Budapest, 1968. (6. évfolyam)

3. szám március - Dr. Németh László, Dr. Rédl Károly, Vincze Oszkár írásai

Dr. Németh László — Dr. Rédl Károly Méltányos tehermegoszlásigényesebb lakásfenntartás Legnagyobb társadalmi gondunk, a lakáskérdés mielőbbi gyökeres megoldására rendkívüli erőfeszítéseket tesz Budapest Főváros Tanácsa, az ország legnagyobb ingatlanállományának kezelője. A főváros házkezelési szervei 35 ezer épület 430 ezer bérleményét, köztük 394 ezer lakásbérleményt, a budapesti lakásállomány kétharmad részét kezelik. A bérházövezetek csaknem valamennyi bérleményét a HKI szervei gondozzák. A kezelt lakások háromnegyed része 2 és többemeletes épületekben van. A Tanács 1953—1966 között 10,5 milliárd Ft-ot használt fel épületjavításra. Ebben az időszakban 5722 épület (az állomány 16,3%-a) került teljes felújításra. Jelenleg — térfogatuk alapján — a kezelt épületek 58%-a vár felújításra. E munka elvégzése két évtizedet igényel. Megnehezíti a házkezelési szervezet dolgát, hogy az épületek állaga a megfelelő felújítás több évtizedes elmaradása miatt erősen romlik és hogy a házkezelési, ill. a felújító építőipar kapacitása, a szükségletekhez mérten elégtelen, munkavégzésük a kisgépesítés ellenére sem korszerű. A III. ötéves tervben mintegy 5,5 milliárd forintot fordít a főváros lakóházjavításokra. A teljes felújítási előirányzat 80%-át koncentráltan használják fel. Ezáltal 55 ezer (18 millió beépített légm:,

-t kitevő) bérlemény kerül felújításra. Ennek során — főleg a Belvárosban — a lakóházakat bekapcsolják a gázfűtő hálózatba. Ez a korszerűsítés a levegő szennyezettségét is csökkenti. Az elmúlt évben a Tanács közel egymilliárd forintot fordított épületjavításra. Ez az összeg 75%-kal több, mint a lakbérbevétel. A karbantartási és felújítási kiadások egyes kerületekben a lakbérbevétel három-négyszeresét is meghaladják. A felújítás ütemét gyorsítaná a szükséges építőipari kapacitás megteremtése, és ha azt — a megfelelő hitelösszegekkel együtt — a főváros rendelkezésére bocsátanák. A házkezelési igazgatóságok lakbérbevétele évente meghaladja az 560 milliót. Ehhez mintegy 700 millió állami dotáció járul. Ezt a dotációt kellene tovább emelni, hogy a felújítás lemaradása mielőbb csökkenjen, ill. megszűnjék. Ilyen igényeknél azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a népgazdaság mindenkori teherbíróképességét. Elsősorban a nemzeti jövedelem növekedése teheti lehetővé a nem termelő ágazatok — köztük a lakásellátás — eddiginél gyorsabb ütemű fejlődését. A lakásellátás eddig sem volt kizárólag állami feladat — s ez a jövőben sem megvalósítható. Ami reális: a nagyobb mérvű társadalmi támogatás. Ennek csírái már évek óta megtalálhatók az állagmegóvás egy részének társadalmi munkában történő elvégzésében; a magánépítkezések állami támogatásához kapcsolódó egyéni és vállalati segítségben. A tömeges nagyüzemi (házgyári) lakásépítés mindinkább szükségessé teszi a magánerők összefogásának jobb megszervezését. Nagy lépés e téren, hogy a Tanács a lakótelepszerű csoportos társasházak építési területét előközművesíti s gondoskodik a kapcsolódó és járulékos létesítményekről. A magánlakás-építési kedvet fokozná, ha az építtető jobban megtalálná a számítását — tehát ha a reá háruló terhek nem lesznek aránytalanul nagyobbak, mint az állami lakásban lakóké. Minél kedvezőbb lesz az általános lakáshelyzet, annál inkább szükséges a két birtoklási forma terheinek közelítése. A magántulajdonú lakások költsége jelenleg aránytalanul magasabb az állami lakások bérénél. Egy vizsgálat megállapítása szerint egy kétszobás lakás 100—150 Ft havi lakbérével szemben egy hasonló nagyságú szövetkezeti lakás költsége 300—350, egy öröklakásé pedig 700 Ft havonta. A magánépíttetőket terheli — az adómentesség lejárta után — a házadó is. Kiadásaik a kölcsön visszafizetését követően egynegyed, ill. egyharmad résszel csökkennek ugyan, de költségeik még így is (adó, javítás stb.) három-négyszeresét teszik az állami lakások bérének. (A lakbéreket hasonló mértékben meghaladó költségek az állami lakásoknál is jelentkeznek, csakhogy a bérlők helyett az állam viseli.) Nyilvánvaló tehát: a magánépíttetők terheit csökkenteni kell, hogy az építkezési kedv a kívánt mértékben tovább növekedjék. Ezzel kapcsolatban különösen indokolt és időszerű — a meglevő aránytalanságok kiküszöbölése, a kapitalista gazdálkodás emlékét konzerváló, a további fejlődést akadályozó helyzet felszámolása érdekében — a lakbérek egységes rendezése. A helyzet azért is megérett a lakbérek felülvizsgálatára, mivel a lakásigények közti különbségek 1939 óta lényegében megszűntek (mindenki korszerű, komfortos lakást kíván); jórészt kialakultak a mai követelményeknek megfelelő lakástípusok; csökkenőben vannak a belváros és a külső városrészek lakásai között a minőségi különbségek. A jelenlegi lakbérek nincsenek a megkívánt összefüggésben a lakások területi elhelyezésével s használati értékével sem. A lakbérek szóródása rendkívül széles. A lakások használati értékétől függetlenül, az azonos lakások bére között több mint ötszörös különbség is található. A lakbéreket a háború kezdetén az 1939. szeptember 1-i szinten rögzítették. A főváros akkori — a jelenlegi városterület mintegy 40%-át kitevő — területén, a túlnyomóan bérházas övezetekben a különböző lakástípusok havi lakbére 1941-ben a következőképpen alakult: Lakástípusok 1941 Pengő Index: 1 sz. k. e. f. = 100 1 sz. 18 29 1 sz. k. 33 S3 1 sz. k. e. f. 62 100 1 sz. k. e. a. f. 79 127 1 sz. k. e. a. f. h. 103 166 2 sz. 45 73 2 sz. k. 49 79 2 sz. k. e. a. 71 115 2 sz. k. e. f. 74 119 2 sz. k. e. a. f. 133 215 2 sz. k. e. a. f. h. 124 200 3 sz. k. e. a. f. 113 182 4 sz. k. e. a. f. 147 237 = szoba, k = : konyh a, e = i előszoba, f fürdőszoba, a = alkalmazottiszoba, h = hall. A lakásállományon belül a többséget (54,5%-ot) képező egyszobás lakások lakbére volt viszonylag a legmagasabb. A komfort nélküli, vagy félkomfortos lakások bére lényegesen elmaradt az összkomfortos lakásokétól. Míg a kétszobás lakások lakbére mintegy kétszerese volt az egyszobás lakásokénak, addig a három és négyszobás lakások bére nem emelkedett arányosan, sőt, a háromszobásoké a kétszobás komfortos lakások bérét el sem érte. Az 1941. évi helyzetkép tulajdonképpen a második világháború kezdetén bevezetett lakbérrögzítés eredményét mutatja. Jellemző, hogy mindkét világháború kezdetén a lakbér volt az egyetlen ár, amelyet azonnal rögzítettek, s ami sikerrel is járt. A lakbérrögzítés védte a lakókat a háztulajdonosok túlkapásaival szemben. Az árszínvonal emolke-26