Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Czagány István: Budavára középkori társadalma III.

Czagány István Budavára középkori társadalma III. A város fénykora A középkori Magyarország fővárosa, Budavára fénykorának (1437—1490) első esztendejében a társadalmi osztályellentétek etnikai összeütközések formájában jelentkeznek, ugyanúgy, mint a városiasodás kezdetén (1243—1301). Azzal a különbséggel azonban,, hogy a társadalmi harc a XV. század első felében szinte forradalmi jellegű összecsapássá nő. A magyarok 1438-ban, a magyar Ötvös János budai bíró meggyilkolása miatt kitört zendülés során, rátörnek a németek házaira, boltjaira és azokat teljesen kifosztják. Az erőszakosságra nagyon jellemző, amit az egykorú feljegyzés mond róla, amely szerint „a földühödött magyarok a németek palotáiba betörtek, a boltok vasajtait feltörték." Mindennek oka az, hogy Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a sok idegen miatt a magyarság kiszorult a város ügyeinek intézéséből és elszegényedett. A király ugyanis 1403. december 9-i oklevelében a társadalom békéjét oly módon állította helyre, hogy csupán a vagyonos emberek megválasztását engedélyezte bíróvá vagy tanácstaggá, sőt, polgárok is csak ezek lehettek. így szorította háttérbe a gazdag német polgárság javára a lélekszám szempontjából jelentősebb, de szegény magyar lakosságot, amelynek arányszáma — e politika következményeként — fokozatosan romlott a XV. század derekáig. Tehát mindennek szükségképpen ellenhatása volt az, hogy 1439-ben — a zendülés „ alkalmával — a magyarok ismét erőszakosan kivívták egyenjogúsításukat a város ügyeinek intézésében. Ebben az esztendőben — több mint hetven év óta ismét — magyar bírája van Budának: Farkas László harmincadispán. Viszont 1441-ben az uralmon levő németség — kihasználva, hogy I. Ulászló nem akarja maga ellen ingerelni az ellenpárthoz, az Albert özvegyéhez húzó polgárokat — újból megállapíttatja a plébániahatárokat és szűkebbre vonja a magyar plébánia területét. Ezt a sikert azonban a városi németség utolsó erőszakos diadalának könyvelhetjük el. 1440—1442 táján ugyanis megszaporodik a tanácsban a magyar esküdtek száma, sőt, a bírák között is szép számmal akad magyar. 1441-ben Kopach (Kopasz) Dezső (Demeter), 1442-ben Bornemissza András, 1446-ban Mykolai István litterátus — minden második évben magyar polgár — a bíró. A század közepén találkozunk a valószínűleg magyar Székesfehérvári (de Albaregali) Dezső litterátussal, majd 1460-tól kezdve egy évtizeden át szinte évenként cserélgeti a bírói tisztséget Budai István a német Münzer Jánossal. 1472-ben,majd 1476—1477-benlép fel Kovács (Koach, Kowach) István, a nyolcvanas években Bayoni Lőrinc, egy Keresztes (Kerezthes) nevű magyar polgár és Ádám Gergely. Nemcsak a bírák magyarok másodévenként, hanem a tanácsosok fele is magyar polgár; 1482-benpéldául a pénzbíró is magyar: Thegez Miklós. Rajta kívül Temesközi Bálint, Pécsi Benedek, Berky Kelemen, Ádám Gergely, Tárnok Péter magyar esküdtek foglalnak helyet a tanácsban. A megváltozott budai jognak ezt az alkalmazását a városi tanácsnak egy későbbi, 1488-as összefoglalásából ismerjük. Ekkor ugyanis Mátyás király május 4-i oklevele megparancsolja Budának, hogy az említett jogszokásait foglalja össze Kolozsvár számára. Péter Mátyás fia, Miklós és Barthaffy János kolozsvári esküdtek meg is jelennek a budai tanács előtt és elmondják, hogy Kolozsvárott a bíró- és esküdtválasztás teljesen megegyezik a budai szokásokkal. Évente felváltva magyar és német bírót választanak, valamint — szintén egyenlőségi alapon — hat-hat esküdtet. Szeretnének azonban „a száz férfi választásában és egyéb szabadságokban, szokásokban" is azzal a joggal élni, amellyel Buda él. Itt ugyanis a bíró- és tanácsválasztó „száz férfi" felét a céhek soraiból jelölik. A „külső tanács"-ot, a „huszonnégyek testületé"-t, Budán a százas tanács a saját kebeléből választja az adók megállapítására, beszedésére és a belső tanács számadásainak ellenőrzésére. A városi kormányzati rendszer kialakulásával lecsillapulnak Budán a társadalmi ellentétek, és a mai Várnegyed lakosságának struktúrája is megállapodik egy időre. Jelentős jogokhoz jut a század első feléig érvényesülni nem tudó iparosréteg, amelynek tekintélye Mátyás király alatt hatalmasat fejlődik. Ennek igazolására csak egyetlen példát ragadunk ki a sok közül: 1473-ban még a kolozsvári ötvösök vitás ügyeiben is a budai céh a legfelsőbb fellebbezési fórum. A középkori főváros társadalmának tekintélyét talán legjobban az jellemzi, hogy 1459 januárjában a hét város képviseletéből álló tárnoki székben Buda első helyen szerepel, Kassát, Eperjest, Bártfát és Pozsonyt megelőzve. A XV. század derekán megalakuló tárnoki szék a városok előkelő polgáraiból áll és közvetlenül a király után következik a társadalmi rend hierarchiájában. Alárendeltje a száztagú nagytanács, amelyben a városrészek és a céhek küldöttei foglalnak helyet. Buda város tanácsának tagjait a nagytanács jelöli ki. A tárnoki székről szóló törvény előírja, hogy a tárnokmesternek Budán kell laknia, még pedig a „törvényszékek megtartása" céljából a polgári város valamelyik alkalmas helyiségében. Ugyancsak Budán lakik a budai Vár udvar -bírája (provisor curiae castri regii Budensis), a királyi uradalmak fő-jószágkormányzója. Nagybesnyői Bertalan 1462-ben alkincstartó, budai udvarbíró (provisor), később kincstartó, aki 1467 után Budára költözik, ahol polgár, esküdt, majd bíró lesz. 1469-től a valószínűleg bécsi zsidó eredetű kereskedő és budai polgár, Ernuszt János, egyedül veszi át a kincstár vezetését. 1490 előtt viszont Nagylucsei Orbán a kincstartó, aki az alkincstartót például — Bornemissza Jánost — csak Buda polgárainak, a főpapoknak és főuraknak közbenjárására bocsátja szabadon egy alkalommal, mivel az nemcsak jegyzője és titkára, hanem familiárisa is. Tolnai Bornemissza János azután budai várnagy, majd 1506-ban II. Lajos király egyik nevelője lesz. 1483-ban Bayoni Lőrinc Buda városának a pénzbírája és az esküdtje. Elnöklete alatt vizsgálják meg Ebendorffer Miklós és Maingos Tamás budai esküdtek Angelo budai polgár familiárisának, Weiss Kristófnak a számadásait. Angelo alighanem azonos a kincstári ügyekben is szereplő Cantzlyr (Kantzelyr) Angelus budai polgárral. A város társadalmának gazdasági harca azonban Mátyás király uralkodása alatt sem szünetel, sőt, szinte a XIII. századi, esztergomi érsekség elleni küzdelemre emlékeztet. 1462-ben például az óbudai káptalan és a Nyulak-szigeti (Margitsziget) apácakonvent tiltakozik az ellen, hogy a felhévízi és jenői révek, illetve kikötők használatát Buda város akadályozza. Az 1465. évi Pilis megyei vizsgálat igazolja, hogy Buda polgárai valóban akadályozzák a kikötőben a vámszedést és ezzel kárt okoznak a káptalannak. Ezért 1468-ban a budai városi tanács tíz évre bérbe veszi a káptalantól a felhévízi vámot, de csak évi tíz forintért, ami jóval alacsonyabb, mint a vám tényleges jövedelme. 1494-ben azután a szeméiynöki bíróság előtt ideiglenes egyezséget köt Buda városa és az esztergomi káptalan a vámszedés módjáról, a per azonban 1526-ig folytatólagosan elhúzódik. Buda tekintélyére jellemző, hogy a város 1476-ban beavatkozik a nagyváradi perbe, amikor is 1477-ben a nagyváradi káptalan a budai káptalanhoz küldi kanonokjait jogainak védelme érdekében. Ugyancsak 1494-ben indít vámpert a nyitrai püspök is Buda, Pest és más városok ellen. Ezt azonban Zápolyai István nádor ítélőszéke előtt 1496-ban a városok nyerik meg, éppúgy, mint a nagyváradi pert. A korszak kulturális színvonalára jellemző az a néhány elszórt adat, amely Budavára művelődési és polgárainak művészi igéid/