Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Genthon István: Prosper Merimée Budán

A OZERKESZTŐ POSTÁJA Javaslat Történelmi Képtár létesítésére Ismeretes, hogy a Nemzeti Galéria birtokában több mint 7000 festmény van, s a szoborgyűjtemény is mintegy 2000 műből áll, nem beszélve a hatalmas grafikai és éremgyűjteményről. A festményeknek azonban alig tíz százaléka s a szobroknak is csupán egyhatoda látható a kiállítási termekben, a többi műkincset raktárakban őrzik. Arról is tájékozódhattunk, hogy a Várpalotába való átköltözés után több mint háromszorosára növekszik a Galéria kiállításokra felhasználható térsége. Jóval több művet láthatunk tehát, mint eddig, de távolról sem az összeset, hiszen a teljes képállománynak még mindig csak egynegyedét állíthatják ki a Palotában. Nem szólva a Szépművészeti Múzeum középkori és XVIII. századi anyagáról, amelyet — a magyar képzőművészet korban összefüggő teljes bemutatása érdekében — szintén átvesz a Galéria. Nem kellett volna — nem kellene — a Palotában több helyet biztosítani a Galéria részére? Hogy a drága pénzen vásárolt műkincseink nagy része ne raktárakban heverjen, hanem gyönyörködtesse az embereket — hiszen azért született. Megvalósulóban a tervek; nem valószínű, hogy erre a Palotában sor kerülhet most már. Ezért — a fent vázolt helyszűke részbeni megoldására — azt javaslom, létesítsünk Történelmi Képtárat a mindeddig eléggé kihasználatlan Citadellában. Nagy művészeink történelmi tárgyú képei, amelyek nagyrészt a Galéria birtokában vannak, így ide, egy helyre kerülhetnének, éspedig időrendi sorrendben a honfoglalástól napjainkig. Az első mű mindjárt Feszty Árpád világhírű körképe, A magyarok bejövetele lehetne, amelynek hiányzó részeit szerintem meg kellene festetni. A képek alá tájékoztató táblát is kellene helyezni: magyarul és néhány világnyelven az ábrázolt esemény rövid történetét, éspedig európai vonatkozásokkal kiegészítve. Ilyenformán nemcsak mi, magyarok, hanem az itt járó külföldi is hatásos és könnyen áttekinthető képet nyerne történelmi múltunkról, s megismerkedne egyben a magyar történelmi festészettel is. Boór Vilmos Budapest, XI. Kuthy Örs, Budapest, XI.— Októberi számunkban három csepeli társasház építésének körülményeiről s lakóinak életviszonyairól szociográfiát közöltünk. Ezzel acikkel kapcsolatban írja: Hogyan lehet az, hogy ezekben a csepeli társasházakban egy 71 m2

-nél nagyobb alapterületű lakás került 153 000 forintba, míg a mi esetünkben (szintén a 60-as évek elején, szintén 12 lakásos házat építtettünk, alighanem ugyanazzal a kivitelezővel) egy másfélszobás, SO m2-nél kisebb lakás ára szinte pontosan ugyanennyi? Ráadásul nálunk kis erkélyek vannak, nem pedig 11 m-es főúri loggiák. A megdöbbentő különbség egyik oka nyilván az. hogy egy magántelék Budán drágább, mint egy állami telek Csepelen. A fő ok azonban szerintem az lehet, hogy a csepeli társasházak építkezését a Csepeli Vas- és Fémművek szervezte saját dolgozóinak, és támogatta mindvégig anyaggal, géppel, szakemberekkel. Hát ez az, ami kivételes; így jöttek létre a szép. nagy — és olcsó lakások. Indokolható volna erkölcsileg ez a nagy különbség, ha az előbbi esetben alacsonyabb keresetű fizikai dolgozók vagy többgyerekes családok támogatásáról volna szó, de a cikk adatai azt bizonyítják, hogy a csepeli házak társadalmi összetétele épp oly vegyes, mint a mienké. A tipikus, sajnos, az utóbbi eset: kisebb lakások, nagyobb anyagi megterhelés — mindkét tényező igen kedvezőtlen hatású a népszaporulatra. (Bár ezzel kapcsolatban a csepeliekről sem mond különösebben biztatót a cikk; beéri annyival, hogy néhány év múlva újra meg kellene vizsgálni a helyzetet . .) Kérdésessé válik ezek után: a keresetükből élő, ingatlannal, örökséggel nem rendelkező, dolgozó családok számára járható út-e csakugyan a társasház építkezés!1

Az új, szigorúbb hitelfeltételek, az építőanyagok várható drágulása stb. előbb-utóbb azt a kérdést is fölvetik: hogyan küszöbölhetjük ki a gazdaságirányítás új rendszerében a lakásügyi problémák és a szocialista koncepció között keletkező ellentmondásokat ?... — Emlékeztetjük a szóban levő cikk záró mondataira: ,,Egy-két szobás állami lakás lakbére 120—180 Ft. Társasházunk lakói átlagban 800 Ft-ot fizetnek ki havonként a lakásra — és végső fokon a lakás 150 000 Ft-ba kerül. Az állami lakás, és a saját tulajdonú lakás között tehát jelentős anyagi különbség van. Indokolt-e a mi viszonyaink között ez a különbség? Nem volna-e mód a társadalmi segítség differenciáltabb elosztására a magánépitkezések esetében?" — Az itt említett különbségek, valljuk be, lényegesen nagyobbak, mint az a „megdöbbentő különbség", melyet Ön szóvá tesz. Pedig a cikkírók kihagytak egy igen nyomós tényezőt a különbségek fölmérésénél: a befektetett összeg kamatos kamaf.it (5'\>-os kamatlábbal számítva), melyektől elesik a magánépíttető, noha ez az összeg nem szerepel tényleges kiadásai között. S az indokolatlan különbségeknek ez még korántsem a teljes skálája. Sok tízezer olyan családi ház és öröklakás van pl. az országban, amelyért a bérlő havi 30—40 forint bért fizet, sőt az az eset sem ritka, amikor a különbségeket azzal toldja meg, hogy tíz-tizenötszörösét vasalja be az albérlőjén ennek a havi bérnek, s — jogerős bírósági végzések tanúsága szerint — c;zezer forintos nagyságrendű új befektetésekre kötelezi a — nála gyakran rosszabb anyagi körülmények között élő — tula|donost. — Mindezekkel a níldákkal csak a különbségek lehetetlenül kitágult skáláját akarjuk érzékeltetni. A valóság ennél sokkal bonyolultabb, s a megoldás lehetőségeit is elhamarkodott volna ebből az egyszerűsített képletből levezetni. Ön attól tart: a gazdaságirányítás új rendszerében még tovább nőhetnek az indokolatlan különbségek, ha nem vigyázunk. Mi inkább így fogalmaznánk: csak akkor csökkenthetjük az indokolatlan különbségeket, s csak akkor léphetünk tovább ezen a téren is a szocialista fejlődés irányába, ha az ellentmondásossá vált lakásügyi koncepcióban is fokról fokra és következetesen érvényesítjük a gazdaságirányítás új szellemét s legfontosabb alapelveit. Ládái Ákos, Szentendre. — Idegen nyelvű számunk csak egy jelent meg a múlt évben, viszont három nyelven jelent meg, innen eredhet a félreértés. Egyébként— ugyanúgy, mint régi számainkhoz— idegen nyelvű kettős számunkhoz is tíz forintos áron juthatnak hozzá az érdeklődők a VIII. Gyulai Pál utca 14 alatt, délelőtt 9-11 között. Kiss Aladár tanár, Budapest. — Idézzü k:,, A szép új Erzsébet-híd talapzatában elhelyezett táblán olvassuk:,,1945. január 18-án levegőbe röpítettéka fasiszták" stb. Nem, én azt hiszem, nem ,,levegőbe röpítették", hanem — a mi számunkra — egyszerűen sajnos: felrobbantották . . . Hiszen a „levegőbe röpíteni" kifejezés ezt sugallja: ujjongani, örülni . .." — A levelében említett nyelvész véleményével értünk egyet: a „felrobbantották" és a „levegőbe röpítették" között nincs nyelvtanilag biztosan meghatározható fogalmi különbség. Hangulati különbség persze van, és szerintünk is az utóbbi kifejezés könynyebben társítható győzelmes hadijelentések hangulatához. De beláthatja: úgy ez a probléma szóba sem jöhet, hogy a két kifejezés fölcserélését olyan nyelvtani hibának minősítsük, mely alapos oka lehetne egy költséges javítási munka elvégzésének. V. Géza mérnök, Budapest, XII. — Szíves információját tovább adjuk az olvasóknak: 160 évvel ezelőtt született meg a Szépítő Bizottmány. Legfontosabb feladatait 33 pontba foglalta, s húsz évvel később, 1827-ben, jelentést tett az addig végzett munkáról. Például: I. Új színházépítése. — Megtörtént. 4. A kovácsműhelyek eltávolítása a leglátogatottabb utcákból. — Részben megtörtént. II. A hóhérlakás kihelyezése a város határain túlra. — Megtörtént. 15. Az Üllői úti fasor tovább ültetése. — Megtörtént. 21. A Duna-parti sétautak kiszélesítése. — Nem történt meg. 33. A kis Rákos patak szabályozása. — Még nem történt meg . . . „Nagyon szívesen olvasnék cikket a régi Pest és Buda épületeiről" — írja. Nos, ilyen cikkeket és képes riportokat mi rendszeresen közlünk, s talán egyik vagy másik kívánságának — „Redout", „Harmincad-ház", a „Rokkantak palotáján levő priváta" stb. — teljesítésére is sort kerítünk idővel. E. Tibor, Budapest, XIX. Budapesti profilú versét elolvastuk, s nem biztathatjuk további versírásra. Öreg mérnökök — Természetesen nem unalmasa rendszeres, havonkénti jelentkezésük, sőt, ha kimarad egy-egy hónap — mint most, legutóbb —, már hiányzik a levelük a postából. Nem mindenben értünk természetesen egyet, s az a benyomásunk, Önök elfogultabbak a lap iránt, mint mi, jónehány írást többre értékelnek s általában kedvezőbben Ítélnek meg, mint a szerkesztők. Mi persze makacsul kitartunk a magunk álláspontja mellett, viszont Önöket sem igen akarjuk meggyőzni ítéletük helytelenségéről. Ez a fajta nézeteltérés igazán jól jön olvasók és szerkesztők között; nem irtogatni — szaporítani kellene inkább . .. — Várjuk további szíves észrevételeiket. Forgó Miklós tanácstag, Budapest, XII.— Novemberi posta rovatunkban már olvashatta a sürgetett választ. Nyilván nem számolt azzal, hogy a csaknem két hónapos nyomdai átfutás miatt mi a legkedvezőbb esetben is csak két hónap múlva válaszolhatunk olvasóink leveleire. De elég gyakran ennél jóval hoszszabb idő is eltelik, míg a válasz megjelenhet, elsősorban az olyan esetekben, amikor külső szerv állásfoglalása is szükséges hozzá. Megtörténhet ezen felül, hogy torlódik az anyag — múlt havi számunkban például csak egyetlen részletesebb válasznak s egy hivatalos reflexiónak jutott hely —; summa summárum: nem tartozunk az eszményi levelező partnerek közé. Régi és új Budapest építészeti együttesében. Egy Pasaréti úti villaépület mögött a Szilveszter óta működő „Budapest" szálló (Dr. Mihály fi János felvétele) 48