Budapest, 1968. (6. évfolyam)

3. szám március - Dr. Németh László, Dr. Rédl Károly, Vincze Oszkár írásai

letékes dolgozója éppen jónak látott. Pedig a tatarozás anyagigényét egyedül a tatarozó vállalat ismerheti! Gyakori eset: a mellékhelyiségekben mindössze egy-két csempét kellene pótolni. Csempe általában nincs. Ilyenkor egész csempézett falfelületet kell a kőművesnek levernie és helyette vadonatúj olajozott falat készítenie vagy éppen egyéb kerámiát, esetleg műanyagot kell bedolgoznia. (Ugyanez vonatkozik a kályhacsempére.) Minden laikus is tudja, hogy a javítás és felújítás anyagigénye sokkal differenciáltabb, mint az úgynevezett tömegmunkáé. Egy gótikus vagy akár szecessziós épülethez nemigen használhat a kőműves közép- vagy nagyblokkot, még kevésbé nagypanelt, ugyanígy műanyag díszítőelemet sem rakhat fel a homlokzatokra. Hagyományos stílusú épülethez hagyományos anyag szükséges, ami célszerűen mai, korszerű anyaggal nem helyettesíthető. Ezt az igényt pedig feltétlenül folyamatosan ki kell elégíteni, mert minden kényszermegoldás csak városképi disszonanciák és mérhetetlen többletköltségek okozója lehet. A régi tervmutatók — eléggé nem hibáztatható módon — ezt az ágazatot is a mennyiségi teljesítés útvesztőjébe hajszolták. Prémium, nyereségrészesedés csak ott termett, ahol minél több drága anyagot dolgoztak be, még akkor is, ha ez a műszaki rezon rovására ment. De hol van hát a bűvös kulcs, amely az értelem, a helyes módszer bűvös lakatját felpattintja ? Az ügy fontossági sorrendjének megfelelően sürgősen meg kell szüntetni a bérezésben megkövült indokolatlan diszkriminációt. A tatarozó munkához egyébként is több szakértelem, nagyobb gyakorlat, sőt több fizikai erő is szükséges, mint a modern, nagyobbára gépesített rutinmunkához. Ha pedig azt akarják, hogy a még létező kevés jó szakmunkás végleg ne dezertáljon más területre, a bérezési diszkriminációt meg kell szüntetni. Az anyagbeszerzésben feltétlen zöld utat kell adni. Amiként ugyanis a mentőkocsi kiszállása egy évvel előre nem tervezhető meg, a tatarozás számos fontos anyaga is csupán a szerkezet „boncolási lelete" nyomán állapítható meg. Erre számítani kell. Az anyag büntető kamat nélküli tárolását kell lehetővé tenni, vagy a soronkívüli gyártás feltételeit kell megteremteni. A gazdaságirányítás új rendszere az ÉPIG-nak is nyilván nagyobb önállóságot ad majd, így a munkahelyek megválasztásában és kialakításában is több önállóságra, választási lehetőségre tehet szert. A beruházó nagyobb segítsége azonban a munkakörülmények javításában a jövőben is nélkülözhetetlen lesz. Ugyancsak az új mechanizmus segítheti a dolgozók szociális körülményeinek javítását. Legalább az adottságok határain belül lehetővé kell tenni, hogy a dolgozók emberséges étkező, öltöző helyiséget kapjanak, amiről a mai építőmunkás már nem hajlandó lemondani. A legrövidebb időn belül meg kell teremteni a műszaki fejlesztés optimális lehetőségeit. Enélkül a kedvezőbb szakmák elszívó hatására a szakma riasztó tempóban elnéptelenedik. Ez pedig már az egész ágazatot létében támadja meg. E minimális követelmények teljesítése nélkül az ÉPIG és dolgozói egyre nehezebben tudnak a növekvő igényeknek megfelelni. Az ágazat egész kérdését abból a szemszögből kell vizsgálni (és halasztás nélkül megoldani), hogy a főváros épületállománya kielégítő helyreállító kapacitás nélkül évről évre gyorsuló tempóban pusztul. A födémcsere „partszakadásának" elhárítása után sajnálatos módon a következő évek során a bauxitcement „elemi csapásának" következményeivel is számolni kell. (Ez ma még pontos számadatokkal nem rögzíthető, de a szakemberek becslése szerint sok-sok száz házat érinthet.) Feltétlen meg kell említenünk a felszabadulás óta épített első lakótelepeket, amelyek a következő években szintén nem kis terhelést hárítanak majd az ÉPIG apparátusára. A bauxitcement ügy pedig már egymagában is olyan feladatnak ígérkezik — mondják az ÉPIG vezetői —, amelyhez az ÉVM segítsége feltétlen szükséges lesz. Enélkül — a vállalat vezetői szerint — a feladat egyrészt megoldhatatlan lesz, másrészt, ha a megoldást kizárólag az ÉPIG-ra kívánják hárítani, ezt az intézkedést a főváros egész, különben is túlzottan megviselt épületállománya sínyli meg. Vincze Oszkár A Bem rakpart 15. sz. ház, tatarozás után * í Művészi tetőfedés az Iparművészeti Múzeum épületén s r 30