Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Schlett István: Jászi Oszkár és a nemzetikérdés

Azok, akiket sértett ez a kép, tudták, hogy nem ellenpropaganda, hanem csak e torz kép eredetijének: a magyar valóságnak megváltoztatása segíthet. E harcnak Jászi Oszkár volt egyik zászlóvivője. Jászit humanizmusa, demokratizmusa, a felvilágosult gondolkodó ember minden demagógiát és népcsalást megvető szenvedélye, tudományos szociológiai érdeklődése és nem utolsó sorban hazafisága vezette e probléma felé. Éleslátásra, bátorságra becsületre volt szükség ahhoz, hogy e kérdésben oly mélyre hatoljon, mint ahogy tette. Még azt is bizonyítania kellett, hogy nemzetiségi probléma van, s hogy e mozgalmak nem csupán egyes agitátorok tevékenységének eredményei. Sajnos, ezt nemcsak az uralkodó osztályok bértollnokaival szemben, hanem még a szocialista Kunfival szemben is meg kellett tennie, aki leegyszerűsítve a helyzetet, úgy látta, hogy csak osztályelnyomás van, s ezért „nincsen igaza Jászi Oszkárnak, amikor azt állítja ... hogy az ittlakó összes nemzetiségieknek a magyarsággal szemben egy sérelem többletük van." (Szocializmus. 1913—14. 98.1.) Vitatkoznia kellett például Farkas Pállal is, aki pedig ekkor még a Társadalomtudományi Társulat tagjaként a szocializmus és az osztályharc kérdéseivel foglalkozott (később Tiszához csatlakozott), aki egyszerűen „lelketlen izgató" művének tekintette a román nemzetiségiek mozgalmát. De saját politikus környezetének, „az européer szellemű szabadgondolkodóknak" kozmopolita érzésű tagjaival is vitáznia kellett, akik „ ... a nemzetiségi törekvésekben csak éretlen, hiú nacionalizmust látnak, mely még sokkal rosszabb, mint saját nemzetük sovinizmusa, mert szegényesebb, elmaradottabb, vallásosabb és szűkebb látókörű." (A nemzeti államok kialakulása ... 233—34.1.) E csoportok ebben találkoztak a nacionalista elnyomás képviselőivel, hisz azoknak is — mint például Réz Mihálynak, Rákosi Jenőnek, Herczegh Ferencnek — ugyancsak a nemzetiségi mozgalmak elnémítása és a 30 mülió magyarból álló nagyhatalom megteremtése volt a céljuk. Jászi kimutatta, mennyire illuzórikus volt ez a kép. „A nemzetiségi kérdés ... határozott történelmi előfeltételekből, gazdaságipolitikai okokból eredő" — írta. (Huszadik Század 1907. 16. k. 811.1.) Kifejtette, hogy ezek a mozgalmak a nemzetiségiek legéletbevágóbb — közigazgatási és igazságszolgáltatási, gazdasági és kulturális — érdekeit fejezik ki, melyekről egyszerűen nem mondhatnak le, hisz „ ... a kapitalista jogrendnek ... a szinte ,természetes' jogegyenlőtlenségét még fokozza a nép nyelvét nem értő közigazgatás és bíráskodás. Ez teszi a nemzetiségi népet még jogfosztottabbá, mint a magyart". Ezt a helyzetet még fokozza a földkérdés megoldatlansága, s az „ ... egyre inkább megnövekedett soviniszta-nacionalista áramlat." Jászit, a humanistát, mélyen fölháborították a nemzetiségi vidékeken tett utazásainak tapasztalatai. De ezen túl még arra is megtanították: hiába igaz az, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja ...", az azonos érdek addig nem inspirálhat együttes tettet, amíg a nemzetiségi gyűlölködés bontja, rombolja a dolgozók összefogását, és az uralkodó osztályok érdekeinek megfelelően, tévútra tereli a társadalom átalakításáért feszülő erőket. Nem lepődött meg azon — éppen a felismert „sérelemtöbblet" miatt —, hogy a nemzetiségiek helyzetük alapvető okát a nemzeti elnyomásban látták, s ezért az egész magyarsággal szemben álltak. De látta azt is, hogy „ . .. a nemzetiségi veszedelem kitűnő eszköznek bizonyul arra, hogy a szocializmus mellett még egy új ,közös ellenség' legyen, amely ellen való éktelen lárma és dühöngés elfeledtesse a becsapott tömegekkel, hogy hazafias fegyvertársa, a birtok-arisztokrácia, azalatt vígan klerikalizálja az oktatást. . . megfordított progresszív adót csinál... az általános választójogot meghamisítja, és anynyi sok más ,nemzeti' jótéteményben részesíti a ... népséget". (Huszadik Század 1908. 18. k. 317—18.1.) Az uralkodó osztályok nemzetiségi politikáját éppen ezért: a dolgozó tömegek megbontásáért támadta a legélesebben. Tiszteletreméltó bátorsággal írta a háborút közvetlenül megelőző napokban is, a féktelen nemzetiségi gyűlölködés felszítása és fellángolása idején: „egy új .. . gettót építettek azok, akik a nemzetiségi törvény kijátszásával, hatósági terrorral és politikai sikanériával egy olyan társadalmi atmoszférát teremtettek, melyben az embereket állítólagos faji különbségek választják el, melyben az önérdek, a törtető stréberség, vagy mohó osztálypolitika minduntalan hazafias tógát ölthet magára." (Pogromhangulat. Világ, 1914. júl. 12.) Talán ezt a nacionalista-soviniszta propagandát gyűlölte leginkább. Még barátját és harcostársát is figyelmeztette: „arra vigyáznod kell, hogy a nacionalista levegő be ne férkőzzék házadba, mert az még tudományos szempontból is veszély lehetne." (Levél Somló Bódoghoz. 1906.) S gyűlölete főleg azért volt ilyen erős, mert látta, hogy „ . .. a nemzetiségi elnyomás nemcsak az elnyomottakat, hanem végeredményben az elnyomókat is sújtja." (Kelet. 1917. nov. 223. 1.) Tehát azt, amit a marxizmus így fejezett ki: „nem lehet szabad az a nép, amely másokat elnyom." Tudományos és publicisztikai tevékenységének zöme ez ellen a politika és propaganda ellen irányult. Cikkek és tanulmányok egész sorát — köztük az igen jelentős, értékes tudományos megállapításokat tartalmazó, a Nemzeti államok kialakulása ... című nagy monográfiáját — szentelte annak, hogy megtisztítsa a „nemzet", „nemzeti érzés", „hazafiság" fogalmát a demagógiától s a tévhitektől, amelyek ellepték. Arra törekedett, hogy lényüket feltárva megmutassa a nacionalista politika valóságos indítékait. Nem lehet feladatom Jászi ez irányú hatalmas tevékenységének részletes elemzése, de annyit megállapíthatok, hogy ebben a kérdésben igen közel jutott a valóságos történelmi folyamat megértéséhez. A történelmi materializmus alapján állva harcolt a mítoszok, a különféle faji szempontokat valló nézetek ellen. Felismerte a valóságos okot: a gazdasági fejlődés, a kapitalizálódás szükségszerűen hozta magával a közös gazdasági egységre való törekvést, s vele a nemzeti ideológia kialakulását. S mivel ezt látta, tudott különbséget tenni a nacionalizmus értékelésében. Tudta, hogy bizonyos időszakokban, a történelmi fejlődés bizonyos szakaszán pozitív tartalmat hordoz. És ezért tudott helyesen harcolni azok ellen, akik megkísérelték a századforduló nacionalizmusát a reformkor nacionalizmusával azonosítani és így igazolni. Jászi kimutatta, milyen hatalmas különbség volt a reformkor, illetve a századforduló nacionalizmusa között. 1848-ban „a nemzeti irány annyit jelentett, mint az egész szuverén nép önrendelkezési joga sorsa intézésére, közös érdekei fejlesztésére. Ez volt a nemzeti törekvések gondolat- és érzelemvilága, azoknak fénykorában — mondjuk, a jobbágyfelszabadító liberalizmus idején. Ennek legnagyobb gondolkodói képtelenségnek érezték volna oly hazafiságért lelkesülni, mely nem a népért van ... a nagy nemzeti élethalálharc hősei abban a hitben voltak, hogy az egész nemzet megváltásán fáradoznak." Jól látta, hogy korának nacionalizmusa tartalmában és hirdetőinek szándékában egyaránt meght, az Üllői út i6ja-ban lakott Jászi Oszkár 1900-tól 1906-ig 11