadokon keresztül izgatta fantáziájukat a mesterséges ember, a homunculus létrehozása is. Paracelsus, a renaissance nagy orvosalakja írja: „Sok vita folyt arról, hogy a természet és a tudomány adott-e olyan eszközt a kezünkbe, amelynek segítségével embert hozhatunk a világra aszszony közreműködése nélkül? Szerintem ez nem ellenkezik a természet törvényeivel..." A mesterséges ember mégsem született meg. A harmincas évek pesszimista, kiábrándult polgári írója, Huxley „Szép új világ" című regényében még az anyaság örömét is megvonja a jövő emberétől: tudományos előrelátással, és lombikban nevelteti fel az új generációt, kellő számban és kellő minőségben. Mosolyt és viszolygást keltő fantasztikus elképzeléseit sokáig senki se vette komolyan. Néhány éve azonban erősen felkavarta a közvéleményt Petrucci olasz professzor kísérlete, melyben egy mesterséges megtermékenyítésből származó embriót neveigetett két hónapig az anyai szervezeten kívül. S bár a kis élőlény elpusztult, a „mesterséges ember" problémája újra komolyan foglalkoztatja a tudósokat, s nem tartják lehetetlennek, hogy hamarosan megszületik az első „lombikbébi". Amíg azonban tudósaink az emberi ébrény mesterséges felnevelésének kérdésével foglalkoznak, az emberiség milliói továbbra is a „hagyományos úton" jönnek világra. Meggyőződésünk, hogy ez lesz az új nemzedék útja a jövő századokban is. Csökkent-e az anyaság jelentősége? De mintha az utóbbi időkben az anyaság jelentősége csökkent volna! Hiszen ma már fel lehet nevelni csecsemőt anya nélkül is! Tápszerek, korszerű gondozási módszerek birtokában úgy tűnik, hogy a gyermek évmilliós anyára utaltsága megszűnőben van. Az édesanya egyre kevesebbet tud gyermekével foglalkozni, a társadalom egyre többet vállal magára a családok nevelési feladataiból. Vajon a „modern ember" nélkülözni tudja-e majd az anyai gondoskodást, az új társadalom felmentheti-e biológiai feladatai alól asszonyait, át tudja-e venni a családtól a gyermeknevelés gondját ? A gondok ma elsősorban az anya vállára nehezednek. Hiába mondja sok feleség nap mint nap a férjének: „többet törődhetnél a gyerekkel, hiszen te vagy az apja", alapvetően más az anya és gyermeke közti viszony, mint az apa—gyermek kapcsolat. S ha sok férfi buzgón segít is otthon, eteti, pelenkázza gyermekét s nem tartja megalázónak a házimunkát sem, az anya szerepét nem veheti át: nemcsak a gyermek világrahozatalában, de nevelésében, gondozásában sem pótolhatja asszonyát, akit szülöttéhez a legközvetlenebb biológiai, testi kapcsolat és ezer érzelmi szál fűz. Az anyaság, a nőknek a reprodukcióban és a gyermekek felnevelésében való részvétele a társadalom számára pótolhatatlan, hasznos tevékenység. Megérdemli, hogy minden erővel védjük, támogassuk. Segítségben nincs is hiány. A fővárosi egészségügyi ellátás keretében már ötven esztendeje működik szervezett anya- és csecsemővédelem, mely küzdelmes és nehéz évtizedek után a felszabadulást követően rohamos fejlődésnek indult. Az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit hatékonyan támogatták azok az állami intézkedések, melyek a biológiai feladatok teljesítése érdekében különleges jogot és kedvezményt biztosítanak a nők, különösen a terhes és kisgyermekes anyák részére. Ezen intézkedések sorát bővíti a gyermekgondozási segély bevezetése. Az anyavédelem eredményei — s gondjai De vajon a budapesti anyák a nagyvárosi életmód, a termelésben és társadalmi életben betöltött egyre fontosabb szerepük mellett eleget tudnak-e tenni hagyományos élettani feladatuknak: a gyermekszülésnek s a gyermek felnevelésének ? Több évtizedes terhesvédelmi munkánknak és a színvonalas szülészeti ellátásnak köszönhető, hogy a terhesség kiviselése és a szülés alig jelent már veszélyt asszonyainknak. Budapesten 1941-ben ezer szülésre még 4,4, 1966-ban csak 0,4 anyai halálozás esett. Egyre csökken a főváros halvaszületési aránya is: ezer szülöttből 11 jön élettelenül világra. Ezek a nemzetközi vonatkozásban is figyelemreméltó eredmények méltán töltik el büszkeséggel szülészeinket most, amikor az ország az anyák megmentője, Semmelweis Ignác születésének 150. évfordulójára készül. Az eredmények mellett azonban sok a kedvezőtlen jelenség. A budapesti családokban kevés a gyermek. Az 1963. évi mikrocensus adatai szerint a családok 35%-a gyermektelen, 28",,-ban található egy, 11%-ban két s csak 2,3%-ban három gyermek. A nagyobb létszámú család ritkaságszámba megy. Az 1962. évi „demográfiái mélypont" óta születésszámunk lassan emelkedik ugyan (1962: 8,i%o, 1966: io,o%o), s a legutóbbi kormányintézkedések hatására gyorsabb növekedésre számítunk — ám nemzetközi összehasonlításban a fővárosi élveszületési arányszám még mindig alacsony. Élveszüietések 1000 lakosra néhány nagyvárosban (Bp. Statiszt. Zsebkönyv, 1967) Bázel (1965) 14,5 Helsinki (1964) 18,0 Berlin (1964) 16,6 Koppenhága (1965) 14,7 Bécs (1965) 12,1 Osló (1965) 14,3 Budapest (1965) 9.3 Prága (1965) 11,5 Bukarest (1965) 9,0 Stockholm (1965) 12,6 Göteborg (1965) 16,7 Varsó (1965) 9,6 Hamburg (196-4) 14,9 Zürich (1965) 12,7 Hága (1964) 15,2 Az alacsony termékenység igen bonyolult társadalmi jelenség. A születésszámot csökkenti a lakóhelyváltozás (elsősorban a faluból városba költözés), a társadalmi átrétegződés, a műveltségi színvonal emelkedése, a gazdasági és kulturális igények növekedése, a nők munkába állásának fokozódása. Mindez az elmúlt évtizedekben a fertilis korú (15—49 éves) nők tízezreit érintette. Az alacsony születésszám mögött azonban nemcsak gazdasági, hanem szemléleti tényezők is vannak. A születésszám gyorsabb emelkedése — úgy véljük — az anyaság értékelésének megváltozásából is fakad. Az 1967. évi előzetes adatok biztatóak: az I—III. negyedévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva 11,4%-kal több élveszütvttünk volt. Örömünk azonban csak akkor lesz teljes, ha újszülöttállományunk minősége is javul. Évek óta növekvő aggodalommal figyeljük, hogy Budapesten az átlagos születési súly csökken (1953: 3220 g, 1966: 3112 g), az újszülöttek közt egyre több az éretlen, gyenge koraszülött. (Jelentőségéről és okairól lapunk 1967. évi 11. számában Sárkány professzor értekezett.) 1966-ban a Budapesten meghalt 830 csecsemő közül 736 — csaknem 90% — veleszületett károsodás (koraszülöttség, fejlődési rendellenesség, szülési sérülés) következtében pusztult el. A veszteség rendkívül fájdalmas társadalmunk számára! És vajon mi lesz a felnevelkedő koraszülöttek, károsodott csecsemők sorsa? Nevelhető-e belőlük egész-Jí