Budapest, 1968. (6. évfolyam)

2. szám február - Genthon István: Prosper Merimée Budán

Koffán Károly felvétele A történelem - a festő szemével Bernáth Aurél seccója a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében Új, nagyméretű műalkotással gazdagodott Budapest. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének előcsarnokában (I. Úri utca 49.) elkészült Bernáth Aurél 45 négyzetméteres seccója, amely ,,A történelem" címet kapta. A festő a műhöz írt eiigazítójában a következőket mondja a falképről: ,.Az európai történelmet akartam érzékeltetni: négy nagy csoport, négy szellemi áramlat népesíti be a kép színpadát, a görög-rómaié, a kereszténységé, a polgárságé és az új kor csoportjáé. A kép tervezésének megindulásakor úgy láttam, hogy a történelem végnélküli mérete nehéz eligazodást biztosithat a nézőnek, ha nem kapaszkodhat meg a művészetben már képpé formált jelenetekben, ami a történelmet mindnyájunk számára mindig is érzékletessé tette. A történelem nagyjai, az eszmék harcai, a polgárság típusai képekben, képek által nyertek eleven megfogalmazást és emlékeztetőt. Igy tehát kölcsönkértem a művészettörténet közismert alkotásainak motívumait, de nem másoltam azokat, hanem úgy bántam velük, mintha azok saját leleményemből születtek volna. Tehát festő módján újraalkottam őket, így próbáltam' megkönnyíteni az eligazodást." Ez tehát a mű alapgondolata. A koronként csoportosított kép motívumaiban az európai művészettörténet számos jól ismert alkotását ismerhetjük fel. Ezek egymásmellettisége és egymásutánisága adja az európai történelem lényegét és folyamatát. A kép baloldalán a görög-római kultúra mitológiájának kialakulását, Nagy Sándor és Dareios csatáját látjuk. (Motívumait a festő remek pompéi freskóktól és mozaikoktól kölcsönözte s egy jellegzetes bernáthi sziklás táj előterében mesteri könnyedséggel olvasztotta egységes és mozgalmas jelenetbe.) Ezt követi jobbfelé a falkép legdrámaibb, központi része: hegyes táj fölött felhők gomolyognak, az égen az éjszaka baljós sötétsége sűrűsödik, ezt töri át Ouercino Aurorájának fénythozó szekere. Alul ismerős alakok népesítik be a teret: szárnyas angyalok, szelíd Máriák, kegyetlen Juditok és szűzi Jusztiniák, mintegy jelezve a középkor befelé fordult világából a reneszánsz derűsebb, bizakodóbb szemléletével a történelem új korba fordulását. A falkép jobb oldala felé haladva jellegzetes képmotívumok izgalmas csoportjaiban érzékeljük a legújabb kor történelmét, a forradalmak tüzében kikovácsolódó új osztályok feltűnését és hatalomátvételét. Igy, szavakban elmondva, a falkép józan és hűvös logikával fölépített kompozíciónak tűnik, ám az érzékeny szemű néző gyorsan felismeri, hogy egy mély és bensőséges szubjektív-lírai vallomással áll szemben. A 70 éves művész most a festő eszközeivel mondja el és összegezi mindazt, amit hosszú évek során a tollal való bánásban is, mesteri értékű önéletrajzi kötetekben és tanulmányokban fektetett le a jelen és a jövő számára. A festő visszatekint a megtett útra, élményekről vall, amelyek saját fejlődését és művészi kibontakozását is meghatározták, tiszteletét és háláját fejezi ki a mesterek iránt, akiknek sorában ott találjuk az angyali fra Angelicót, Giorgionét.Grecót, Caravaggiót, Dürert, Morettót, Dosso Dossit (Kirkéjében könnyen felismerhetjük Marilinek, a festő lányának szeretettel megfestett portréját). Ezután a modern európai művészet olyan kimagasló alakjait idézte elénk, mint Delacroix, Manet, Szinyei-Merse, Cézanne, Gauguin. Rajtuk keresztül jutunk a kép jobb alsó sarkában megidézett máig, ahol — Somogyi József Olvasztárának és saját ,.Aratóünnepre menő lány'^ának szimbolikus jelentésű együttese mellett — mintegy a falkép szignumaként, látjuk magának a dolgozó festőnek alakját, szerszámaival körülvéve. Az előtte levő állványon éppen festi az Archeológiai Intézet két munkatársának portréját, valamint két tanítványának szénnel felvázolt tanulmányfejét. Ők segítettek a Mesternek a festés körüli tennivalókban. A festő által kölcsönvett motívumok, képek, figurák — amelyek önmagukban is szimbolikus tartalmakat és gondolatokat képviselnek — színeikkel és formáikkal harmonikusan illeszkednek a kompozícióba, szerves és egységes egésszé válnak. A festő formailag hármas tagolással bontja fel a 4,5x10 méteres képmezőt, olyanformán, hogy mindenekelőtt a központi rész izgalmas fény- és árnyjátéka, a színek intenzitása köti le a néző figyelmét. Innen fokozatosan vezeti azt tovább a képelemek mesteri csoportosításával, lágyabb, villózóbb színekkel és fényekkel a kép szélsőbb felületei felé, hogy végül is szabad folyást engedjen az egyes részletekben való elmerülésre, a nemegyszer súlyos küzdelmek és töprengések árán kialakított, másutt bravúros frisseséggel megfestett részletek vizuális örömeibe. Kitűnő karmesternek bizonyult Bernáth Aurél, e hatalmas, bonyolult kompozíció megfogalmazásában és levezetésében. Úgy keveri, modulálja monstre zenekarának hangszíneit, erősségi fokozatait, ahogyan csak a legkiválóbbak tudják. Valóban, úgy érezzük magunkat a kép tüzetes megszemlélése után, mintha egy ragyogó koncert élményével gazdagodtunk volna, s ennek ünnepi, emelkedett hangulatát visszük magunkkal az élet hétköznapjainak színesítésére. Péter Imre A falkép záróakkordja, a dolgozó festő alakjával (Sándor Géza felvétele)